Eltévedt sóhaj

Meglebbentette szürke
fátylát a kései ősz.
Könnycseppet csal a
fák szemébe a hajnal.
A napfény még hosszasan
elidőz szobám ablakán,
aztán bíborszínű jajjal
adja meg magát a délután az estnek.

Fekete vásznon holdkaréj ragyog,
némán figyel, s maga köré
gyűjt megannyi csillagot.
Ez idilli éjszakában eltévedt
sóhajt sodor a szél. Halott.

Éjszakai fények

Szemhéjuk lecsukva. Pihegnek a falvak.
Dermedt fénysugár remeg az ágakon.
Tócsákban csillagok pezsegnek s halnak,
vágyakat álmodnak buborék-tájakon.

Öreg csősz járja örök vándorútját,
fényes cipóként dagadva az égen.
Széllovas pendíti csillagsarkantyúját,
éjtündért röpít a Göncölszekéren.

Éjszakai árnyak

A sötét kupola alatt
szárny-szegett gondolatokat
öklend az éj.
A holdezüst csöndben
fáradt csillag remél
éber-bíbor hajnalt.
Rejtelmes lombokon
táncolnak vágyölő árnyak.
Elmúlt napok fájdalom-emlékei
ütnek sebet a horizonton,
s vérvörösre rojtozzák
a fekete vásznat.