Tudományos irodalmunk egyik legterjedelmesebb és legkiválóbb ágának történetét veszi itt az olvasó. Ily munka a magyar irodalomban mindeddig nem volt, valamint általában nem igen mutathatunk föl oly terjedelmesebb tanulmányt, mely valamely szaktudomány magyar irodalmát kimeritően és kritikával tárgyalná. Van tudomásunk Haberle, Kanitz, Hanák, Balogh Pál, Erdélyi, Bartal ilynemű munkáiról, úgyszintén Versényi és Várady kis értekezéseiről, de ezzel be is fejeztük a sort, mely, mint láthatni, nem igen hosszú, s ha a művek legnagyobb részének tudományos becsét tekintjük, még jóval rövidebb lesz. És e művek közt a magyar történetirás történetét nem találjuk. Jelentek ugyan meg kisebb-nagyobb értekezések, sőt alapos tanulmányok is egyes történetirókról; igy pl. az Anonymus elég heves tollharczokra adott alkalmat; továbbá foglalkoztak Bonfini, Tubero, Verancsics, Brutus, Istvánfi, Szalárdi, Heltai, Bethlen Farkas, Cserei, Pray, Budai, Teleki, Szalay s mások életével és műveivel is, de terjedelmesebb munkánk alig van egy-kettő, milyen pl. Szilágyi Sándoré Révai Péterről és Helmár Ágosté Bonfiniról. A magyar történetirás összefüggő történetének legelőször egy német iró tolla alól kellett kikerülnie, s ezt a müvet veszi itt az olvasó egész terjedelmében, változatlanul. Flegler, kinek több jeles magyar tárgyu tanulmányát ismerjük, ezt a müvét is alapos készültséggel és teljes elfogulatlansággal irta; s ha vannak is hibái és hiányai, — menthetők a szerző elszigetelt állásával, mely miatt nem szerezhetett meg minden szükséges segédeszközt. Változtatás nélkül forditottam le a munkát, mert czélom e munka átültetése volt irodalmunkba, nem pedig egy uj dolgozat. Különben Flegler müve igy is nagy hézagot pótol irodalmunkban.

A függelékül idecsatolt czikk, mely Sayous Histoire générale des Hongrois czimü munkájából van véve, némileg kiegésziti Flegler müvét, a mennyiben rövid áttekintését adja a magyar történelem kútforrásainak, s azért talán ezt sem volt fölösleges leforditanom.

Budapest, 1877. május 7.
A forditó.