KŐSZEGRŐL HAZAFELÉ
 
Az itt töltött rövid hétnek, lám, már vége.
Indulok. Bár, a nap most kacsint az égre.
Lépésem alatt még lő egyet a padló,
a lépcső nyi-ha-ház, mint egy játékos ló.
 
Terhemet cipelve, lépek ki az ajtón,
s falhoz simult macska pá-pá-z a magasból.
Kinti asztalnál meg - mintha a menny volna -
fényét szórja onnan angyalok mosolya.
 
A csodás ékszerek szikráját megkapva,
felvértezve indulok hosszú utamra.
Kerekét pörgetve, száguld a busz velem
s hamar' az érkező vonatot figyelem.
 
Légzésem elakad, amint jöttét látom:
arról jön, amerre lenne az útirányom.
- Visszaindul innen. - Nyugtatnak a szavak,
s percek múlva látom: adott szók, igazak.
 
Erdők, mezők, házak integetnek felénk.
Itt, ott kis domb, mintha aratók gyűjtenék.
- irányt váltogatva - robogunk cél felé.
Égtájak is, szinte, már szédülnek belé.
 
Ebédet lekésve, köröttem Budapest.
Régi emlék-képből a jelen újat fest.
A jelen Keleti annyira megzavar,
hogy azt sem tudom: vonatom merre van.
 
Hangszóró valami rózsaszínt említ.
Késése, hiánya belém kételyt lendít.
Nézem: a táblát, sok kutató idegent
és a port, melyet huzat kavar idelent.
 
A kétkedés után, döntésem már végső,
s a Metróhoz vezet a sok rideg lépcső.
Nézem, melyik irányba kell majd haladnom.
A másik sínpárhoz át is kell szaladnom.
 
Vállamat, karomat táskám súlya nyúzza,
s kocsiba belépve, az ülésre húzza.
Ép csak megpihennék, már nyikorog a fék,
s újra sürög bennem az erő-maradék.
 
A Busz-pályaudvar, szerencsére, közel,
s csak az izzadtságom birkózik a hővel.
Pályaudvar csendes, jegyadó is rendes,
s regisztrációs-jegy a kezembe repdes.
 
Keresem a busznak induló helyét.
A szomszédban Gábor már rágja kenyerét.
Fabódénál veszek: szendvicset és csokit.
Beáll a busz, s újra cipelem a holmit.
 
Az üres ülőhely sok, válogathatok.
A rejtélyes félhomályban lepakolok.
Halkan csörögve, rágom száraz ebédem,
s hozott kőszegi-vízzel, végén kísérem.