Miskolcon élek, szülőföldem, Szeged környéke visszahúz, de a Bükk csodálatos tájait sem hagynám el soha. Könyvtár-népművelés szakon diplomáztam. 44 évig dolgoztam, 2010-től nyugdíjas vagyok. Munkámat hivatásnak tekintettem, örömmel végeztem. Mindig érdekelt a művészetek világa, közel állok a természethez, csodálom szépségeit. Igyekeztem magamat megismerni, összegyűjteni és továbbadni azokat az értékeket, amelyeket szüleimtől, tanáraimtól, íróktól, művészektől, barátaimtól ajándékba kaptam. Keresem a világ titkait. Hálát érzek az emberek kitartó erejét, hitét, útmutatását látva. Belőlük merítem erőmet, ami tovább segít utamon. A butaság, közöny, dermedtség, elidegenedés, szenvedések mellett a változás reményét, a hit, fény erejét is szeretném megmutatni. Bármilyen sötétségből, kilátástalanságnak tűnő élethelyzetből a fény felé lehet jutni, a mélyből, a hangyák közül mindig felemelkedhetünk a sasok közé, utat találhatunk önmagunkhoz, embertársainkhoz, ha megismerjük értékeinket. Csodálatos a világ, benne az ember akkor is, ha a természetben és a társadalmakban pusztító erők is működnek. Jobbá tehetjük mikro- és makro világunkat, teremthetünk, ha figyelünk egymásra, környezetünkre, netán áldozatot is hozunk érte. Az elesett kisemberek gondjai mellett a múltunkat is felidézem, elmondom elképzeléseimet a jövőnkről is. Szeretném olvasóim elé tárni azt, hogy szerintem mit kellene ahhoz tennünk, hogy utódaink egy szebb, nyugodtabb világban nőhessenek fel. A nagy gondolkodók mindent megírtak már előttem, sok újat nem tudok mondani senkinek, de úgy érzem, le kellett írnom több mint 60 év tapasztalatait, mert csekély eszközeinkkel mind, így talán én is hozzájárulhatok ahhoz, hogy másképp éljünk. Egy apró porszem vagyok a világegyetemben, de a teljességnek részeként élek.
     Egy ó-mexikói gondolat szerint: "A költészet attól költészet, hogy úgy viselkednek benne a szavak, mintha először találkoznának." Ez minden alkotásra igaz, még azokra is, amelyek nem olyan értékesek, mint a nagy írók, művészek művei. Mégis valódi érzéseket, egyszeri és megismételhetetlen világokat tükröznek. Megérintheti lelkünket valami, önmagunkon átszűrhetjük, kimondhatjuk. Találkozhatunk valakivel, aki hasonló titkokat rejt lelke mélyén. Így ismerhetjük meg a másik embert, így válhatunk mi is gazdagabbá. Ha írásaimat olvasva magára ismer valaki, egy mondatom valamilyen érzést kivált belőle, elértem a célomat.
     Ha gyermekemnek sikerült átadni valamit a morzsákból, miket életem során szedegettem, szétszórtam; csipegetheti, amikor innen elmegyek. Szeretném, ha a mag, amit elültettem, kicsirázna, élete fája magasra nőne. Benne vagyok én is minden írásomban, de elsősorban elődeim, a körülöttem élők, a természet csodái, és úgy, ahogy engem megérintettek.