Csak egy mese

A lény ott állt a gyepen, az árvácskaágyás mellett. A V és X alakban futó sétányokon emberek rohantak, futottak, baktattak, bandukoltak, sétáltak, botladoztak, és még számtalan módon közlekedtek a parkon át. A nyírek, tölgyek, borókák, magyalok, tiszafák és mindenféle díszbokrok félig-meddig takarták a lény lényegét. Csak itt-ott mutatkozott meg teljes valójában a közönségnek.
A: Nézd, valami van ott!
B: Hol?
A: Ott, a fák közt!
B: Az?
A: Az.
B: Semmiség, csak papír fecniket kerget a szél.
A: Ne mond! Most tisztán láttam, hogy egy gyönyörű..., hogy egy...
B: Gyönyörű mi?
A: Egy... egy tündér!
B: Ugyan! De mintha valóban... fehér, áttetsző és... és mosolyog. Nézd, hogyan mosolyog! Gyönyörű! Árad belőle valami... valami kellemes.
A: Igen, én is érzem! Árad belőle a szeretet. A kozmikus szeretet, a minden gátat leromboló szeretet, az igazi önzetlen, mindent átölelő tündéri... angyali szeretet. Tárjuk szét a karunkat, hogy minél többet be tudjunk fogadni belőle!
C: Legalább a karjukat engedjék le! Más is szeretne közlekedni az úton!
B: Ó, bocsánat, ez csak az angyal miatt van, akit az imént tündérnek néztünk, de valójában angyal, és lelkéből árasztja a szeretetet. Jön, jön, jön a szeretet... mi meg széttárjuk karjainkat, hogy minél többet terelhessünk a szívünkbe. Érti?
C: Marhaság! Nem látják?! Az ott egy fekete bárány. Bizonyára elkóborolt. Most tétovázik merre is van a hazafelé vezető út. Azért áll a gyepen, mert nem tudja melyik útra lépjen: a V-re, vagy az X-re. Mert ugye, az nem mindegy, hogy V vagy X, esetleg Y... de itt nincs is Y... persze hogy toporog, az ipszilont keresi, az meg ugye, itt nincs. Á mindegy, engem nem érdekel, ő van pácban, nem én... azazhogy, én más pácban vagyok, de az ő páca nem az én pácom!
D: Nem elég, hogy az imént megbotlottam egy kóborló bárányban, még maguk is elállják a sétányt... és milyen áttetszőek, persze, hogy beleütköztem magukba. Az ördögbe is, minek ácsorognak itt!
A: Azt a gyönyörű angyalt nézzük.
C: A bárányt!
B: Az angyal-bárányt nézzük. Ott van a lombok közt.
D: Miiiii? Veszett fejsze nyele! Micsoda hülyeség!
A: Nem! Kérem, az nem veszett fejsze foka, hanem angyal!
D: Nyele! Veszett fejsze nyele!
C: Bárány!
B: Nézzen már oda! Ott van! Ott! A vak is látja!
D: Jéééé... tényleg van ott valami... de az fekete...
C: Mondtam én, hogy bárány: feketebárány!
D: Fekete és vörös. Jesszusmáriám! Hiszen az egy ördög! Nem is ördög.. maga a Sátán! Tüzes vasvillával! Édes jó Istenem, most segíts! Mi atyánk... szabadíts meg a gonosztól! Nem verem meg többet a gyereket, csak ez a sátánfajzat tűnjön el... és az asszonyt sem ütöm meg... kifizetem a parkoló díjat, bármit, csak ne kelljen a pokolra jutnom!
PARKŐR: Mi ez a lárma itt?! Ráadásul elállják a V sétányt és lassan az X-et is. Az emberek nem tudnak rohanni, futni, baktatni, bandukolni, sétálni, és még számtalan módon közlekedni a parkon át. Csak botladozni tudnak.
A, B: Nézze, ott egy angyal!
C: Egy fekete bárány!
D: A Sátán!
PARKŐR: Hol?
D: Ott, ott az ágak közt, az a fekete-vörös, jaj...
A: A virágágyás mellett, ott az angyal!
C: A nyírek, tölgyek, borókák, magyalok, tiszafák és mindenféle díszbokrok között.
PARKŐR: Ja, ott? Ott csak a szél mozgatja az ágakat. Minden nap látom, ahogyan a szél mozgatja az ágakat. Nincs ott semmi, az égvilágon semmi. A nyírek, tölgyek, borókák, magyalok, tiszafák és mindenféle díszbokrok ágai mozognak... se angyal, se ördög, se bárány nincs ott. A város kellős közepén vagyunk, mit keresne itt egy angyal, bárány, vagy ördög. Na, eredjenek az útjukra!

A és B és C, no meg D is útjára eredt, mert a parkőr szerint nem volt ott semmi. És ő minden nap itt járkál le és fel a V és az X sétányon, a nyírek, tölgyek, borókák, magyalok, tiszafák és mindenféle díszbokrok között... ő már csak tudja.

És mielőtt teljesen szertefoszlott volna, a lény lehajolt, beleharapott virágágyásban levő árvácskákba és felkiáltott:
- Iáá, iáá!