A tökéletlen mű

Égi mesterek
csomózzák  szőnyegeinket:
nap nap után, csomóra csomó,
hó hónap után, sorra sor,
esztendő év után...
tízezernyi nap, milliónyi bog.

A mesterek mestere,
ha nem lel hibát, hát ejt,
így a mű földi vonást rejt,
mert nem lehet  tökéletes,
csupán emberi.

Párkák kedve szerint
- lassan vagy vágtázva -
fonál rakódik fonálra,
életek szövődnek egymásra.
És mellettük szövődik egy kicsi
kelim, boldogságdarab,
s ha kész, szívünk csak
tökéletlen örömöt  arat:
emberit.

Mikor elfogy Párkák
rám szabott fonala,
tökéletességbe ringat a végtelen,
hol nem lesz vágyam,
társam, versem,
sem gyermekem,
és tökéletlenségem
diszkrét báját feledem.