Ihlet

Rám fonódik a fénysugár, s a szó,
ez élményből, mint kagylóból - a szándék -
Aphroditéként tör fel, visz a játék,
feledve mi a képzelet s való!

Egy belső kényszer sürget, űz, zavar
megosztani az élet minden percét,
hol ábránd és valóság együtt a tét, -
a holnap kalandos múltakat takar,

de úrrá lesz a szenvedély s a vágy,
elönt a mámor, lebéklyóz tűzvarázs,
elégek, mégis mintha szállnék, a lágy

szavak, szép jelzők nyomán. A forró láz,
bizserget, látomások káprázatán
zeng az ég -, egy eltévedt madár danáz...


Gyönyörtől...

Gyönyörtől vackolt felhőágyon
ringat egy beteljesült mámor...

Aláhullok újra és újra
lobogó, kínzó nászsikolyra.
A felujjongó idegszálak
beléd halnak s rám találnak.
Csókokba csordult édes nyálak,
vánkos hűvöse, tüzes ágyak,
cikázó, zihált sóhajtások,
ereinkben vérszáguldások,
örömkönny izzadt gyöngyszemekre,
pihegő testek delejezve,
bőreink közt vad folyam árad,
pólusainkban izzadtság van...
Dús ölem fészke úgy fogad be, -
hajó a vízzel ölelkezne...
Szemed tükrében csodálom magam,
míg ujjaid közt gyűrűzik hajam.
Megemel bódító életár,
áldozat az érzék asztalán...

Elönt a fény, boldogság-gyönyör,
földöntúli szomjúság gyötör...