Előszó

Az Irak elleni háború szinte minden vonatkozásában új minőséget hordoz. A háborút kezdeményező Amerikai Egyesült Államok háborús politikájának egyik újdonsága volt, hogy minden korábbinál jobban megosztotta a világ közvéleményét és hagyományos szövetségeseinek táborát, egyben a legerősebb katonai szövetség tagságát. A világ legerősebb katonai hatalmának hatalmas katonai parádéját és politikai-katonai sikerét hozta a totális háború. A Jugoszlávia bombázása utáni legújabb katonai technika és a már Jugoszlávia ellen is alkalmazott betiltott fegyverek ismét bevetésre kerültek. Számos politikai, gazdasági és egyéb ok adódott a háború megindítására, de a közvélemény felé tálalt okok megalapozásával a mai napig adósak az angolszászok. A nemzetközi jog megsértésével indított és megvalósított háború mérföldkő az ENSZ, a NATO, az Európai Unió és az Egyesült Államok kapcsolatának történetében, de egész biztosan mérföldkő az Egyesült Államok birodalmi felemelkedésének vagy bukásának történetében is. A háborúból Magyarország sem tudott kimaradni, és ahogyan a háborúbarát szövetség elkötelezett tagjaként részt vállalt a háborúból, úgy részese a háború következményeinek is.

Az Irak elleni háború az első olyan háború, amelyről empirikusan is tudható, hogy a háborús koalíció országainak lakossága - az Egyesült Államokat kivéve jóval nagyobb arányban volt ellene, mint mellette. A háborút ellenzők a társadalom legkülönbözőbb csoportjaiból érkeztek. A vietnami veteránoktól kezdve a hívőkig és anarchistákig, a globalizáció káros hatásai ellen tiltakozóktól a szakszervezetekig, a politikai jobboldaltól és szélsőjobboldaltól a baloldalig valamint a szélsőbaloldalig nagyon sokan fejezték ki egyet nem értésüket. A civil társadalom is megszervezte önmagát és a világ eddigi legnagyobb háborúellenes tiltakozásait produkálta. Az egységesedő háborúellenes tiltakozások legfontosabb jelmondata - a könyvem címének is választott - angol "Not in my name!" mondat, azaz "Ne az én nevemben!" lett, míg a sokszínű tiltakozások szimbólumává a hét színből álló, szivárványszínű olasz zászló vált "pace", azaz "béke" felirattal.

Magyarország nem kerülte el a kelet-európai kisállamok sorsát, és arányosan kisebb mértékben, de politikai, katonai és társadalmi vonatkozásaiban leképezte a külföldi viszonyokat: egy háborúbarát kormány, egy hezitáló, majd a háborúellenes vagy annak látszatát keltő, önmagában is megosztott ellenzék, háborút ellenző lakossági többség, és szerény, de mégis figyelemre méltó civil tiltakozások.

Könyvemben az Irak elleni háborút megelőző és a háborús időszakban írt "katonai" és "civil" témájú írásaimat teszem közzé. Publicisztikai írásaimban megvizsgálom Magyarország helyét a NATO-ban, elemzem a 2002-ben hatalomra került és utóbb a háborús politika mellett elköteleződő honvédelmi minisztérium munkáját, és kísérletet teszek arra, hogy megértsem és megértessem az Irak elleni háború melletti és ellene szóló okokat, hogy válaszolni próbáljak a "miért" kérdésére. Próbálom megválaszolni azt a kérdést, hogy az Irak elleni háborút miért pártolják és ellenzik külföldön és itthon, hogy az egyházak, de különösen a hazai civil társadalom miért olyan amilyen. Töprengéseimben keresem azt, hogy milyen az a bal- és jobboldali, liberális, vallási ideológia, valamint pártstruktúra és civil közeg, amely ebben a konkrét és világot megrengető politikai-katonai helyzetben az ismert módon reagált. Miből nőtt ki mindaz, ami aktív vagy passzív, de mindenképpen a mi részvételünkkel játszódott le?

