Bevezetés

Bethlen Gábor diplomácziai tevékenységének felderítésére történeti irodalmukban már eddigelé is sok történt ugyan, de mégis távol állunk attól, hogy annak teljes, hű képét vázolhassuk. Csak részleteiben, mondhatni csak töredékeit ismerjük. S ha tudunk is annyit, hogy róla, mint államférfiról alkothatunk képet, de működésének összefüggő lánczolatát minden részleteiben nem tudnók előadni.

S ennek igen természetes oka van. Az erdélyi államlevéltár elpusztúlt, leveles könyvek csak uralkodása első éveiből maradtak fenn, diplomácziai íratainak, útasításainak, levelezéseinek igen csekély töredékei jutottak ránk, s a mi fennmaradt, azt is össze nem függő töredékekben bírjuk. Itt hát a külföldi levéltárakhoz kell fordúlnunk, ha ezeket a tárgyakat pótolni akarjuk.

Főként életének utólsó évei azok, melyekről legkevesebbet tudunk: azok az évek, melyek második házassága s a szőnyi béke megkötése után folytak le. Ha roppant tevékenységének fennmaradt emlékeit a megelőző évekből összehasonlítjuk ezzel: azt hinné az ember, hogy fiatal nejének mulattatására rendezett udvari ünnepélyek absorbeálták idejének nagy részét. Pedig nem. Épen ebben az időben ismét, most már negyedszer fogott hozzá ahoz a sisyphusi munkához, melyet eddigelé mindig, a viszonyok hatalma vagy mások hibája miatt, félbe kellett hagynia, mely mint megvalósítandó terv, mint egy álomkép lebegett előtte - hozzá fogott több kilátással a sikerre, s abban a hitben, hogy végre megtalálta a szövetségest, kiben nem fog csalatkozni.

Ez a szövetséges pedig nem más leendett, mint sógora Gusztáv Adolf, a svéd király.

A legtermészetesebb, mondhatni önkényt érthető dolog az, hogyha két oly kiváló szellem, mint Gusztáv Adolf és Bethlen Gábor sógorsági kötelékbe jön egymással, még ha két ország és egy tenger választja is el őket, érintkezzenek egymással. S valóban érintkeztek is. Némi nyoma maradt ugyan fenn ennek történetírásunkban, de alig több egy pár indiciumnál. Most Károlyi Árpád úr közvetítése folytán sikerűlt svédországi levéltárakból igen becses okíratokhoz jutni, melyeket dr. Taube kitünő svéd történettúdós másoltatott le, s melyek Bethlen Gábor összeköttetését Gusztáv Adolffal meglehetősen tiszta világításba helyezik.

Szó sem lehet róla, hogy még így is teljes volna a kép; mert még ezek az okmányok is csak részei, töredékei nagyobb és hosszabb tárgyalásoknak. Mindjárt az első, a dirschaui resolutio nem egyéb egyszerű válasznál, melyben szerencsére bennfoglaltatnak ugyan Bethlen Gábor követelései is - de igen érdekes volna tudni, hogyan és mikor tétettek az első lépések, ki volt Gusztáv Adolf, ki a Bethlen Gábor követe? Még sajnosabban nélkűlözzük Strassburgnak adott útasításait, ennek első jelentését, mely a Rousselle-féle tárgyalásokat írta le, s főként Bethlen Gábornak általa készített életrajzát. De ha a kétségtelenűl nagy horderejű részleteket sajnosan nélkűlözzük is, még is kaptunk annyit, mennyi bővíti, módosítja, tisztázza eddigi tudásunkat, s melyek megérdemlik, hogy egy képbe foglaltassanak.

Kísértsük meg, felhasználván e czélra azon adatokat is, melyeket Fraknói Vilmos a koppenhágai kir. levéltárból a Történelmi Tár 1881. évi folyamában, továbbá Marczali Henrik "Regesták a külföldi levéltárakban" czímű közleményében közzétettek, Kuefstein kiadatlan jelentéseit (Egyetemi könyvtár) s végre azokat is, melyek a bécsi titkos levéltár "Polonica" czímű osztályában őriztetnek.