PÓSA LAJOS: MARISKA MESÉL

BUDAPEST
A MAGYAR KERESKEDELMI KÖZLÖNY HIRLAP-
ÉS KÖNYVKIADÓ-VÁLLALAT KIADÁSA

A mű elektronikus változatára a Nevezd meg! - Így add tovább! 3.0 Unported (CC BY-SA 3.0) Creative Commons licenc feltételei érvényesek. További információk: https://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0/deed.hu

Elektronikus változat:
Budapest : Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület, 2013
Készült az Internet Szolgáltatók Tanácsa támogatásával.
Készítette az Országos Széchényi Könyvtár E-könyvtári Szolgáltatások Osztálya
ISBN 978-615-5292-80-4 (online)
MEK-11649

Mennybéli jó Atyám,
Vigyázz mindig reám!
Ha te nem vagy velem:
Elfog a félelem.
Légy minden utamon
Örök dicső napom!
Sötét vak éjjelen
Ágyamnál légy jelen!

Ragyogd be szivemet,
Erősitsd lelkemet!
Mélység fölé is áll,
Hatalmas nagy király!
Mutasd meg fényedet,
Ha balsors fenyeget.
Ne hagyj magánosan
A vész óráiban.

Emeld föl karodat,
Fenyitsd meg a rosszat,
Óh, védj meg ellene,
Világnak Istene!
Mennybéli jó Atyám,
Vigyázz mindig reám!

Magyar vagyok, magyarnak születtem,
Magyar a nap, mely ragyog felettem!
Ereimben magyar vér foly,
Mely hazámért hévvel lángol; -
Szent hazámért s királyomért,
Örömmel áldozom a vért!

Apám mondja: meg van ezer éve,
Hogy itt omlott a hontszerzők vére!
S beszél annyi csoda dolgot,
Melyre szivem nagyot dobog...
Fölpezsdül szivemnek vére,
Hős Árpádnak emlékére!

Magyar vagyok!... büszkén mondom e szót,
Nincs e néven, nincsen semmi szennyfolt!
Tisztelte ezt a fél világ,
Szétszórt ellen és hős barát,
Ki volt Mátyás, ki Kinizsi,
Török, tatár emlegeti!

Magyar vagyok! s szivemben ugy érzem
Fényesb csillag nem ragyog az égen,
Minő fényes hazám multja,
Habár testvér s ellen dulta...
Szirt volt a népek tengerén,
Hány vész tört meg szilárd élén?

Magyar vagyok!... nem csak mondom, érzem,
Ez én nekem minden büszkeségem!
S hogy ha büszke vagyok erre,
Nem hozok szégyent e névre,
S hogy nevemre méltó legyek,
Megtanit rá a történet!

Aki vitéz legény és nadrágot visel,
Jöjjön ide mellém - hadd fegyverezzem fel!

Itt a kefeseprü, derék egy eszköz ez,
Hősi táboromnak csata-zászlója lesz!

S hogy ne legyen panasz - kardotok is leszen,
Egy-két pár kés, villa mindjárt segit ezen.

A tollseprű jó lesz csákótok diszére, -
Tetőtől talpig hát igy álltok fegyverbe!

Kinek jó torka van s hatalmas tüdeje,
Az lesz a trombitás - a tölcsért kezébe!

S nem lesz dobos nélkül a bátor hős csapat,
Dob helyett vegyetek - pár bádog fazekat.

Seregünk disze, a huszárság leszen,
Mely bátran nyargalász - virgonc pálcanyelen.

Most már készen lennénk, teljes csatakészen,
Csapatunknál csak a bajsz' hiányzik épen.

Masiroznak a katonák -
Álljatok meg! Hopp! Ne tovább!
"Hova mentek?" "A határra,
Vigyázni kell a hazára."

"A kis Lajkót is vigyétek
Magatokkal, jó vitézek!
Vigyetek el a határra,
Majd vigyázok a hazára!"

Csörgő patak mellett
Keritek egy kertet,
Abba éjjel-nappal
Madár énekelget.
Aranyból, ezüstből
Sűrű lesz a rácsa:
Nem búhat át rajta
Csirke, liba, kácsa.
S ültetek beléje
Liliomot, mályvát,
Rózsát, nefelejtset,
Gyönge majoránnát.
Sétálgatok köztük,
De nagy lesz örömöm!
Tiszta patak-vizzel
Mindennap öntözöm.
Megkérem a napot:
Táplálja, nevelje.
Megkérem az esőt:
Nagyon meg ne verje.
Megkérem a szelet:
Fújjon csak szeliden -
Pártomat fogja majd,
Tudom, a jó Isten.
Az én szép virágim
Szépen kivirulnak,
Jó lesz bokrétának,
Jó lesz koszorunak.
Kötöm koszoruba,
Kötöm bokrétába,
Édes jó anyámnak
A nevenapjára.
Mosolygó virágok,
Keljetek, keljetek!
Csillogó pillangó
Lengjen felettetek!

Kertem alatt, a kapuban
Kit látok?
Hajtsátok meg fejeteket
Virágok!
Rózsafácskám! jön anyácskám!
Bókolgass!
Ragyogó nap, lába nyomát
Csókolgasd!

Hol vagy, hol vagy, kerti dalos
Madárka?
Ide! Ide! Szállj felettünk
Az ágra!
Dalolj egyet, gyönyörüet,
Madárkám!
Hadd örüljön az én kedves
Anyácskám!

Hosszúlábu gólyamadár,
Arra kérlek: gyer' ide!
Végy föl engem a hátadra.
Vigy el innen messzire!
Vigy el engem jó anyámhoz,
Hisz tudod, hogy merre van!
A palicsi fürdőn vagy hol?
Olyan régen oda van!

"Kis Ilonkám, aranyoskám!
Elvinnélek szivesen!
Anya odahaza lesz ám
Nemsokára Szegeden.
Ni! látszik is már a hintó!
Édes anya integet -
Alig várja, hogy keblére
Zárjon, Ilon tégedet!"

"De szeretnék csillag lenni,
Az égbolton tündökölni!
Sokan irigyelnék
Sorsomat a földön,
Jaj de gyönyörü is,
Ha egy csillag feljön!"

"Minek vágyol a magasba!
Hány csillag jön leszaladva.
Maradj te a fű közt
Szentjános-bogárnak,
A liget, az erdő
Kedves csillagának!"

Kis nyulacska az erdőből
Ki-kijön a rétre -
Virgonc fiuk, hogy elcsipjék
Mind rohannak érte.

Kis nyulacska fülecskéjét
Hegyezgeti félve,
Csak vigyázva kuporog le,
Az édes jó fübe.

