GOMBA
 
A századforduló közelében
történt oly eset egy kis községben:
- Kárpótlási-jegyet bőven kapva -
egy erdőrészt vásárolt a gazda.
 
Vágásra még nem érettek a fák.
Az alájuk nőtt cserjék is ritkák.
Így feladatot nem sokat adnak.
Persze, gazdát sem tömik gazdagnak.
 
Van néki: három szegény jó barát,
kik nem irigylik: sem erdőt, sem fát.
Sőt, úgy gondolják, hasznukra válhat:
 - ha vágynak - nékik is hűst csinálhat.
 
A baráttal már sokat kocsmáztak.
Jókedvet együtt, sűrűn csináltak.
Volt, hogy a forró napra kiálltak,
s hideg télen, többször, együtt fáztak.
 
Most már a szép természet honában,
fürödhetnek a boldogságban.
S olykor - ha nyaggat sok teher-falat,
megpihenhetnek: lombos fák alatt.
 
Oly eső jön, hogy ég is leszakad.
Mindenfelé patakocska szalad.
Domboldalról rőzsét visz a völgybe,
s tavat töltöget minden gödörbe.
 
Füröszti: a harasztot, mohát,
s élesztgeti a föld halott porát.
Gomba spórák - mint szalonkák csőre -
szívókáikkal beszúrnak a földbe.
 
Tucatnyian ballagnak a napok,
s bújogatnak a kicsi kalapok.
- Ni-csak! Már itt is, ott is figyelnek
a színes, kíváncsi gombafejek.
 
Összegyűjteni e sok kis csodát,
gombázni indul három jó barát.
- Hová? Merre? Hol találunk rájuk?
hangzik a kérdés, s lenne vitájuk.
 
De miért a vita, a töprengés?
Hisz' ott a baráté, mi nem kevés.
Szedhet ott bárki. Ők akkor pláne.
S máris vidáman keresnek benne.
 
Itt egy, ott egy, amott meg már csokor,
s néhányat lám, takar a bokor.
Egyet, egyet színe úgy rejteget,
hogy rálelni, szinte, élvezet.
 
Csördül a haraszt, libben egy bokor,
s hirtelen mosoly gyúl arcokon:
előttük az erdő-tulajdonos.
Ám, ő arcán: mosoly, igen fagyos.
 
Ölelésre nyújtja karját három,
de az egy jelzi: inkább megálljon!
- Ez az én erdőm! - csattan hangja,
s küldőn, kifelé mutat a karja.