Grafit Mosdott, öltözött, aztán szó nélkül sietve indultak. Harag dúlt bennük, mint minden reggel. Nagyon elegük volt egymásból, mint minden reggel. Éhesek voltak, mint minden reggel. Muszáj volt beszélni. Mit vegyenek? A csütörtök reggel mindig bonyolultabb. A hét első felében Lizi otthonról hozott pénze segít be, de a vonatjegy, valami harapnivaló az iskolában, nagy részét elviszi. Hétfő, kedd, szerda iskola a városban. A vonat háromnegyed hatkor indul. Ha a hármas vonattal vissza tud jönni, be kell menni az üzletbe dolgozni, mert Terike néni elvárja. Hétfőn nincs nyitva az üzlet, ilyenkor marad idő takarításra, tanulásra. Csütörtöktől Vica borravalójából vásárolnak. Mindig elfogy valami. Mosószer, öblítő, szappan. Aztán enni kell, moziba menni, üdítőt, kávét inni a presszóban, ahol a zenegépben nagyon jó számok vannak. A zenegépet inkább a fiúk etetik, de kávéra, üdítőre összedobják a pénzt. Vica már segéd volt, ebben az évben szabadult fel. Így mondták a hetvenes évek elején, ha valaki befejezte az iskolát. A fizetése nem volt sok, de a kazettás magnót, mi nagy álma volt, az első fizetéséből vette meg. Póthajak készítésével egészítette ki a fizetését. Lizi még tanuló. Némi borravalót ő is kap, de ez nem számot tevő. A csütörtök piac nap, sok a vendég. Pénteken is és szombaton is. De most csütörtök reggel van. Az útjukba eső élelmiszerboltban vesznek négy kiflit, és rohannak tovább.
Főnöknőjük már kinyitott. Két férfi vendég vár az üzletben.
Szemrehányó tekintetek kísérik a két lány mozdulatait. Köpeny fel, Vica
máris ülteti az egyik vendéget a székbe. Már jól van. A rohanástól és a
méregtől teljesen felébredt. Vica megállás nélkül dolgozik. Borotválás, hajvágás, hajvágás, borotválás. A borravaló szépen szaporodik a zsebében. Jó lenne megenni a két kiflit és megállni egy pillanatra. Néha már úgy tűnik, hogy lesz rá idő, aztán két perc alatt, újra megtelik a férfi oldal. Terike néni elégedett. Minden áron szeretné fenntartani az üzletet. Vica az utolsó, aki a férfifodrászatot is tanulta a női mellett. A törvény most már nem engedi együtt a kettőt. Régen nagy forgalom volt itt. Terike néni férje profi férfifodrász volt. Több segédet is tartottak. Azután elváltak. Azóta csendesebb az üzlet. Terike néni meg nagyon szomorú és megkeseredett. Igyekszik nyugodtan és méltóság teljesen viselkedni. Mosolyog, miközben alig észrevehetően remeg a keze. Lizi újsággal legyezi a forró vasakat, ahol a vendég mutatja, hogy nagyon süt. Éhes, de erre most nincs idő. Örülhetnek, ha az ebédidő nem vész el. Hajat mos, összeseper, lemossa a festéket a másik vendég hajáról. Jó színe lett. Festeni nagyon szeret, ezt többnyire rábízzák. Frizurákat még nem fésül. Azt Terike néni és Vica fésüli. Vica a moderneket, a Főnöknő a hullámosokat. Lizi aggódott, hogy kitől fog tanulni. Vica sokat dolgozott a férfi oldalon és különben is, hazamegy a szülőfalujába fodrászkodni. Terike néni nagyon marasztalná, de kevés fizetésért. Nem tud, vagy nem akar többet fizetni, nem lehet ezt kiszámolni. Inkább átvesz egy másod éves tanulót valakitől. Annak nem kell fizetni, és állítólag ügyes. Délben még két befejezésre váró női, és három férfi vendég volt az üzletben. Egy óra után mentek haza. Megették a kifliket, a hazafelé vásárolt egy-egy tejföllel. Kimostak pár darab