Édes a fű, édes, mégis
Kis nyulacska retteg,
Hogy a vadász, gyilkos vadász,
Nem-e látja őt meg?

Durr!... a vadász célzott és lőtt...
Kis nyulacska ugrik:
Rövid dalom a kis nyulról
Nem tartott csak eddig!

Menjünk ki a zöld erdőbe,
Vig madarak lakhelyére!
Ott turbékol a vad galamb,
Sötét sürü lombok alatt.
Ott pihen meg magas fűbe',
Az elfáradt kis őzike!
És a büszke királyi vad,
Melynek párja alig akad,
Féltve diszes koronáját,
A szarvas is itt törtet át:
Odujában ravasz róka,
Magát pihenésre vonta.
S a kis mókus fent az ágon,
Andalog a madár dalon,
Pinty, rigó és fülemile,
Édes dala bilincsel le.
És mit annyira szerettek,
A kakuk is itt szólal meg!
De annak ki rossz tanuló,
Szarka, varju és a holló,
Minden fáról azt kiáltja,
Haza! haza! tanulásra!

Aranyos kalitban
      fogoly kis madárka,
Szomorun nézeget
      szomoru világba,
Oh miként szállana,
      oh miként repülne,
Csak ne lenne zárva
      arany börtönébe!
Miként szólna ismét
      csicsergő ajaka,
Vidáman ugrálna
      zöld ágról, zöld ágra,
Csak lehetne szabad!...
De ah!... nem nyilik föl
      börtöne ajtaja,
S piciny fejecskéjét
      szárnya alá hajtja,
S kis szive megszakad!

Hozza reggelijét
      kicsiny gazdasszonya,
Frissen tört kendermag,
      friss viz a vályuba!
"Most aztán énekelj,
      légy vigan kis bohó,
Arany kalitodban
      lásd dolgod milyen jó,
Nem lesz bántódásod,
      én gondod viselem,
Nézz hát föl, nézz reám,
      dalolj hát énnekem!"
Kis madár nem mozdul!...
Kicsiny kis leányka
      szive oly szomoru,
Tanyát ütött abban
      a fájdalom, a bú...
S zokogva elfordul!

A zöld mezőn, a réten
Hol a virág virul, -
Kis báránykám legelész,
A gyenge pázsiton.

A zöld mezőn, a réten
Vigan ugrándozik,
Érzi, miként én érzem
Tavasz örömeit.

S hol a szelid nefelejts
A patakot szegi -
Szomját oltni oda megy,
S ujabb erőt merit.

Csak vigan báránykám
Élvezd a napsugárt;
Az ég derűje gyakran
Helyet felhőnek ád!

A tavaszi szellő, a rózsa illata,
Eltávozott fecském ismét visszahozta!
Messze földön voltak, a tengereken túl,
Hol nem rideg a tél, hol szebb élet virul!
Vártam őket, vártam, üres volt a fészek...
Nem hallottam régen édes csicsergések...
De végre megjöttek, s szivemben ugy érzem:
Messze földről jött meg, barátnőm, testvérem!
Folyik a nagy munka, ujabb fészek készül,
Apró fecskék szállnak a régi szélérül;
S mikor kiröppennek önszárnyukra kelve,
Érzem, miként dagad anyjuknak kebele.
S ha majd a rideg ősz eltávozni késztet,
S ismét itt hagyjátok a házat, a fészket:
Gondoljatok reám, kis barátnétokra...
Ki titeket szeret, s nem feled el soha!

Szuró tövisfa tetején,
Kis fészkemet ott raktam én;
Sürű erdő rejtekében,
Kis fészkemet ott rejtém el!

Kis fészkembe lakik párom,
Az én üdvöm mennyországom,
A természet vig zenésze,
Édes hangu fülemüle.

Pista szorgalmas, jó gyermek,
Kezében könyv s vajas kenyér,
Elébe áll kis kutyája,
Sóvár szemekkel s esdve kér.

Adj, adj kis gazdám nekem is,
Lásd én oly jó, oly hű vagyok,
Követlek minden léptidben,
Folyton veled kóborolok.

De Pista nem hallgatta meg,
Kutyája kérő szavait,
Könyvébe mélyed s olvassa,
Mit a hit s az irás tanit.

Lásd Bodri, lásd! szól az anya,
Pista vajas kenyért kapott,
Mert jó, derék, szorgalmatos,
S nem hogy elfutja a napot.

Azért, ha te szintén akarsz
Ozsonára vajas kenyért,
Ülj le szépen Pista mellé,
Tanulj és megkapod a bért!

Ne oly vigan, ne oly bátran,
Kuruttyoló békák,
Vissza-vissza a mély tóba,
Jön királytok mindjárt!
Jön a gólya s lesz hadd el hadd,
S vig dalotok félbe szakad!

De a békák nem hallgatnak,
S kuruttyolnak tovább:
"Ördög féljen a gólyától!"
Rövid észszel mondják.
De gólya jön, s gyorsan lecsap,
Kettőt, hármat csőrére kap!

Istenem, teremtőm!
Hallgasd meg imámat:
Áldd meg minden jóval
Apámat, anyámat!

Segitsd őket, segitsd,
Hogy fölneveljenek,
Hogy majd jóságodra
Én is méltó legyek.

Nosza három vadász
Neki a mezőnek,
Mennek, mendegélnek,
Hogy majd nyulat lőnek.
Ki is ugrik egy nyúl
Leveles bokorbúl.
Lőnek mind a hárman
S kiabálják: "Meg van!
Én találtam! Én! Én!"
Majd kisül a végén.

Nosza három vadász
Összevesz a nyúlon,
Annyira, hogy talán
Túl mennek a túlon.
A nyúl pedig vigan
Orruk előtt illan,
Ugy elkarikázik:
A nyoma se látszik.
Mintha szólna: nesztek!
Nyúlhust ma nem esztek

Nosza három vadász
Elneveti magát -
Mindegyik azt mondja,
Hogy a másik talált.

Ejnye! ejnye!
Egy kis szúnyog
Körülöttem
Egyre dunnyog.
Olvasgatnék,
De nem lehet:
Tele zúgja
A fülemet.
Szúnyog koma,
Dani koma!
Majd meglátod:
Lesz lakoma!
Vedd azért jól
A füledbe:
Barackot kapsz
A fejedre.
Hátra kötöm
A sarkadat,
Szádra pedig
Itt egy lakat!
Ejnye! No lám!
Mégis? Mégis?
Hozzá fogok
Tehát én is.
Ugy-e szaladsz?
Utólérlek.
Neki ne fuss
A karszéknek!
Ágy alá bujsz?
Megtalállak.
Ajtó mögé?
Ott is látlak.
No most jobbra!
No most balra!
Vigyázz jobban
A lábadra!
Hopp! elestél!
Talpra, Dani!
Nem kell azért
Orditani.
No ne sirj hát,
Kis szelesem!
A barackot
Elengedem.
Tisza, Duna,
Tátra, Mátra!
A sarkad se
Kötöm hátra.
De becsuklak,
Azt megmondom,
Hanem azért
Lesz rád gondom.
Hova csuklak?
A toronyba.
Mégis inkább
Két karomba.
Igy! megfogtam!
A szúnyogot -
Ugy kell neki,
Mit dunnyogott!

