Vártam az angyalt

Vártam az angyalt,
Hogy téged átkísérjen
A végső állomásra,
Mit nem tehet meg ember,
Bármi is hivatása.

Vártam az angyalt.
Te ingáztál
Hajszálvékony függőhídon
Fájdalom és morfium közt.
Valóság és képzelet fala mosódott,
Omlott, mint lösz.

Jártál múltban és távol,
Kínozva ösztönös vágytól:
Ne itt és ne most!
Inkább máshol,
Emlékek közt, bárhol!

Vártam az angyalt,
A feloldozót
Apró bűnök terhe alól,
Hogy kicsi titkok ládáját -
Emlékromjaid közt -
Rejtse el valahol.

Te jártál messze és távol
A való világtól:
Valahol máshol,
Térben, időben távol.

Vártam az angyalt:
Haloványt, a védőt
Vagy tüzes-pallosút, a fénylőt.

Bágyadtan pihentél,
Valamit mondtál csendesen.
Míg benned halványodott,
A túlsó ház ablakán fény nőtt,
És mondatod a távolból
Hozzám kanyargott:
"Ne várd az angyalt,
Nincsenek angyalok."