Varázslat

      Áll az ablak előtt, hátat fordít nekem. Én mégis látom, ahogy tekintete a felhőkön átsugárzó fényt követi. Szemében tükröződik a világmindenség. Életem szerves része lett, nélküle semmi vagyok. Erőt ad egyetlen mosolyával, szemvillanásával. Ő a fenyő az ormokon, amely gyökereivel ott is megkapaszkodik a sziklán, ahol alig van termőtalaj. Mezei virág, mely kitűnik a többiek közül, pedig külseje szerény, szinte jelentéktelen, nem hasonlít a rózsa csodálatos formájához, belső szépségével mégis felülmúlja azt. Ő a felhő az égen, titokzatos formáival, hirtelen alakváltozásaival felhívja magára a figyelmet.
      Ő a Nap, amelynek fénye minden sötétséget elűz, ő a gyertyaláng, amely örökké lobog, sohasem alszik ki. Világít, amikor a csillagok fénye kevésnek bizonyul. Ő a végtelen tenger, amely mindent befogad, magába olvaszt, minden cseppet, párát, amellyel táplál minden élőlényt, hiszen mi emberek is onnan jöttünk, ha ezt már el is felejtettük. Ő az erecske, a patak, a folyó, mely a tenger felé fut. Ő a fa az erdőben, a smaragd föveny, a puha avar. Ő a pillangó, a sirály, a szirti sas a levegőben. Ő a sárguló búzamező, s benne a pipacs. Ő az ózondús levegő, ő a szél, az eső, mely lágyan permetez.
      Ezt érzem azóta, amikor megpillantottam, amikor először mosolygott rám, amikor először hallgatott meg olyan figyelemmel, amit addig sohasem tapasztaltam. Mintha évezredek óta ismertük volna egymást, minden rezdülésemre, titkos gondolatomra azonnal reagált. Különleges személyiségével, érző lelkével azonnal behatol a másik ember lelkébe, megérzi, megérti, mi miért történt a múltban, és mit kell azért tenni, hogy a jövőben másképp történjen.
      Kutató tekintetével olvas a gondolatokban, kifürkészi a titkokat, meglátja a mélyben rejtőző lényeget. Kiutat mutat azoknak, akik segítségét kérik. Ismeretlenek és ismerősök, barátok és családtagok nagy tanítónak tartják, mert mindig odafigyel rájuk és érzékenységével megérti őket, tanácsot tud adni nekik. Megfoghatatlan az az erő, amivel rendelkezik. Átérzi, mi van mások lelkében, mert mindig a másik embert tartja fontosabbnak önmagánál.
      A folyó folyik és mindenki, aki belelép, alakítja a medrét, újra és újra változtat a folyás irányán, a meder állapotán. Szélesíti, vagy szűkíti a medret, elősegíti az áramlást. Ő minden tettével, gondolatával szélesíti azt. Lelki társát ritkán találja meg az ember, pedig mindenki azt keresi egész élete során. Ha valakinek sikerül megtalálnia önmaga másik felét, ha kiegészül, és egybeforr a két rész, egésszé válik, az megfoghatatlan és megismételhetetlen pillanat. Úgy gondolom, én megtaláltam, és ezért kivételes embernek érzem magamat. Az élet megajándékozott azzal, hogy mellette élhetek. Megfordul és átölel. Mintha valami megrezdült volna benne, mintha meghallotta volna kimondatlan szavaimat. Megváltozott a világ körülöttem, a szobám homálya feloszlik, beömlik a fény. Megvilágítja a falakon a képeket, a polcokon a könyveket. Szeretteim kilépnek a keretből, körülvesznek és mellém ülnek. A könyvek szereplői is megelevenednek, hirtelen hatalmassá lesz a szobám, mindenki elfér benne, mintha nem is szoba lenne, hanem egy csodálatos sziget. Beszélgető csoportok alakulnak, élénk társalgás folyik mindenfelé. A háttérből csodálatos zene szól, egyszerre betölt mindent a szeretet. A múlt kedves árnyai lebegnek körülöttem. Ő átöleli vállamat. Nyugalom és béke önt el. Varázslat történt.