Csiga-biga gyere ki!
Jaj de szűk a házad!
Ha vendéged érkezik:
Le sem ülhet nálad.
Tágasabb ám ideki,
Hagyd el ezt a kalodát,
Virágos domb tetején
Épitsünk egy palotát.
Oszlopa lesz huszonnégy
Fehér márványkőből,
Szép, nagy, kerek udvara,
Tiszta szinezüstből,
Kápráztató, ragyogó
Száz arany szobája,
Mindenikben énekel
Száz arany madárka.
Karos-székben üldögélsz,
Száz szobalány szolgál,
Várod a sok vendéget
Arany ablakodnál.
Csiling-giling odaki
Cseng az arany, csengetyű
Megszólal a klarinét,
Megszólal a hegedű.
S udvarodba berobog
Száz aranyos hintó,
Vig muzsikaszó mellett
Jobbra-balra ringó.
Ugrálnak ki belőle
A finom vendégek,
Válogatott urfiak
És cigány-legények.
Megy hozzád a király is
Arany garádicson -
Arany élet lesz biz az,
Egész paradicsom!
Sangyi-Bangyi, nem baj az,
Ha szűk is a házam.
Ajtóm előtt a vendég
Le is ülhet nálam.
Tágasabb bár odaki,
Ne bántsd azt a kalodát,
Jobb szeretem, barátom,
Mint az arany palotát.
Nincsen ugyan oszlopa
Fehér márványkőből,Sem nagy, kerek udvara
Tiszta szinezüstből.
Nincsen, kicsi házamnak
Száz arany szobája,
Benne nem is énekel
Száz arany madárka,
Szobalány se sürög száz,
Engem egy se szolgál,
Nem várom a vendéget
Arany ablakomnál.
Udvaromra nem robog
Száz aranyos hintó,
Vig muzsikaszó mellett
Jobbra-balra ringó.
Nem ugrálnak be hozzám
A finom vendégek,
Válogatott úrfiak
És cigány-legények.
Nem vágyom én személyét
Felséges királynak -
Jobb nekem itt csendesen
Kis csiga-bigának.
Itt éltem, itt próbáltam
Sok rosszat, sok jót is,
Bölcsőm volt az énnekem,
Legyen koporsóm is!

Gyorsan kedves gyermekek,
Ágyatokba menjetek!
Szépen imádkozzatok,
Jól betakarózzatok,
S hogy édes legyen álmotok,
Meghozza az anyai csók!

Föl hamar, ne mondjam kétszer,
Hat az óra, keljetek fel!
Kukorékolt a kakas,
Ki fel nem kel, nagy rest az;
Gyorsan, szépen öltözzetek,
És iskolába menjetek!

Szegény bábom oly beteg,
Egész nap mitsem evett,
Nem hallottam még ma szavát,
Nem láttam édes mosolyát.

Máskor rózsás ajaka,
Halott halvány sárga ma;
Homloka izzadt és szeme,
Megtört mintha láza lenne.

Jöjj, jöjj, itt a pilula,
Aztán hamar ágyadba,
Nyugodtan légy, aludj szépen,
S meglásd holnap jobban lészen!

Nézd a hómezőt, miként int felénk,
Ki a szabadba a ki nem félénk...
Nem tétovázva!
Föl, föl csatára!

Szélgyorsasággal készüljön golyónk!
Föl csatarendbe bátor harcolók!
Hó a fegyverünk,
Melylyel verekszünk!

Törj az ellenre, bátran törj reá,
Rá se hederits, ha golyó talál!
Csellel többre mész, -
Bátran célhoz érsz!

Lásd a hómezőt, vigan int felénk,
Ki a szabadba a ki nem félénk...
Sokat nem várva!
Föl, föl csatára!

Van itt minden, ágyu, puska,
Csákó, kard és katona,
Dob, hegedű, labda és síp,
Rézből készült trombita!
A ki vitéz, itt találja,
A mit kiván szeme-szája,
Van itt kocsi, van itt ló,
Gyorsan járó, nyargaló!

Mosóteknőt, szoknyás babát,
Kis leányka itt talál,
Van itt bögre, csésze, mozsár,
Szép aranyos kis kanál.
A választás sem nehéz,
Nem kell hozzá más, csak - pénz!

Hogy ha küld édes anyád,
Boltba vagy szomszédba,
Lábad elé nézegess,
Meg ne botolj soha!

Hogy ha kocsi jön feléd,
Szépen kikerüljed;
Könnyen elgázolhatnak
Ha tétováz lépted.

Ha az utcán bácsikat
Látsz, avagy néniket,
Udvarias szerényen,
Üdvözöljed őket.

De meg ne állj fecsegni,
Nem szép a fecsegés.
Lepke után ne futkoss;
Mert célodhoz nem érsz!

Hányszor, hányszor hallotta
Ez arany tanácsot,
Kis Mariska anyjától;
De rá se hallgatott.

Itt van ni!... hogy elesett
Megbotlott egy kőbe,
Almája messze gurult,
S folyik orra vére!

Feljött a hold, az éj nyugodt,
A háztetőn mi zaj van ott?
Három dalos, cirmos macska,
Gyujtott reá vig dalára!
Fölkelti ez a ház urát,
S boszusan veszi ostorát:
S mint a féle zeneértő,
Ostorával taktust ver ő!

Hopp! hopp! hopp! nyargalok!
Én vitéz lovas vagyok;
Kard verdesi oldalom,
Ki ellentáll vagdalom,
Fényes csákó fejemen,
Nincs senkinek kegyelem!

Hopp! hopp! hopp! nyargalok!
Én vitéz lovas vagyok,
Lovamnak kantárja nincsen,
Rohan szárazon és vizen,
Nem ismeri mi az ostor,
Tüzbe menő, szilaj, bátor!

Hopp! hopp! hopp! nyargalok!
Én vitéz lovas vagyok,
Nyargal lovam tüskön, bokron,
Átugrik ő az árkokon,
A félelmet nem ismeri,
Tegye utánam ki meri!