Írásaimban nem rejtettem véka alá azt, hogy neve van annak a kormánynak, amelyik belesodorta Magyarországot a háborúba, de neve van annak az ellenzéknek is, amely fordított esetben ugyanígy viselkedett volna, mint ahogyan azt 1999-ben, a Jugoszlávia elleni háborúban már egyszer bizonyította is. Írásaimból látható az is, hogy a háborút ellenző legjelentősebb magyar mozgalomnak, a Civilek a Békéért civil csoportosulásnak voltam tagja, támogatója, jogi tanácsadója és amolyan belső kritikusa. Mint ilyen, részese lehettem a civil ellenállásnak, a gyülekezési jogunk érvényesítése kapcsán kezdeményezett különböző tárgyalásoknak, és lettem különböző jogi beadványok szerzője és kommentátora. Tüntetéseken mondtam beszédet, és kritikával illettem a hatalmat, a mozgalmunkat és rendezvényeinket. A minderről szóló, feltáró jellegű beszámolóimat is közreadom ebben a kötetben, mert úgy gondolom, hogy ezek ismerete a hatalomnak és a hatalmon kívülieknek egyaránt hasznosak lehetnek.

Vállaltan pacifistaként, de a háború ellen tiltakozó nem pacifista többséggel együtt magam is azt gondolom, hogy az Irak elleni háború "nem az én háborúm", amit "ne az én nevemben" vívjanak meg, vagy immár "ne az én nevemben legitimáljanak nemzetközi békefenntartókkal". Könyvem címválasztása és szivárványszínű borítója szimbolikusan is kifejezi, hogy a háború elkötelezett ellenzőihez tartozom, ugyanakkor jogászként, szociológusként és politológusként kíméletlenül keresem a felmerült kérdésekre adható válaszokat. Szenvedélyesen kutatom a valóságot, és egyaránt kíváncsi vagyok a politika, a hadsereg, a gazdaság, a média, valamint a civil társadalom válaszaira. Annál is inkább így van ez, mert csak kevés kérdésre tudok magamtól válaszolni, szemben a politikusokkal, katonákkal és mozgalmi vezetőkkel, akik szinte mindig biztos válaszokat adnak.

Könyvem az iraki háborúról, és nem a Szaddam Huszein vezette Irakról szól. Utóbbi fontos, de csak indirekt tárgya e könyvnek, amely semmit nem változtat azon, hogy a Szaddam-rezsim a létező világok egyik legborzasztóbbja volt, és hogy bűneit pacifista és kutató minőségemben ne ítélném el a leghatározottabban, továbbá hogy egy totális diktatúra megszűnésének ne tudnék nagyon örülni. Mindez azonban munkámban kizárólag kiindulási alap és olyan, számomra megfellebbezhetetlen tény, amelynek beható működésével itt és most nem foglalkozom.

Kötetem összeállítása kapcsán azonban nemcsak azt kellett megállapítanom, hogy az Irak elleni háború szinte minden vonatkozásában új minőséget hordozott, de azt is, hogy nem sok újat hozott. Az Irak elleni háború éppen úgy az örök háborúindítási ideológia-filozófia paradigmája és a szövetségkeresés politikája mentén zajlott, továbbá éppen úgy a nagy országok konfliktusát és a kis országok szervilizmusát, valamint a legújabb, a legkegyetlenebb és a saját katonákra is veszélyes fegyverek bevetését hozta, mint bármelyik korabeli háború. Ugyanez igaz a fegyverfogásra kényszerített iraki sorkatonák és iraki civilek tömeges halála esetében, valamint a háborúzó felek által elkövetett emberi jogsértésekre és emberiség elleni bűntettekre is. A mindenkori közfelfogás és nemzetközi elismertség sem képes másként alakulni, mint korábban, és a győztes által egyoldalúan, valamint igazságtalanul kialakított játékszabályok elfogadást nyernek, nemzetközi legitimációt kapnak. Mindez jó előre megalapozza azt, hogy újabb háborúk megvívására kerülhessen sor.

Budapest, 2004. március 8.
Csapody Tamás