Szikrát vet...

Szikrát vet a Nap sarkantyúja,
égre tör, s vakít a fény.
Hegyormok havas monoton búja...
Ólmosan ül el a szél.

Hárfa peng a Tél üvegfalán,
időtlen ígéret hasztalan,
hókristályos erdők honán
alkony közeleg, sötét iram...

Görgeteg, tüskés jégszilánk feszül,
valóságcsoda a bérc, a csúcs,
égkékje igézi szenvtelenül,
gondolatsárkány tüzel vadul

lila-fehérben, enciánkékben,
ködpalástot dob reám,
s táncol a sejtelmes lég ledéren,
- bújócskát játszik a táj...

Szálfenyők nyújtóznak, finom kacsók,
- hó-permet száll, valahol jég rian -
a semmi selymébe fogódznak simogatón.
Hó kásás úton járok céltalan...

Lámpást gyújtanak alant a házak,
egymáshoz simulva, szorosan,
a felcsillanó jelek, vágyak
ölelnek, s visz egy szélroham...