Hopp! hopp! hopp! nyargalok!
Én vitéz lovas vagyok!
Félre előlem mindenki,
A ki életét szereti!
A kis lovast tiszteljétek,
Csak ugy kegyelmez meg néktek!

Vendégeket várok mára,
Kiket hivtam uzsonnára!
Jön Mariska, itt lesz Mici,
Sarolta, Olga s a pici,
Kis pirinkó kis Erzsike,
Édes anya szemefénye!

Lássunk tehát a főzéshez,
Nincs idő a vesztegléshez,
Soká készül a pecsenye,
Édes tészta, s más csemege.
A tűzhelyen már jó tűz van,
Főzéshez hát hamar, gyorsan!

Kis főkötőm fel fejemre,
Főzőkanált a kezembe,...
Kötőmet is elém kötöm,
Mielőtt kavarom főztöm,
Nehogy bepiszkoljam ruhám
S szomoritsam édes anyám!

Először is a mazsolát
Tisztitsuk meg, s a mandolát
Vágjuk hozzá jó apróra...
Igy lesz megadva a módja!
Jön még hozzá csokoládé
S mindjárt kész a marmaládé.

Itt van, itt van egy szép forma,
Ebben pirul ki a torta,
Édes cukros, jó ropogó,
Mit fog szólni majd nagyapó!
Ki szintén jön uzsonnára,
Mi mindent tud már kis lánya!

Kis asztalom felteritem,
Nyugodtan várom vendégem
Bizony már is jöhetnének,
Még megromlik a sok étek!
Ha nincs vendég, ki megegye!
Amit főzött kis Emike.

Rossz, rossz gyermek Elemérke,
Bármi akadjon kezébe,
Nem marad meg épen...
Elrontá a szép játékot,
Mit a jó kis Jézus hozott,
Karácsony estére!

Oda van kard, csákó, puska,
Száz sebből vérzik pej lova,
A szép kis hátiló!
Vad ellen járt s pusztitott itt,
Kegyetlen nem kimélt semmit,
Nem kérdé, hogy tilos!

Rossz, rossz gyermek Elemérke,
Játékát mind összetörte,
A rossz pajkos gyermek!
S hozzá most még ő pityereg,
Hogy csákója, kardja nincs meg,
És ujat nem vesznek!

Ki szekeres akar lenni,
Négy lóval kell annak menni,
S legyen jó erős szekere,
Szekerének vas tengelye,
Négy kereke felvasalva,
Hogy a terhet könnyen állja!
Járva-kelve, völgyön hegyen,
Kötőlánca rendben legyen,
S hogy jobban teljék az idő,
Pipájára rágyujthat ő;
Csak rendben legyen szénája
És abrakos tarisznyája.
Akkor aztán jöhet, mehet,
Bejárhatja ungot-berket;
S megbecsülve mit keresett,
Idővel szép vagyont gyüjthet,
S akkor vigan kiálthatja:
Gyü te fakó, gyü te sárga!

Van egy ország, hogy merre van?
Én bizony nem mondhatom,
Elfeledtem megkérdeni.
Délre, avagy nyugaton?
Pedig sokat, nagyon sokat
Regélt róla jó anyám,
Annyit tudok, hogy igy kezdte:
"Túl az óperencián!"

Ott van, ott van a vig élet,
Szomoruság nincsen ott,
Tejtől, méztől duzzadoznak,
A folyók és patakok.
Künn a réten libapásztor,
Sült libákat teritget,
Puszta kézzel érintésre,
A sziklából bor ered!

Nincs e földön szegény kunyhó,
Csak dusgazdag palota,
Kolbászból font keritéssel
Bir a falu temploma!
És ha fáradt vándor utas
Hűs erdőben megpihen,
Szépen pirult sült kis malac,
Ő előtte megjelen!

Ott a rezgő nyárfa levél,
Ismeretlen valami,
Rétes, lepény ing a fán, csak
Utána kell hajlani.
Minden csalit fügét terem,
Minden bokor ananászt,
Oh gyöngy élet! hogy az Isten,
Nekünk ilyet mért nem ád?!

Tortából rakott országut,
Szeli e dus tartományt,
Ott még a gyalog ösvény is,
Csupa cukor s marcipán.
Az utakon és folyókon,
Remekművek a hidak,
Hogy ne, mikor karfáik is,
Sós perecből fonottak!

Nehéz a lecke,
Hosszú a lecke,
Tanulja nagyon
A kedves Lenke.
Hej de jól is megtanulja!
Mint a folyóviz ugy tudja.
Az ám a leány!

Gombóc az ebéd,
Hát mi még egyéb?
Nem bánja Palkó:
Ökör vagy veréb.
Csak sok legyen! Ez nem lecke,
Jobban érti, mint a Lenke -
Az ám a legény!

Kezében egy nagy bot.
Hátán a tarisznya;
Kérve kérik: "Ne menj!
Gyere Lajcsi vissza!"

"Elmegyek elmegyek,
Világot próbálok,
Szép Tündérországig
Bizony meg sem állok!"

"Ne menj el, ne menj el!
Jobb itthon, majd meglásd!
Ki tudja: látjuk-e
Még valaha egymást?"

Lajcsika nem hallgat
Senkinek szavára;
Megy, megyen, mendegél,
Torony irányába.

De egy kéményseprőt
Lát ott a kert alatt -
Ugy megijedt tőle!
Rögtön haza szalad.

Keresem a kis leányom,
Hej, de sehol sem találom!
Talán elbujt a sarokba!
Ott vár engem mosolyogva?

Keresem a kis leányom,
A sarokban nem találom.
Tán elvitte a drótos tót?
Hej pedig de aranyos volt!

Keresem a kis leányom,
Á! mégis csak megtalálom!
Ágy alá bujt, meg se mukkan -
Jó éjszakát! Maradj ottan!

Be van az én szemem kötve,
Nem nézhetek a tükörbe.
Gyujtsatok egy kis világot,
Fiuk, lányok, mert nem látok.
Ki ugrál itt, mint a kecske?
Ki csicsereg, mint a fecske?
Ki tapsikol itt mellettem?
De kár, hogy eleresztettem!
Ha még egyszer megfoghatom
Lesz nemulass, lakodalom!
Hol csörög hát az a dió?
Hol pattog hát a mogyoró?
Itt is pattog, ott is csörög,
Padláson a macska zörög.
Elfutottál, te kis egér?
Megállj, még a kezem elér!
Be van az én szemem kötve,
Nem nézhetek a tükörbe.
Nem gyujtotok hát világot?
Kendő alól mégis látok.
Ni! amott egy arany alma!
Tündérek szép birodalma!
Tündérlányok mit csinálnak?
Bizony épen vacsorálnak
Virágmézet, gyöngyharmatot
Hát mindenki elhallgatott?
Nem csörög már az a dió?
Nem pattog már a mogyoró?
Bánom is én csakhogy itt van
Erzsike a két karomban!
Nesze lelkem vedd a kendőt,
Jó éjszakát! Jobb jövendőt!

