Titok

Hívom  anyámat: a Holdat,
ki nappali égen  halovány,
ám titkos ereje óceánt mozgat,
és éjjel kitelve kéjesen
kelt embert, farkast, hogy vérmesen
üldözze szerelmét vonyítva
az éjen át, holdfénytől borítva,
eszelősen, reszketve, sírva,
mert tenyérbe-kártyába meg van írva:
Kinek anyja nem a Hold,
az lelkében békét nem hord.
 
Jöjj, Holdanyám! Simogass!
Ölelve bízzad azt
reám, mi ezredéves titok
és kulcs, mivel eget, földet nyitok
s rejtelmes világot.
Add nekem a szimbólumot,
mi ott világlott
az idők kezdete óta:
a káoszban, a rendben,
a végtelenben, az emberben.
Add nekem azt, mit nem tud senki,
mit mindenki lát, de nem is sejti.
Add nekem! És helyetted leszek
halovány a nappali égen,
éjjel  titkot őriz fényem,
erőm apályt-dagályt mozgat...
Add nekem a titkot!
Add nekem a tegnapot ma,
és add nekem a mát holnap!