Első lépések

      Az éj sötétje oszlani kezd, a hajnal első sugarai bekukkantanak az ablakon. Lassanként fény önti el a kis szobát. Felébred, körülnéz, tágra nyílt szemmel észleli, nincs körülötte senki. Az ismert bútorok némán tekintenek rá, a polcról a kis mackó int neki, de élőlény sehol. Kívülről halk edénycsörgés hallatszik, távolabb, az utcán autók suhannak, időnként csikorogva fékeznek. Egy vadmotoros zúgatja motorját, veri fel a hajnal csendjét. A konyhából finom illatok lengedeznek. Orrocskáját kakaó édes illata csiklandozza. Egyszer csak közeledik Aja, tálcán hozza be a reggelit, virágos bögréjében valami gőzölög. Ahogy közelebb ér, egyre erősebben érzi az édes illatot, Aja parfümjével elegyedik a kakaó illata. Karját magasba emelve eseng, Aja vegyél fel már végre, ölelj magadhoz! Aja kiveszi a kiságyból, leülteti a kis asztalhoz, ahol már megterített neki, meleg kiflik sorakoznak a bögre mellett.
      Reggeli után Aja elmosogat, elrakja az edényeket, ő pedig nézi a sürgölődést, örül, hogy vele lehet végre, nézheti kedves alakját, mosolyára mosollyal válaszol, kérdezhet, azonnal jön a válasz, mozdulhat, Aja figyeli minden rezdülését. Itt vannak együtt, az éjszaka magánya után újra édesanyjával lehet. Már nyúl is felé, karjába veszi, viszi a fürdőszobába, ahol csobog a langyos víz, a permet finoman felüdíti arcocskáját, már törlik is óvatosan, öltöztetik, simogatják kicsi testét.
      Öltözés közben hancúrozhat, Aja beszél hozzá, mondókát mond, ő is felel hottentotta nyelven, megértik egymást. Egy mosoly, egy nyögdécselő sóhaj, egy mozdulat és értik, mint mond, mit szeretne. Aja lesi minden kívánságát, ő pedig egyre többet szeretne neki mondani, mondja is, Aja pedig mindenre válaszol. Ismerkedik így az apró és nagyobb teremtményekkel, fogalmakkal, közeli és távoli világgal.
      Veszik a kiskabátot, sapkát és már kint is vannak az utcán. Ott van csak jó világ! Annyi érdekes dolog, buszok, villamosok, nyerges vontatók, markolók, vijjogó mentőautók - csupa-csupa újdonság. No meg a fák, bokrok - egyiknek kerek, másiknak hosszúkás a levele, egyiken épp elindult növekedni a termés. Az egyik fa sudár, a másik vastag törzsű, tömzsi, hajladoznak a szélben, susognak a levelek, mind neki üzen valamit.
      A lombsátor mögött madárkák bújnak meg, énekelnek, füttyögnek. Az egyik azt dalolja, hogy "nyitnikék, nyitnikék, itt a tavasz, nyílni kék!", a másik gyönyörűen trillázik, a gerlice búg, a feketerigó hosszan fütyül. Közben a fák ágai közt mókus ugrál, hosszú farka hol itt, hol ott tűnik fel, olyan sebesen mozog, alig lehet követni. Lent az éppen kibújó fűben bogarak vonulnak, falevelet cipelnek, erőlködnek. Az igyekezetet látva ő is szeretne valami nagyszerűt tenni, például nem csak üldögélni a kocsijában, és minden alulnézetből szemlélni, hanem mindenben részt venni, menni, lépegetni Aja mellett, futkározni, mint a nagyfiúk.
      Gondol egyet, és meglazítja a kocsi szíját, egy váratlan pillanatban, amikor Aja mással van elfoglalva, éppen a vizet veszi ki hátulról, kilép a kocsiból, le a járdára. Ott megáll, nagyot néz, hogy nem esik el, leguggol és megnézi a hangyákat közelről. Aja akkor pillant oda, elfogja a rémület, hogy fiacskája mit tett. Nem mutatja persze aggodalmát, hanem megdicséri, hogy milyen ügyesen áll a kocsi mellett. Azért elmondja, hogy máskor szóljon inkább, ha ki szeretne jönni a kocsiból, segít is neki. Kézen fogja, együtt lépkednek, örül Aja, még inkább kisfia, hogy ilyen nagyfiú lett, már sétálnak. Sok érdekes dolgot fedeznek fel együtt, Aja mindent megmutat, elmagyaráz, ő pedig mindig nagyon figyel ilyenkor. Szemével issza a látnivalókat.
      A hosszú úton hazafelé hamarosan elfárad, örül, hogy Aja visszaemeli a kocsiba. Igyekeznek, hogy minél előbb haza érjenek, mert már hallani gyomra korgását, az üres poci élelmet kíván. Laposakat pislant, egyre jobban ragad le a szemecskéje. Már alig észleli, hogy mi is történik, amikor végre haza érnek. Aja hozza az ebédet, ő nekilát és a jó levegő és a fáradság meghozza étvágyát, jól belakik, mindent elfogyaszt, ami a tányérján van. Ebéd végére újra elálmosodik, a hűvös szobában lefekteti, betakarja Aja, ő pedig hamar elalszik. Álmában újra az utcákat járja Ajával, hallja a madárcsicsergést, a szél susogását, látja a hajladozó fákat, a fűben futkározó hangyákat. Vígan lépked Aja mellett, büszke legújabb tudományára, hogy már majdnem úgy sétálgat, mint a nagyfiúk.
      Egy óra múlva Aja simogatására ébred. Egymásra mosolyognak, repdes édesanyja felé, ő pedig ölbe veszi a "nagyfiút". Az ismerős illatok, ölelő karok között, figyelő szemek tüzében, halk muzsika zsongásában olyan boldogság fogja el, amire azóta is jól emlékszik. Ajánál már régen magasabb, ő hajol le hozzá, nyalábolja át édesanyját, megfordult a világ. A melegség, a szeretet, mely köztük ugyanúgy él, mint akkor, minden alkalommal, amikor átölelik egymást, felidéződnek a gyermekkori emlékek, ragaszkodásuk egymáshoz ugyanolyan, mint akkor. A szívük egy mozdulatra, egy mosolyra ugyanúgy fellángol, mint akkor régen. Ahogy a hottentotta nyelven mondott szavakat akkor megértette Aja, most is megérti a nagyfiú belső világát, de ő is érti, érzi, mit üzen neki szavak nélkül is édesanyja. Az első léptek után már a nagyvilág hívta és vonzotta a nagyfiút, már régen önálló életet él, de ha valami belül fáj, vagy valami öröm éri, most is Aja felé mozdul karja, ölelésre hívja, várja - édesanyja pedig ellágyulva öleli át nagyfia derekát. Jó így megpihenni egymás karjában, gondolataikkal is egymást ölelik, míg tehetik.