Boldogtalan szerelem

Mint ahogy esti szél suhan a fák alatt,
úgy oson egy férfi az ablakom alatt.
Mint kinek ellopták szerelmes szívét.
De még számon érzem csókjainak ízét.

Mint világvándor, bolyong az éjen át.
Még hallani vélem suttogó szavát.
Mint virtuóz hegedű, úgy sír az éjen át.
Boldogtalan lélek, nem találja honát.

Ó mért van az, hogy hiába múlnak századok?
A szerelmes szívek, mégsem boldogok?
Ó mért nem értik a szív szavát?
S miért nem engedi szeretni anya a fiát?

Mért látná inkább szemfedél alatt?
Mintsem lerombolná a felépített falat.
Vagy tán azért marad fenn a kegyelet,
Mert örök csak boldogtalan szerelem lehet?