Az üresség kora

Istennel perlekedő elmém
pihenő lélekvitorlásom
kikötő-csomóját tépi szét.
Kivonult belőlem az ő országa,
nincs se köröttem,
se kőben, se fában.

Fussak-e Benárezig,
hogy idegen vizekben
tanuljam a boldog halált.
Fussak-e Lhászáig,
hogy ne kössetek aranyvésettel
mázsás kövekhez.
Fussak-e?
Vagy jöjjön
a kongó üresség kora,
hol már csak múltja vagyok
kőben s fában bújónak,
tintába mártott tollhegy nyomának...

bizony, csak betű leszek és szó...

...és bennük megtalálsz.