Elégia ahhoz a naphoz

Lázban égett testem, tested.
Mély álmomból felébresztett.
Csillag fénylett szemed mélyén,
elolvadtam égi fényén...
Megemelt s vitt a végtelen,
a szenvedély az érzelem.
Mint réten tarka lepke - szállt,
lágy, rengő-ringó nyoszolyánk.
Testünkön immár a vágy elül
ha érezzük is itt, belül.
Merengünk hajnali harmaton
és átlépünk rögön, hantokon.
Jönnek az emlékek velünk,
a mindenség énekel nekünk,
mint tette azt ifjan, hajdan
s mi tudjuk, valami baj van.
Messze járnak azok az évek,
igaz érvek, tévelygések,
lázas napok és éjjelek,
ma szomorú, ingó fényjelek...
Azon a napon ifjak voltunk,
a pillanaton osztozkodtunk,
egymásban haltunk, éltünk,
a múló időben kövültünk...