Ha azon tűnődöm miért is ragadok tollat, s írom ki magamból gondolataimat, elmém behúzódik vackába és tüntet. Éberen figyel, s kierőszakolja belőlem, hogy ne vele, de nélküle találjam meg kérdésemre a választ. Ne elmémből, de lelkemből hozzam föl, s emeljem tudatom szintjére. A versek iránti szeretetem talán egy előző életemből hozott vonzalom. Úgyis mondhatom, szerelem. Mindig lenyűgözött zenéjük, dallamuk, lüktetésük. Bennem új életre keltek, velük éltem, velük fájtam, velük örültem, s velük haltam. Már nem is tudom mikor kezdtem el írni, csak úgy jött, késztetést éreztem, hogy papírra vessem én is belső világom. Egyszerű ember vagyok, egyszerű gondolatokkal, de egyedi és megismételhetetlen, mert a gondolataim az enyémek, az én lelkemből fakadnak.

Kedves olvasóm! Ha figyelmesen olvasol, talán meghallod dalomat.

Czégény Nagy Erzsébet

2012-02-21