Bevezetés

A budapesti kir. törvényszék ítéletben kimondotta, hogy egy magyar könyvkiadóvállalat szerzői jogbitorlást követett el, amidőn egy 22 év óta kizárólagos tulajdonát képező kiadványát az előző kiadás elfogyta után, "változatlan lenyomat" gyanánt újra kiadta a szerző előzetes értesítése nélkül.

A marasztalt alperes ezt az ítéletet igazságtalannak, az ítélet alapjául szolgáló kísérő körülményeket a legnagyobb mértékben felháborítóknak találta. A törvény módot ad a fellebbezésre, az alperes mégsem vette igénybe ezt a jogát, az ítélet indokolásából merített attól való félelmében, hogy a felső fórum a jelen esetben ítéletét ugyanarra a kísérő körülményre, ugyanarra a szakértői véleményre fogja alapítani, amelyből kiindult az első fórum.

Ebből kiviláglik, hogy az alperes könyvkiadóvállalat vezetőségében van annyi objektivitás saját ügye tekintetében, hogy elismeri, hogy ezen szakértői vélemény után az érvényben lévő törvény rendelkezéseit a bíróság szigorúan véve, nem aplikálhatta másként, mint a bűnösséget kimondó ítélettel. De kiviláglik az is, hogy midőn egyfelől az ítéletet igazságtalannak találja az alperes és másfelől koncedálja, hogy az másként nem hangozhatott, nem a bíróságot okolja az igazságtalanságért, hanem a törvény paragrafusaiban találja azokat az elemeket, melyek nézete szerint sehogy sincsenek összhangban az élettel és a gyakorlattal. Éppen ezért, midőn lemond a fellebbezés jogorvoslatáról, nagy szolgálatot vél tenni az irodalmi közügynek, midőn a jogászi közvéleményt figyelmezteti ez ügyre és rámutat azokra a törvényszakaszokra, melyek már strukturájuknál fogva és egy merőben hibás nyelvhasználat folytán mindaddig kútforrásai lesznek a hibás ítéleteknek, ameddig csak érvényben lesznek.

Nem tarthatja vissza ettől a felszólalástól alperest az a körülmény, hogy in sua caua látszik plaidirozni, sőt ellenkezőleg - éppen abból meríti a reményt arra, hogy gondos mérlegelésével a tapasztalati tényeknek sikerülnie fog meggyőzni azokat, akik ebben a szférában otthonosak és mérvadók, arról, hogy kölcsönös jóakarattal össze lehet egyeztetni a szerzői és kiadói érdeket, mely a legtöbb esetben azonos és eliminálni az oly sérelmeket, melyek elsősorban az irodalomra és a közművelődésre károsak.

Nem tarthatja vissza alperest az sem, hogy a nyilvánosság előtt teljesen ismeretlen ügyet tár fel, oly ügyet, mely őt megbélyegzettnek, diffamáló ítélettel sujtottnak tünteti fel, mert eljárása jóhiszeműségének tudatában oly erősnek érzi magát, hogy ki mer állani a nyilvánosság elé: "Ime, én vagyok, akit bitorlással vádoltak, kit bitorlásért ítéltek el" - és nem fél a világ ítéletétől.

Nem fél, mert sine ira et studio, őszintén és becsületesen fel fogja tárni az egész ügyet és a józan ész megbírálása alá bocsátja; a törvény formálismusától a józan észhez apellál.

És bízik benne, hogy megértésre talál mindazoknál, kik érdekelve vannak a szerzői jogi törvény rendelkezései tekintetében, elsősorban az íróknál és kiadóknál, mert "mindenkit érhet baleset". És mindenkinek érdekében van, hogy a törvény esetleg téves megállapításai és helytelen nyelvhasználata ne szolgálhassanak hibás és igazságtalan ítéletek alapjául.