Tudod-e, nénikém: "az arany erdőben
Van egy szép iskola,
Mondják: a teteje csupa turós lepény,
Rétes az oldala.
Keritése kolbász, ajtaja meg cukor,
Ablakán méz csorog -
Azt beszéli Gyurka, hogy zeneszó mellett
Kakaslábon forog.
Vigy el oda néni!
De jó volna ottan!
Meglásd: a leckét is
Felmondanám jobban."

"Mese az, Pistikám! Bejárhatod érte
Százszor ungot-berket!
A mi iskolánknál, kis öcsém nem is kell
Kivánni se szebbet.
Hófehér a fala, tükör az ablaka,
A teteje bádog,
Zöld leveles ákác oly hivogatólag
Bólingat reátok.
Fecske azt csicsergi:
Gyertek ide, gyertek!
Minden szépet és jót
Itt tanul a gyermek!"

A kis Rózsikának
Nem fér a fejébe:
Miért olyan nagyon ráncos
Nagyanyácska képe?

"Azért, hogy a tied
Sima legyen, Rózsi!"
Jó nagyanyja csak ennyit szól,
Többet nem tud szólni.

De ez a kevés is
Elegendő arra,
Hogy a kedves kis Rózsikát
Bizony megrikassa.

"No ne sirj hát, drága,
Aranyos jószágom!
Veszek piros, szép szalagot
Holnap a vásáron."

"Nem kell nekem szalag,
Nekem ne is vegyen!
Adjon abból a sok ráncból,
Hogy kevesebb legyen.

Kérve kérem: adjon
Nekem is belőle -
Majd meglássa: milyen jól áll,
Szebb is leszek tőle."

Szép szeliden simul
Öreg nagyanyához,
Oda teszi rózsás arcát
Elhervadt arcához.

Édes köny csillámlik
Nagyanyja szemében
S mintha, mintha még a ránc is
Kisimulna szépen!

Innen onnan
Vagy amonnan,
Sirást hallok
Valahonnan,
Siró-rivó
Muzsikát,
Talán verik
Zsuzsikát?
Minek bántják
Azt a kis lányt?
Én Istenem,
Hisz az kit bánt?
Olyan, hogy a
Légynek se vét,
Örülök, ha
Hallom nevét.
Hallok siró
Muzsikát,
Talán verik
Zsuzsikát?
"Kukurikú!
Kukurikú!
Urfi, a szél
Nem onnan fú."
Megszólal egy
Tarajas,
Éles torkú
Nagy kakas.
"Zsuzsikának
Más a búja:
Meghalt reggel
A bábuja.
Most viszik a
Temetőbe,
Egy nagy fehér
Lepedőbe.
Géza, Jancsi
Vontatja,
Zsuzsika meg
Siratja.
Kiséri a
Komondor,
Cica búsan
Dorombol,
Kukurikú!
Keritésre!
Jer te is a
Temetésre!"

Nem Rátóton - Isten mentsen!
Nem Kikindán, nem Szerencsen,
Nem is történt, se nem Kókán,
A miről szól kis mondókám.
Ugyan hol hát? Nekeresden.
Megtaláltam, mit kerestem.
Fölmásztam egy magas fára,
Majd megtudod, mi az ára.
Letörött az ág alattam,
"Befellegzett!" - azt se mondtam.
De még azt se: likit-lakat!
Csak kitörtem a lábamat.
Oda repült egy madárka,
Kék a lába, zöld a szárnya.
Pápaszem is volt az orrán,
Összevizsgált nagy mogorván:
"Baj van, baj van, szegény árva!"
Mondogatta fejcsóválva.
Vigasztalt is közbe-közbe,
A lábamat bekötözte,
Bekötözte jó füvekkel.
Puha rózsa-levelekkel.
Gyógyitgatott, altatgatott,
Gyönyörüen dalolgatott:
"Aludj, aludj, te toprongyos!
Aludj, aludj, te gézenguz!
Az uj ruhád milyen rongyos!
Jön a doktor, mindjárt megnyúz!
Ha most látna édes anyád:
Tudom, sirva borulna rád.
Ha most látna édes apád:
Tudom Isten: jót rakna rád.
Aludj, aludj, semmiházi!
Kell neked a fára mászni?"
Sok idő telt el azóta,
De fülembe zug a nóta.

Jaj de nehéz a számolás:
Összeadás meg kivonás!
De Lacika megtanulja,
Sokszorozást, azt is tudja.
Hej, nehezebb még az osztás!
Azt is érti Laci pajtás.
Akár mit kap, első gondja:
Testvérével jól megosztja.

Micsoda lárma ez?
Gyerekek, csendesség!
Ha én azt mondom: csitt!
Hát hallgatni tessék!

Tisza partján jártam,
Ott egy kigyót láttam,
Volt olyan a hossza,
Mint ide Dorozsma;
Elbujtam előle
Valahogy a rozsba.
Rám akadt még ott is,
Kergetett sziszegve,
Már csak alig tudtam
Bejutni Szegedre!

Ide menekültem,
Azt hittem, hogy igy jó,
De még most is keres
Odaki a kigyó.
Reá tekerődzik
Ez a gonosz pára,
Ki leghamarább szól,
Annak a nyakára.
Hogy ha reánk akad:
Oda nyakam, nyakad!

Utaztam én
Vizen-sáron,
Hol voltam én?
A vásáron.
Mit vettem én?
Mindenfélét:
Kék szalagot,
Kis ábécét.
Papucsot is,
Aranyosat,
Hozzá egy lányt,
Takarosat.
Felültettem
A kocsiba,
Húzza hat pár
Fehér liba.
Ez lesz most már
Az én lányom,
A többi lányt
Meg se látom.
No ne sirj hát,
Kis Lidikém!
De bizony csak
Te vagy enyém!
Ez a bábu
A te babád,
Neked hozta
Édes apád.
Adj egy puszit!
No de tüstént!
Majd elmondom
Hogy mi történt.