leáztatott ruhát, és indultak vissza. Este fél nyolckor tudtak bezárni, mint általában. Zárás után hazamentek. Vica elvállalt egy póthaj készítést, Lizinek tanulnia kellett. Vica előkészítette a kellékeket a hajszövéshez, aztán nekilátott. Tizenöt, húszszálanként kötötte fel a hajszálakat, egy erős vékony fonalra, amit egy erre a célra alkalmas keretre erősített. Amikor több méterrel elkészült, felvarrta egy tenyérnyi textilre, ami kör alakú volt. A kész póthajat beillesztették a vendég hajába, és nagyon szép kontyokat készítettek belőle. Hetekig tartott egy ilyet elkészíteni munka után éjszaka. Most szoros volt a határidő, faluba menésről szó sem lehetett. Ha napközben a fiatalok találkoztak, így kérdezték egymást: jössz este a faluba? Ez valójában a központot jelentette, ahol a presszó, mozi, és a kultúrház várta a társaságra és szórakozásra vágyó fiatalokat. A falu közelében nem volt főútvonal, ezért távol esett mindentől. Talán éppen ennek volt köszönhető, az a sajátságos bensőséges hangulat, amit egy mindennel felszerelt szigeten érezhet az ember. Valami kölcsönösség volt tapasztalható a faluban, ami jó hatással volt az emberi kapcsolatokra, korosztálybeli kötöttségek nélkül. Vica kötözgette az apró hajtincseket, Lizi tanult. Kémia dolgozat lesz hétfőn, ami nem éppen az erőssége. Halkan szólt a zene. Megbeszélték, hogy holnap vendéglőben ebédelnek, kárpótlásul a mai napért. Ma úgy is takarékoskodtak, igaz kényszerből. Jövő héten főznek egy lecsót, mert még lehet kapni paprikát és paradicsomot. Ősz van, a fák már hullajtják leveleiket. Búcsú a nyártól, lecsó lesz. Ez sem olcsó. Amikor alkalmanként bevásárolnak a főzéshez, többe kerül, mintha ennének egy-egy menüt. Mégis luxusnak tűnik vendéglőben enni. Tizenegykor feküdtek le. A rádióban halkan szólt a zene. "Sajtból van a Hold, sajtból van a Hold, sajtból van a Hoold"
Reggel Lizi frissen ébredt.
Fekete nadrág, csíkos pulcsi, rendben. A délelőtt gyorsan eltelik. Járja a boltokat, mindent beszerez, amit a főnöknő kér. Pár szót vált idősebbekkel, fiatalokkal. Jól érzi magát. A jöttök e faluba kérdésre nemmel válaszol. Délben zárás után egyenesen a kisvendéglő felé tartanak. Az étterem részben leülnek. Valami ünnepi érzés tölti el őket. Örömmel beszélgetnek a vasárnapról, amit családi körben fognak eltölteni. A finomságokról, amit édesanyjuk főz, és véletlenül pont az, amit legjobban szeretnek. Lizi ebben a hévben tölti a coca - colát és nem veszi észre, hogy a pohár nem telik, ellenben az asztalterítőn a folt rohamosan nő. Amikor felfedezik mi történt megállíthatatlan kacagásban törnek ki. Könnyeik potyognak, és már nem mernek egymásra nézni. A szomszéd asztalnál ülő két idegen fiatal férfi először csodálkozva nézi őket, majd megértve a helyzetet, ők sem állják meg nevetés nélkül. Lizit nagyon bántja az ügyetlensége de ezen segíteni már nem lehet... Pár szót váltanak a fiúkkal, akik két hét nyári munkára jöttek a faluba az egyetemről. A lányok is elmondják, miért vannak itt. Sietve elköszönnek, a fiúk máris indulnak haza hétvégére. Kedden délután jelennek meg újra és érdeklődnek tudnának-e este találkozni a presszóban. A póthaj. Nem! Nem tudnak. Biztos? Hát... ha csak náluk nem. Eljöhetnek, ha van kedvük. Van.
Vica megszállottan fűzi a hajtincseket, Máté megbabonázva nézi a kezét.
