Álmomban

Álmomban fény voltam
majd szín és vízesés.

Világos volt, mit gondoltam,
mégis hamis az egész.

A Rend kusza színeiben jártam.

Csapkodott tajtékos erőm.

Valami égi csodára vártam,
néztem a Titkot merőn.

A Titok a Csend mélyén lapult,
feltörni volt kész kezem.

Már minden ismeret fakult,
s tótágast állt az értelem.

A Csend megszólalt, - felmutatta
a Tett, a Munka zálogát,
hisz várakozva azt kutatta,
az ember mikor veszi át.

S dallá váltam az éjszakában,
éreztem semmi nem gyötör.

Csodás zene szárnyalásban
táncra kért éteri gyönyör...


Talán

Talán nem is a férfit szerettem,
csak azt a tiszta friss erőt,
mellyel mindig ott volt mellettem,
az új erőre érlelőt!
Talán nem is a szerelmet szerettem.
Csak azt az édes pillanatot,
míg az időtlen időt kerestem
mit az édeni vágy adhatott...
Talán magát a vágyat szerettem
a villámhasított ösztönöm,
vad csikót karámba terelten
s csodáltam úszó örömöm...
Lehet, hogy csak az álmot szerettem,
a megfejthetetlen fénytüzet
melynek lángjánál pihegtem
mely minden bánatot elűzet.
Mégis, az érzés ha vissza jő?
belső magányom szűnni vágy.
Szívemről hallik, hogy hull a kő,
s átölelem az éjszakát...