Emberarcú telehold

      Telehold van. Fehéren fénylik egész holdunk, róla mintha egy barázdált arc nézne ránk. Szeme, orra, szája, emberi arca van. Kráterek látszanak innen, a Hold felől pedig apró földi lények, mi emberek, alig látszunk. De össze vagyunk kötve mindannyian, mi, a világmindenség lényei. Más-más életformák, anyagi testek, létkörülmények. Elérni egymást még nem tudjuk, csak képzeljük, hogy egyszer találkozhatunk. A világmindenség lakói más-más formát öltenek, de a mi tudatszintünkhöz közeliek lehetnek, hozzánk hasonlóak. Egymást sohasem láthatjuk, köztünk nagy távolságok, időzónák és görbék, fekete lyukak akadályozzák, hogy társainkkal szót válthassunk. Társaságban az ember, a földi lény mindig szeretne magáról valamit tudatni a körülötte lévőknek. Ez sok akadályba ütközik.
      A leglényegesebb gát maga az emberi figyelem. Az első az, ha a másik ember önmagát képzeli fő irányítónak. Sohasem hallgat meg mást, ő mondja ki azt, ami megkérdőjelezhetetlen. Lesöpri társai véleményét, tévedhetetlen, az egyetlen igazi jós. Vele vitába szállni értelmetlennek tűnik. Hitelesnek tűnő gondolataival, jól értesültségével azonnal lehurrogja azt, aki más véleményt próbál nyilvánítani. Mégis megteszik néhányan, de ő olyan határozottan állítja "igazát", oly módon manipulálja hallgatóit, hogy sunyítva azonnal elhallgatnak. Tisztában vannak azonban azzal, hogy nekik van igazuk, de nem mernek szembeszállni vele. Ő mindenkit meggyőz erős egyéniségével, hangjának erejével. Figyelnek rá, mert jó színészi képességekkel rendelkezik, meglágyítja az emberek szívét, hat rájuk.
      Megjátssza magát, szívére teszi kezét, letérdel, és úgy érvel, mintha ő lenne a legártatlanabb a világon. Elcsukló hangon közli intelmeit, szórja szét összefüggéstelen gondolatait, de hatásos módon, úgy, mint egy igazi színész. Tapsol minden hallgatója. Kapcsolatai kiterjedtek, ő tudja csak a valódit, a többi pedig ostoba féreg. Semmit sem tudunk a világról, amelyben élünk, csak Ők, a "világmegváltók", a ripacsok. Másképp mondják el azt, amit átélünk, meggyőznek, hogy ők látják jól.
      Ők győznek, és mi, kisemberek fejet hajtunk előttük. Nagy a hatalmuk felettünk, ostoba teóriáikat agyunkba vésik. Mi, a szürkék, a kevésbé tájékozottak elfogadjuk akkor is, ha semmit sem értünk belőle. Ez az igazi tömegpszichózis. Caesar temetésén is ez történt. "Temetni jöttem, nem dicsérni..." A tömeg akkor is reagált a szónok szavaira. Ez ma is érvényes. "A rossz, mit ember tesz, túléli őt. A jó gyakorta sírba száll vele. Ez legyen Caesar sorsa" - mondta a szónok, s a tömeg azonnal egyetértett vele. Átfordította percek alatt a nép véleményét. Most is ez történik, álságos szövegekkel megváltoztatják a nép ítéletét. Most nem egy hadvezérről, egy császárról ítélkezünk, hanem a mindennapjainkról. Így lehet ma is manipulálni az emberek százezreit, és a kis közösségekben, baráti, rokoni összejöveteleken a társadalomról, rólunk, a világról alkotott véleményünket.
      Saját kis társaságunkban is voltak, vannak olyan beszélgetések, amikor a józan ész megbukik, az ideák és a valóság különbsége óriási. Ideáinkat, hazaszeretetünket hiába hangoztatjuk, a hangadókkal, anyagiasságukkal, üzleti szemléletükkel szemben mi naivnak, ódivatúnak minősülünk. Ostoba életszemléletűnek, mert azok, akik ma az értékekkel teli világunkat semmibe veszik, akik az anyagi javakat tartják a legfőbb jónak, lebecsülik az élet alapvető jogait, értékeit, akik a mának élnek, nem törődnek múltunkkal, jövőnkkel. Ezek az emberek csak a Mammon hívei, nem tudják, mit cselekszenek. Semmi igaz értékhez nem jutottak, pedig megteremtették számukra az értékes emberi élet lehetőségét, csak ők nem éltek ezzel.
      Eszméink, amelyek meghatározták gondolkodásunkat, rájuk nem hatottak, most sem hatnak. Sajnálom őket, és utódaikat, akiket ebben a szellemben neveltek fel. Előttük semmi sem szent, sem Haza, sem Isten, sem család, sem szeretet. Mi lesz így a jövő nemzedékével? Miben, kiben hihetnek? Ki lehet előttük a példa? Csak a pénz? Szomorú kép! Telehold van. Telehold emberi arccal, az ember pedig szomorú. Könnyei peregnek szeméből. Fénylik holdunk, emberi arccal világít. Kinek? A Föld lakója mikor fog mosolyogni? Hold-lényeknek, más bolygók lakóinak mikor mutat nevető arcot?