Kedves kis hugocskám!
Itt van a kikelet.
Egész álló télen
Nem irtál levelet.
Igaz, hogy a betűt
Nem ismered még te,
Hanem, szó, a mi szó,
Nem szép tőled még se.
Puha kis kacsódat
Majd vezették vóna,
Rám se gondolsz, látom,
De majd üt az óra.
Irnál te még nekem,
De késő lesz, meglásd -
Elmondom, hogy miért,
Ha meglátjuk egymást.
Addig is itt küldök
Egy ibolyaszálat,
Őrizd meg, ne dobd el,
Hogy ha el is száradt.
Különben hogy vagytok,
Aranyos kis hugom?
Édes apa, anya
Egészséges, tudom,
Táplálnak, nevelnek
A szivök vérével,
Áldja Isten őket
Mind a két kezével!
Áldja meg, áldja meg
Drága szüleinket!
Senki a világon
Nem szeret ugy minket.
Emlegettek-e úgy
Néha-néha engem?
Én az édes otthont
Soha se felejtem.
Hogy s mint foly a sorod,
Gyöngyöm, gyöngyvirágom?
Dalolgatsz kedvedre,
Mint madár az ágon.
Piros vagy, mosolygó,
Hallottam ám róla
Csókra termett orcád
Olyan, mint a rózsa.
Fürge vagy, mint mókus
Fürge, mint az ürge.
Ugráltok, cicáztok,
Bujkáltok a csürbe.
Kergetőztök vigan,
Mint a játszi lepkék -
Hej, veletek lenni
Én is de szeretnék!
Csengetyüs báránynyal
Mulattok a réten.
Én is igy mulattam
Régen, nagyon régen!
Tarka virágokból
Koszorut kötöztök,
Nefelejts is legyen,
Kicsikém, közöttök.
Hát a szomszédunkban
Juliska mit csinál?
Mikor voltatok a
Felvégen Jancsinál?
El ne feledjétek
Szegény árva Borcsát:
A mivel csak lehet,
Enyhitsétek sorsát.
Mit kelepel házunk
Tetején a gólya?
Kéményünknek ez a
Hűséges lakója?
De sokszor elnéztem
Kinn a nádas tónál?
Még te akkor, lelkem,
Világon se voltál.
Ad-e reggel, este
Sok tejet a tehén?
Csöndes-e, jámbor-e
Mindig a kötelén?
Ugat-e a Sajó?
Mérges az utasra?
Csak ügyeljetek rá,
Hogy meg ne harapja.
Hogy van a kis csikó?
Meg a tarka borju?
Vigyázz: el ne vigye
A csibét a varju.
Meg van-e a cirmos,
Ez a pákosz macska?
Tudasd velem: hány most
Az arany halacska?
Etesd a galambot,
Válladra hadd szálljon!
Apa, anya benned
Örömet találjon.
Hallom, hogy a multkor
Csecse bábut kaptál,
Én meg képes könyvet
Veszek a bótosnál.
Lesz benne sok szép vers.
Haza küldöm neked;
Tudom, hogy a verset
Te nagyon szereted.
De fogadj szót, jó légy,
Szorgalmatoskodjál!
Tündökölj, mint a hó,
Mint a liliomszál.
Imádkozzál mindig,
Keltedben, fektedben:
Akkor leszel boldog,
Ugy áld meg az Isten.
Hál' Istennek, nekem
Nincsen semmi bajom,
Egy kitünőt kaptam
Magyarból, szombaton.
De mindenből az lesz,
Mondd meg szüleinknek,
Tanulok, hogy nekik
Örömet szerezzek.
Apának, anyának
A kezit csókolom,
Téged is csókollak,
Ezerszer, angyalom!
A tanitó bácsi
Tanitson meg irni -
Nem nagyon nehéz az,
Próbáld meg csak: igy ni!
De azután irj ám
Egy szép levelecskét,
Elhozza nekem, ha
Megkéred a fecskét.

- Eredj, fiam Kelemen!
Padláson a szelemen,
Vágd le a kisgömböcöt,
Csapjunk egy jó früstököt.
Orrja, nyúlja elfogyott,
Majszter uram rákapott.

Föl megy a kis Kelemen,
Megmozdul a szelemen,
Szelemenbe' a gömböc
Kinyilik, mint a tömlöc:
- Hókusz-pókusz haraplak
Hamm, fiacskám bekaplak!

- Eredj, eredj te Dorka!
- Édes apja azt mondja -
Nézd meg már, hogy mit csinál,
A gömböcöt hozza már!

- Kelement már bekaptam,
De biz én jól nem laktam!
Hókusz-pókusz haraplak!
Hamm, téged is bekaplak!

- Eredj asszony, sebesen!
Egyik lábad itt legyen!
A nyujtófát vedd elő,
Gyerekeket hajtsd elő!
Föl megyen a feleség,
Kis gömböcnek nyereség!

- Fiad, lányod bekaptam,
De biz én jól nem laktam!
Hókusz-pókusz haraplak!
Hamm, téged is bekaplak!

Lesi, várja a gazda,
Hol marad a mihaszna?
Maga is fut utána,
Száját gömböc kitátja:

- Fiad, lányod bekaptam,
De biz én jól nem laktam!
Feleséged lenyeltem,
Sivalkodott, nevettem.

Hókusz-pókusz haraplak!
Hamm, téged is bekaplak!
Be is kapta. Ez alatt
A kócmadzag leszakadt.

Gömböc gurul lyuk felé,
A grádicson lefelé,
Gurul ki a nagy kapun,
Véges-végig a falun,
El a kerek világba, -
Köd előtte, utána.

Kaszás csillag az égen,
Kaszálgatnak a réten,
Vigan vágják a rendet,
A kis gömböc ott termett:

- Fiút, leányt bekaptam,
De biz én jól nem laktam!
Apját, anyját lenyeltem,
Sivalkodtak, nevettem.
Hókusz-pókusz haraplak!
Titeket is bekaplak!

Trombitálnak, dobolnak.
A lobogók lobognak,
Elől jön a kapitány,
Daruszőrü paripán.
Kivont karddal huszárok,
Száll a mente utánok,
Masiroznak a bakák,
Szegény gyalog katonák!

- Állj meg, állj, ne retirálj!
Gömböc előtt, hopp megállj!
Fiút, leányt bekaptam,
De biz én jól nem laktam!
Apját, anyját lenyeltem,
Sivalkodtak, nevettem.
Egy nagy csomó - sülülü!
Kaszás ember - bülülü!
Hókusz-pókusz haraplak!
Titeket is bekaplak!

Juhász bojtár a juhnál
Gyepes hanton furulyál,
Leteszi a tarisznyát,
Előveszi a bicskát.

- Tedd le, tedd le, te bojtár!
A kis gömböc itt van már.
Fiút, leányt bekaptam,
De biz én jól nem laktam!
Apját, anyját lenyeltem,
Sivalkodtak, nevettem.
Egy nagy csomó - sülülü!
Kaszás ember - bülülü!
Katona egy regement,
Az, a melyik erre ment,
Bagázsia, puska, ló,
Bornyu, bakancs, mind aló.
Hókusz-pókusz haraplak!
Hamm, téged is bekaplak!