A faluról kérdezgetnek a fiúk, nem értik a két lány mitől érzi itt magát
annyira otthon. Térképészeti méréseket végeznek de ők nem tapasztalják,
hogy itt annyira kedvesek lennének az emberek. A fiatalok főleg nem. Ez
falusi sajátosság az idegen fiúkkal szemben, vélik a lányok. Mintegy
végszóra megjelenik a helyi fiú, aki Lizinek tetszik. Érdeklődni jött
mennek-e a lányok a központba. A nemleges válasz után végigméri a két
látogatót, és rosszalló arckifejezéssel köszön el.
Aztán úgy gondolja lesz legalább ideje végiggondolni mit jelent a falubeli
fiú váratlan megjelenése. Egyedül nem nézett be eddig. Leül a heverő
szélére és igyekszik kitalálni milyen képet illene vágni. Komoly legyen,
vagy mosolyogjon? De miért mosolyogna? Itt ül szemben ez a nagyon komoly
magas fiú. Egy nagy mappa a kezében, a cipőjét és a nadrágja szárát látja
és a homlokába hulló sötétszőke haját. Elmerülten rajzol, szinte rá sem
néz a lányra. Aztán váratlanul és halkan megszólal:
A lány megdöbben, semmit sem ért. Alig ismeri őt! Harmadszor látja! Miért
menne tönkre, és miért veszne el? Milyen alapon és elgondolásból menne ő
Pestre? Az egy borzasztóan nagy város. Nagy és ijesztő. Az élővilág
szakkörrel voltak ott, amikor harmadikak lettek egy országos versenyen. A
Vajdahunyad várában vették át a diavetítőt. Persze nagyon szép volt úgy
együtt a többiekkel, élmény volt. De egyedül? Ott veszne csak el igazán.
Nemrégen került ebbe a faluba. Érdekes és jó itt élni. Szereti a szakmát
és az embereket. Marika néni az osztályfőnöke, tanárt vagy könyvtárost szeretett volna
belőle, de ő fodrász akart lenni.
Legszívesebben felállt volna de, valami kötelességtudat nem engedte.
Megdöbbenés ült ki a lány arcára. Ez a fiú bolond. Vagy szent. Hirtelen
más lehetőség nem jutott az eszébe. Zárkózottan komoly mintha valami belső
szomorúság áradna egész lényéből. Lizi nem válaszol. Látja magát egy üres
bútornélküli szobában kuporogni, amint várja, hogy kinyíljon az ajtó.
Ugyanakkor a szavakból szelíd elszántság árad, ami mélyen meghatja. Az
hogy a fiú számára ez egyszerű és magától értetődő lenne zavarba ejti. Nem
tud valamit?
A fiú elgondolkodva letette a mappát és a lány felé nyújtotta a kezét. Az
engedelmesen hagyta, hogy a fiú gyengéden magához ölelje és megcsókolja.
Pár szívszorító pillanat volt csupán. Zavartan csendben ültek vissza.
Előkerült a mappa, tovább készült a rajz. Mindketten érezték ez volt a
kezdet és a vég is egyben. A feszültség oldódott egy kissé. Lizi örült,
hogy némileg tisztázódott a dolog. Két külön világ találkozott. Mitől a
vonzás és a kétely sosem derül ki.
Szótlanul indult vissza.
A fiú lassan felállt, a lány felé fordította a rajzot. Lizi nézte a
szeplőktől szinte fekete grafitrajzot. Ezért tartott ilyen sokáig!
Egyetlen szeplőt sem hagyott ki! Sőt! Tudta, hogy nem szép, de ennyire
talán nem csúnya. Végképp nem tudta most már értelmezni ezt az egészet.
Megkönnyebbülten kísérte ki a fiút. Az óvva terítette rá a kabátját,
vigyázva, hogy a szél el ne vigye. A lány óvatosan kibújt a kabát
védelméből. Kézen fogva álltak egymással szemben. majd a fiú lassan lépett
egyet hátra. Aztán még egyet. Egymásba simult tenyerük lassan engedte el
egymást. Lizi az újratámadó szélben még ezt vélte hallani.
|