Duna

Tükrében ragyog az ég,
hol zöldben játszik, hol kék.
Hátán hajók ringnak, úsznak,
fodrában habok tusakodnak.
Kövek közt örvény fecserész,
közel a távol, a messzeség.
Most a lég is mozdulatlan,
csendembe hull a kimondhatatlan
gondolat. A parti fűz fölém hajol,
távolabb árva madár dalol.
Lába, alatt ingovány, s a mély,
titkokat őriz. Kimondani fél,
hulláma szinte esdve kér,
- volt már itt rab, hulla, vér -
te ne láss mást, ha hánytorog,
csak igéző, kristály holnapot!
Éteri hullámon érkező álmokat,
ahogy a part őrzi a falakat,
a falak a rejtőző városokat,
Duna vize a megjárt utakat.
Mit rejthet még a vén folyó,
a több országon átfolyó?
Igazi, fenséges hangulat
a látványos nagy kanyar,
a visegrádi s a többi hegyek,
ölelik, védik, meredekek.
Majd kiszabadul s lassan délnek halad,
lehet, hogy végül is, otthontalan?
Hisz várja megnyílva a tenger,
ölelni vágyja, mint kedvesét az ember...