- Engem ugyan be nem kapsz,
Össze vissza nem harapsz!
Vigyázz, vigyázz nagybegyü.
Bécsi bicska, fanyelü!
Csittegj-csattogj, repeszd ki!
Szegényeket ereszd ki!

Kiugrat a kapitány
Daruszőrü paripán,
Kivont karddal huszárok,
Száll a mente utánok,
Masiroznak a bakák,
Szegény gyalog katonák!
Harminc kaszás kaszástul,
Azon módon ruhástul,
A gazd'uram mogorván,
Felesége nagy cifrán.
Azután meg a Dorka,
Akár egy zöld uborka,
Legvégtére Kelemen -
Ezt tette a szelemen.

Most a gazda előáll,
A bojtárral parolál,
A kapitány tiszteleg,
Éljent kiált a sereg,
Örülnek a katonák,
Csapnak egy nagy lakomát.

Liberiás inasok,
Komornyikok, urasok,
Markotányos, szobalány
Hozzálátnak szaporán.
Teritve már az asztal,
Gyöngyvirágos abrosszal,
Étket hordják gazdagon,
Arany, ezüst tálakon,
Bokréta sok pohárba,
Cintányéron pogácsa.

Hétféle volt csak a lé,
Remekelt a szakácsné,
Sonka, nyelv is tormával,
A marhahus gombával,
Pulyka, kappan, saláta,
Csirke, csuka kirántva,
Palacsinta, derelye,
Füge, citrom, cseresznye.

Közbe-közbe köszöntés,
Szomoruság leöntés,
Tokaji bor, meg kávé, -
Nincs ilyen a királyé!

Megszólal a klarinét,
Fölugrál a szolga nép,
Elrakják a székeket,
Kapitány ur billeget.
Kapja Dorkát derékon:
Uccu, lelkem, de vékony.
Huszár táncol bakával,
Kaszás ember kaszással,
Az anyjával Kelemen -
Ezt tette a szelemen.

Kisgömböccel mi történt?
Serpenyőbe sütötték,
Megették a cigányok -
Jó éjszakát kivánok!

Szántogat a szegény ember
Vadon erdő mellett,
Feje fölött a pacsirta
Vigan énekelget.
Két rossz igás tehenével
A hogy egyet fordul:
Mormogást hall, makogást hall
A sűrű vadonbul.

"Mi a manó lehet az ott?"
Töprenkedik rajta.
A mormogást, a makogást
Egyre jobban hallja.
Nézni megyen... hát csata foly
Szörnyű dérrel-dúrral:
Egy nagy medve verekedik
Egy kicsike nyúllal.

"No még ilyet soh'se láttam
Világ-életemben!
Valamelyik iródeák
Megirhatná versben!"
Kacag, kacag, majd kipukkad,
Könnye is kicsordul,
Nagy kacagás felel rája.
A sűrű vadonbul.

"Ej lánchordta! mákos torta!
- Szól a tányértalpú -
Hogy vájja ki pislakodó
Szemedet a varjú!
Nem tudod, hogy nincs tréfára
Mindenkinek kedve?
Nem tudod-e, hogy én vagyok
A hatalmas medve?

Hogy mersz engem kikacagni?
Te nyomorult féreg!
Jaj, megüt a guta mindjárt!
Jaj, megesz a méreg!
No várj, ezért megtanitlak
Keztyűbe dudálni!
Most megeszlek tehenestül
Nem fogsz figurázni!"

Megijedt a szegény ember,
Könyörögni kezdett.
Összehadart annyi badart
S hányta a keresztet:
"Jaj, kegyelem, medve uram!
Csókolom a talpát!
Hisz tudom én, félem is én
Nagyhirű hatalmát!

Adjon Isten medve urnak
Ezer odu mézet!
A mit óhajt szeme-szája
Nyujtson a természet!
Fürdjön mindig tejbe-vajba,
Szivemből kivánom.
Gazdag legyen, hogy heverjen
Jó puha diványon!

Engedelmet most az egyszer,
Ne faljon föl, kérem!
Mit csinálna fiam, lányom,
Meg a feleségem?
Vagy csak estig, még fölszántom
A földemet, pardon,
Házam népe kenyér nélkül
Hogy már ne maradjon!"

"No, hogy ilyen szépen kértél,
Estig megbocsátok.
Mig hát a nap le nem megyen,
Legyünk jó barátok!
Alkonyatkor eltörik majd
Fölötted a pálca:
Megeszlek én tehenestül
Még ma vacsorára!"

Szántogat a szegény ember,
Nincsen semmi kedve,
Kimondta az itéletet
A hatalmas medve.
Oda megy a ravasz róka:
"Mi baja van?" kérdi.
Elbeszélte szomorúan
Az esetet néki.

Nem azért róka a róka
Ezen a világon,
Hogy ne adjon jó tanácsot,
Legény ő a gáton:
"Szegény ember, soh'se búsulj,
Ha bajod csak ennyi.
Kihuzlak én a hinárból,
De meg kell fizetni!

Adj egy kakast nagy tarajast,
Kilenc kövér tyúkkal!
Ne félj semmit, elbánok én
Majd a lompos urral.
Hajad szála se görbül meg,
Sem a tehén szőre,
Ráadásul a tied lesz
Medve uram bőre!"

Megörült a szegény ember
S hálálkodott érte.
A kakast is, a tyúkot is
Hát csak megigérte.
Nagy nehezen igérte meg,
Mert igen sokalta,
Maga mégis csak többet ér,
Hát a Rigó, Kajla?

"Hallgass ide! - szól a róka, -
Légy most csupa szem-fül!
Többet észszel, mint erővel
És a dolog elsül.
Mikor este jön a medve
Mogorván morogva:
Szedem veszem az irhámat,
Buvok a bokorba.

Buvok, buvok a bokorba
S kürtölök majd rátok,
Ha kérdezi, te csak azt mondd:
Jönnek a vadászok!
Könyörög majd, hogy bujtasd el,
Bujtasd szenes zsákba -
Mondjad neki, ne mozduljon
Ha az élte drága.

Buvok, buvok a bokorból,
Nem félek már tőle!
Kérdem mi van ott a zsákban?
Mondjad: szenes tőke
Vágd bele hát a fejszédet!
Neked én majd mondom.
Fejbe vágod a fejszével -
Ez nem az én gondom."

Megörült a szegény ember,
Hálálkodott érte.
A kakast is, a tyukot is
Ujra megigérte.
Ha a dolog sikerül, még
Ráadást is igért:
Kukoricán hizott libát,
Gyönge husú csirkét.

