Hamis Varázs

Pedig már rügy fakadt.
Már benne volt az élni - maradás,
sarjadt, indult az akarat
érinteni eget, földet, csillagokat.

De hideg ölelést lehelt rá a hajnal,
didergő palástban vacogott,
s ezernyi meg-nemértő jajjal
zárta magába a holnapot.

Pedig már rügy fakadt,
és sejtette az éltető ragyogást,
már kezdett nyílni, mint rózsás ajkak,
de rácsukódott valami hamis varázs.

Kora reggel Gandoulesben

csivitelő fák
könnyező hajnal csurog a spalettán
hunyorgó ablakokban remeg a reggel
madár-billegés a kápolna tornyán
szőlőtőkére fonódó sóhaj
rebbenő üveggyöngy-vízcseppek melyek
ragyognak, mint mosolygás