Előszó

Az előszavaknak rendeltetése: indokolhatatlan dolgoknak az indokolása s az enyim hasztalan útjára még sok terhelő kolonczczal a nyakában indúl.

Minden előképzettség híján kisikerítettem vagy huszonöt év előtt pár gyönge ötletet, amelynek révén akkori legjobb élczlapunk, az Üstökös, munkatársának keresztelt el s mint ilyennek, küldte egy ideig a lap tiszteletpéldányát.

Csakhamar megint kiszorítottam valami irodalmi dolgozat-félét, minek olvastára egy lelkes, de bizonyára naiv ismerősöm rám irt, hogy menten tegyem le a sorzót és dolgozzam annak a számára.

Lelkem kívánalmai szerint való sikerek voltak ezek és odáig exaltáltak, hogy madarat lehetett volna velem azidőben fogatni.

Igen ám. De minthogy csakis ezt és semmi ujabb, fokozatos fejlődést bizonyító elmeszülemény termelésére nem hangoltak s első dolgaim vagy negyven krajczárnyi bolti értékű tiszteletpéldányt jövedelmeztek: elhatároztam a sorzó mellett való megmaradást.

Sorsát azonban senki sem kerülheti el!

Hirtelen nekilendült szakmánk minden ágában annyi visszás esemény merült fel, hogy az, ki gondolkodásra van berendezve: nem térhetett fölötte napirendre hozzászólás nélkül.

A mindennapi kenyérért való küzdelem fáradalmainak kipihenésére szolgáló éji időkben fogadtam tehát a múzsákat s firkáltam össze-vissza töméntelen olyan szakczikket, amelyek csak azért voltak ilyenek, mert egy szakma ügyével-bajával foglalkoztak, de melyeknek nyomán számtalan esetben változtak meg törvények és rendeletek és javultak rossz állapotaink.

Igen tisztelt nyomdatulajdonos úr!

Nagy érdeklődéssel olvastam a Grafikai Szemle mai számában megjelent becses cikkét. Az agyonkormányzás vérbemenő satyrája e közlemény, mely társadalmi téren az adatok rengetegével mutatja be a híres "magyar szabadság" hazug voltát. Közigazgatásunknak minden egyéni munkát vagyis más szóval minden független helyzetet letipró léhaságát és lelketlenségét oly kitűnően domborítja ki e cikk, hogy mint rendkívül jellemző részlet azonmód beiktatható ujabbkori általános művelődéstörténetünkbe.

Ez bekezdése azon levélnek, amellyel mozgolódásaimat köszöntötte tudományos akadémiánk egyik legnevesebb tagja.

Egyszer-másszor éji égi vendégeim megint pajzánkodni kezdtek velem és egyre arra noszogtattak, hogy mit kínlódom ezen mérgemben kelt száraz thémákkal és miért mívelem a nyomdászat dudvás mezejét, amikor mívelhetném a Parnassus virányos kertjét, amint egykoron megkezdettem.

Megpróbáltam.

Az idők folyamán itt-ott elég gyakran hozott tőlem a Borsszem Jankó olyan apróságokat, melyek onnét kiindulva, úgy körüljárták irodalmi magyar földtekénket, hogy nem egyszer nagy pipájú borközi adomázó bácsik szájáról hallva, illett, mint jót, megkaczagnom saját elme-szülöttemet.

Amikor ezeket felvonultatom az ottan megjelent eredeti illustratiókkal, meg kell említenem, hogy ezen illustris lapunknak országos hírű és népszerűségű állandó alakjait is azon a czímen szerepeltethetem könyvemben, mert egyszer-másszor mindeniknek adtam a szájába pár szót, mondást.

Mindezzel pedig nem dicsekedésképp hozakodom elő, hanem hogy elejét vegyem minden gyulaipáloskodási hajlandóságnak. Mint ahogy a tűzbiztosított házakra kiteszik a rossz szándékúak elrettentésére szolgáló pléhtáblácskákat, melyekről kiki megtudhatja, hogy itten egy kis tüzecske még esetleg használna!

Nem vonhatnak tehát másért felelősségre, mint hogy miért kellett azon díszes bölcsőkből magzataim tetemeit elővonszolni és uj életre keltetten szárnyra bocsájtani?!

Őszinte szívből fakadó válaszom erre az, hogy kietlen sorsom olyan sívár helyre szegzette le életem egész tartamát, ahol az emberek egy része ha fölfelé tolja az orrát, azt hiszi, hogy a Csimborasszóra is lefelé kell néznie; s ahol egy pepita nyakkendő, gyémántos gyűrű, arany óra, arany láncz, meg száz hasonló, fehér vadak számára gyártott és gyakran hitelbe vásárolt encsenbencsek is a dicsekedésnek méltó tárgyaiként szerepelhetnek.

Vaskos kis könyvemnek minden sora vagy olyan elvont helyen jelent meg, ahol környezetem tudomást nem vehetett róla, vagy névtelenül: s így dicsőségemet akarva sem öregbíthette. Gondoltam tehát, hogy közkézre adom s szapora számú kavicsai között akad talán annyi aranyfüst, hogy ennek révén tisztelőimmé válnak fentemlitett kincsek birtokosai is.

Tartalma összeválogatásánál egyedül az volt a vezérlő szempont, hogy munkásságom minden fajtája képviselve legyen benne.

Ezen könyvem piaczra hozása után pedig leteszem a lantot és folytatom tisztes mesterségemet és minthogy így újabb kötettől nem kell tartania: fogadja munkámat a kegyes olvasó szivesen. A Parnassus büszke lakói pedig bánjanak a vendégül odavetődöttel olykép, miként ezt az illő vendégszeretet diktálja, különösen az olyan ritka vendéggel szemben, kihez talán többé szerencséjük sem lészen.

KNER IZIDOR