Előszó

Kolozsvár történelmének szerves része a sporttörténet. Mint minden más területnek, a kolozsvári sportnak is megvannak a kiemelkedő alakjai: olimpikonok, világbajnokok, nemzetközi versenyek résztvevői és érmesei, sportolók, edzők, sportvezetők, támogatok, akik évszázadokon keresztül a kolozsvári sportélet fejlődésén fáradoztak.

A nagyok között is talán a legnagyobb volt dr. Somodi István, akinek sportolói eredményei, majd edzői és klub-elnöki munkássága a magyar társadalom szintjén egyedinek minősülnek. 1918-ban Magyarország leghíresebb atlétái között ünnepelték, ő mégis Kolozsváron maradt, és itt tevékenykedett tovább. Ifjú magyar atléták generációit nevelte fel, míg a második világháború után a kommunista vezetés kirekesztette a sportéletből.

Somodi István az első kolozsvári olimpikon volt. Az 1908-as londoni olimpián magasugrásban ezüstérmet nyert, ugyanakkor magyar bajnok és rekorder. Bár számos sikert ért el, érdemeiről több mint 40 évig tilos volt beszélni, ám a nevéhez fűződő történetek a hallgatás idején is továbbéltek nagyszüleink, szüleink, valamint a sportbarátok emlékezetében, a korabeli fényképek időnként előkerültek az eldugott, poros dobozokból.

Most, amikor már bátran beszélhetünk Somodi István olimpiai sikeréről, edzői munkásságáról, bajnokairól, atlétáiról, úgy tűnik, hogy egyre kevesebben emlékeznek a nagy elődre. Már a nevére is kevesen emlékeznek, egyre kevesebben maradnak, akik mesélhetnének róla.

Ez az emlékalbum hiánypótló szerepet igyekszik betölteni. A benne összegyűjtött történetek egy mindenki számára példaképként szolgáló ember alakját idézik. Olimpiai sikerének századik évfordulójára készülve elevenítsük fel közösen első olimpiai érmesünk sikereit, nehézségeit, sportolói és emberi nagyságát. Meggyőződésem, hogy eredményei, tanítványai és munkássága révén a mi Somodi Pista bácsink örökké élni fog mind a kolozsvári, mind az egyetemes magyar sporttörténetben.

A szerző