Kürtösi Gizella írásai és versei


Penészvirág

Ma sem tudom eldönteni, melyik szülő neveli okosabban a gyermekét.
Az, aki kiskorától kezdve így neveli: Te vagy a legszebb, a legokosabb, a legügyesebb mindenkinél egy kicsit valamivel. Vagy az, aki ezt sugallja: Az én gyermekem vagy, szeretlek, ellátlak mindennel, ami egy gondos szülőtől elvárható, de nem dicsérgetlek sem a szépséged, sem az okosságod, esetleg ügyességed miatt. Sőt, ha kicsit elégedett lennél valamilyen szempontból önmagaddal, hát ne legyél!
Nálunk az utóbbi volt jellemző.
Ma már biztos vagyok benne, hogy ezt visszük magunkkal generációkon át, árnyalatnyi különbségekkel.
Az én Édesanyám nagyon sokat dolgozott. Hajnalban kelt, kézzel fejte a három tehenet, elrendezte a tejet, felöntötte a túrót. Következtek az anyadisznók, kismalacok, hízók és a baromfiudvar. Aztán reggelit készített. Reggeli után kimentünk a földre dolgozni. Tizenegy órakor bement ebédet főzni, közben végigszaladta az állatokat az udvarban. Edéd után felpattant a motorra. Delelés helyett lehengerelt egy-két szobát, csíkot húzott egyet-kettőt, hogy szép legyen. Amire mi kipihentük magunkat már otthon volt és indultunk kötözni, kapálni, ami éppen soron volt. Kedden és pénteken a kecskeméti piacra motorozott túróval, tejföllel, baromfival. Ilyen volt egy nyári napja. Ráadásul ezt úgy tette, mintha nem lenne fáradt soha, és mindig vidám volt.
Nekünk gyerekeknek is volt tennivalónk. Teheneket kihajtani, arrébb kötni, délben itatni. A bátyám sokat vigyázott a pulykákra. Haragudott rájuk, mert sokat kellett menni utánuk és nagyon kiszámíthatatlanok voltak Kicsit rám is, mert én ebből kimaradtam.
Édesapám is sokat dolgozott. A munkája annyival volt egyszerűbb, hogy inkább a földekre korlátozódott. Látszatra. Ha úgy adódott a háztartásban is otthon volt, például amikor Édesanyám piacra ment. Ő egy kicsit babusgatósabb volt. Ha valami rosszat tettem, hozzá húzódtam a megérdemelt "feketeleves" elől. Télen Édesapám disznóvágásokra járt, nagyon szerették, ahogy készítette. Viszonzásul nyáron mindenki jött segíteni, ha a földön dolgoztunk. Munka közben megbeszélték, melyik nap kinél kaszálnak, mikor ekézi meg Édesapám a szomszéd néni kukoricáját, mikor fogunk kötözni és vasárnap délelőtt kinek a haját fogja levágni. Úgy mondtuk nyiratkozni.
Sok munkával, de biztonságban, békében éltünk az egymásra figyelés és összetartás jegyében.
Szerettem a felnőttek körében, mert sokat évődtek velem.
Mindenkinek az életében volt derű és ború egyaránt de volt egy csodálatos tulajdonságuk, a borút derűvel oldották. Amikor valaki beteg lett, Édesapám szállította orvoshoz a hatvanas évek szállítójárműveként használt lovas kocsival, Pannónia motorral, később személyautóval.
Így talán több felnőttel találkoztam, mint a többi gyerek. Több gonddal és problémával is. Édesanyám néha felszólított ugyan: "Te most csukd be a füled", de a parancs betartását nem lehetett ellenőrizni. Különben sem lehet egy fület becsukni.
Vézna, nagyon szeplős kislány voltam, sötét göndör hajjal, ami olyan rövidre volt vágva, hogy csak úgynevezett "kakastaréj" volt hagyva a fejem tetején. Egyáltalán nem voltam megelégedve a külsőmmel. Csodálva bámultam a többiek hosszú szőke vagy barna copfjait masnival vagy a nélkül. Annyi szeplője talán senkinek nem volt, mint nekem. Lehet nem látszott rajtam, de nagyon bántott.
Anyukám sem oldotta a feszültséget, mert amikor valami miatt szóba jött a külsőm, kedvesen civódva ugyan de a következő jelzők jöttek elő: cingibingi szeplőfészek, penészvirág. A penészvirágon csodálkoztam. Honnan veszi ezt a szót, merthogy a penészvirág nem is létezik. A penész az egyszerűen ronda és kész. Nem lehet virágja.

Nagy kitérő után harminc évvel később ugyanazon a földön vágtam a libáknak zölden a kukoricát. Az egyik kukoricaszáron, a cső helyén egy nagy kaktuszvirág formájú valamit pillantottam meg világos lila-fehér árnyalatban. A szárvágó megállt a kezemben. Egy szép nagy egészséges, frissen nyílott virág pompázott előttem.
Csak álltam. Lassan kezdett derengeni. Ez nem lehet! Ez lehet az? Hát létezik? Tényleg létezik a penészvirág? De hát ez nem is csúnya, sőt! Szegény Anyám. Talán ez esett a legrosszabbul, amikor ezt mondta. Most itt csodálom ezt a különleges gyönyörű virágot. Joggal venné rossznéven, ha tudná, hogy hozzám hasonlították.

És állunk szemben egymással, harminc évvel később. A penészvirág meg én.