Nem viszel magaddal mást...

Nem viszel magaddal mást, csak csodát.
Itt hagyod könnyben úszó párnád,
Szívtelen szívek súlyát,
Itt hagyod fáradt szerelem
Vésővel karcolt nyomát.

Magaddal viszed távoli hegyek csodáját,
Kékmadárrá vált dalnok hangját,
Nehéz út talpadra tapadt aranyporát,
Egy fenséges, átölelő délutánt,
A vízbebukó, ezertükrű Nap mosolyát.

Nem viszek magammal mást, csak csodát.
Itt hagyom ütött kutyák lánckoloncát,
Riadt lovak ködbéklyóját,
Itt hagyom dühöm minden kilőtt nyilát,
A vésőt, mely szívedben hagyta nyomát.

Nem viszek magammal mást, csak csodát:
Szomjas madár csermelylelő örömdalát,
Egy elillanó pillanat emlékporát.
Levetem fáradt külsőm minden nyomát.
Nem viszek magammal mást, csak a csodát,
Csak a csodát!