Vonaton

Vonattal, ha utazom,
Mindig messze járok.
Gondolatok szárnyán
Messze, messze szállok.

Mesebeli tündér vagyok,
Vagy egy erdei manó.
Oly jó álmodozni.
Hinni, az a való.

Akkor nem fáj semmi,
Csak vígan nevetünk.
Jót teszünk másokkal
És közben szeretünk.

Más állomás után
Újra messze szállok.
Bolygókon, csillagokon,
Vagy tejúton járok.

Ősködök titkait
Szeretném megtudni.
A kíváncsiságot
Nem lehet megunni.

Vajon ki vagyok én?
Honnan, merről jöttem?
Tán ott születtem én
Valahol a ködben.

Idekerült sejtem
Az ősrobbanáskor?
Azóta, mint porszem,
A világot járom.

Aztán megáll a vonat.
Egy újabb állomás.
Percek alatt elsuhan
Az előző varázs.

Állomás után újra
Már száguld a vonat.
Viszi a sok embert,
S vele a sorsukat

Tragédiák, örömök.
De emberek vagyunk.
Születéstől, halálig
Mi együtt haladunk..

Bár más-más utakon,
Sok úttábla között.
Van, kit bánat kísér,
S van, akit az öröm.

Célom már közel van.
Lassan már leszállok
Egy újabb állomás,
És én visszaszállok.

Felébredek, itt vagyok.
Ez maga a való.
S rájövök, hogy bár nehéz,
De élni nagyon jó!