Lompos uram, medve uram
Mormogva jött este,
Róka koma, ravasz koma
A bokorban leste.
Kürtöl, kürtöl... zsákba buvik
Szegény tányértalpú -
Hej, igy mult ki a világból
Ez a nagy hatalmú!

"Többet észszel, mint erővel
- Bucsuzik a róka -
Nálad leszek, szegény ember
Holnap virradóra!"
"Kérem 'ássan, tessék, tessék,
Nagy eszű barátom!
Piros hajnal hasadáskor
Csemegére várom."

Vigan baktat haza felé,
Viszi a nagy medvét,
Jó vacsora, meg a bora
Éleszti a kedvét.
Gondolata a rókára
Mosolyogva téved:
"Dejszen koma, ravasz koma
Nem félek már tőled!"

Piros hajnal hasadáskor
Zörgetik az ajtót:
"Nyisd ki, nyisd ki szegény ember
Róka zörget, nem tót.
Hol a kakas, nagy tarajas,
Kilenc kövér tyúkkal?
Kukoricán hizott liba
Gyönge csirke-hússal."

,,'Csés jó reggelt! Csak hogy itt van,
Mindjárt koma, mindjárt!
Csak fölkelek, csak fölhuzom
Lábamra a csizmát!
Ejnye, ejnye, de örülök!
De nagy ujság nálunk!
Anyjuk, teritsd meg az asztalt,
Itt a mi barátunk!"

"Nyisd ki, nyisd ki, ne papolj már!"
"Rögtön, koma, rögtön!
Nyakravalóm igazitom
S lajbimat felöltöm!"
Tartogatta szóbeszéddel
Ravaszul a rókát.
De a róka harmadszor is
Mondja a mondókát:

"Nyisd ki már no, mert erővel
Betörök a házba!"
"Fiam, lányom öltözködik
Ünneplő ruhába.
A szobát is rendbe hozzuk,
Szanaszét a holmi..."
Szegény ember a szájával
Elkezdett csaholni.

"Szegény ember, mi tesz ugy benn?
Hé, csak nem kopó tán?"
"Koma, koma, mi tagadás!
Szomorú a nótám:
Kopó biz az a javából,
Még pediglen kettő!
Honnan jöttek? merre? mikor?
Tudja a teremtő!

Megérezték, szimatolták:
Ajtómon ki zörget.
Alig tudom, alig birom
Tartani már őket.
Ki akarnak már rohanni,
Ugyan mit csináljak?
Koma élte drágább nekem,
Mint a vicispánnak."

"Csak addig tartsd, szegény ember,
Mig elfutok innét!
Rád hagyom a tyúkot, kakast,
Hizott libát, csirkét!"
El is hordta az irháját
A kijátszott róka -
Ugy-e bizony érdemes volt
Verset irni róla?

Szépen legel a bárány
Virágos domb oldalán,
Szépen szól a jávorfa,
Jávorfából furulya,
Szellő szárnyán elzendül
Hegyen-völgyön keresztül.

Aranyszőrű barika,
Nyakán piros pántlika,
A pántlikán gilingel,
Ezüst csengő csilingel,
Mikor fúja a bojtár,
Mindig, mindig táncot jár,
Ugrál ide, amoda
Aranyszőrű barika.

Juhász-bojtár szereti,
Szebbnél szebbet fú neki.
Bejárja a legelőt,
Vigan megy a nyáj előtt.
Szépen szól a jávorfa,
Jávorfából furulya,
Szellő szárnyán elzendül
Hegyen-völgyön keresztül.
Csendesedik már a nyáj,
Takarodik a juh-nyáj.

Gazda künn a kapuban
Gyönyörködik a juhban,
Ki van a szám, nincs oda,
Jól laktak, mint a duda.

"Adjon Isten, jó fiam!
Ember vagy a talpadon,
A mit kivánsz, megadom.
Kitelt már az esztendő,
Itt van, ha kell, száz pengő!"

"Nem kell nekem, gazd'uram,
Hej, sem ezüst, sem arany!
Adja nekem, adja hát,
Aranyszőrü barikát!"

"Jaj fiam ezt sajnálom,
Legkedvesebb bárányom!
Adok érte fürtöset,
Drága, finom selymeset!
Tarkát, fehért, feketét,
Hál' Istennek, van elég!
Gyönge toklyót, erős kost,
Jerkét, ürüt, kolompost,
Ezt az egyet, pásztorom,
Egész nyájért nem adom!"

"Enyje öcsém micsoda?
De nem ám oda Buda!
Hűségesen szolgáltál
Mindenkor a birkáknál,
Meg lesz hát a jutalom,
A mit kivánsz, megadom,
Aranyszőrű barikát,
Ezüstcsengős pántlikát."
"Nekem adja csakugyan?
Megköszönöm, gazd'uram!"

Juhász-bojtár útra kél,
Hegyen-völgyön mendegél.
Szépen szól a jávorfa,
Jávorfából furulya,
Szellő szárnyán elzendül
Hegyen-völgyön keresztül.
Fúja, fúja a bojtár,
A kis göndör táncot jár
Aranyszőrű barika,
Nyakán piros pántlika,
A pántlikán gilingel,
Ezüst csengő csilingel.

Mikor a nap leáldoz,
Beköszön egy gazdához,
Éjszakára ott maradt,
Lefeküdt a szin alatt.
A gazdának leánya
Pislogat a bárányra,
Nagyon is megszerette,
Szemivel majd megette.
Fel is tette magába
A gazdának leánya:
Ellopja a pántlikát,
Aranyszőrű barikát.

Éjfélt ütött az óra,
Megy a szinbe lopózva
Lábujjhegyen, csendesen,
Meg ne tudja senki sem.
Megfogja a pántlikát,
Aranyszőrű barikát,
Hej de bezzeg megakadt,
Bárány szőrin ott maradt.

Reggel ébredt a bojtár,
Menni, menni akar már.
Á! de nini! a bárány!
Bárány szőrin a leány!
Próbálja, hogy leveszi,
Nem tudja, csak neveti.

Elindul, hát elindul,
Alig megy a kapun tul,
Szépen szól a jávorfa,
Jávorfából furulya,
Szellő szárnyán elzendül
Hegyen-völgyön keresztül.

Fúja, fúja a bojtár,
A kis göndör táncot jár,
Aranyszőrű barika,
Nyakán piros pántlika,
A pántlikán gilingel,
Ezüst csengő csilingel,
Bárány szőrin a leány,
Rakja amúgy igazán.

Sütő asszony lármával,
Hátára üt lapáttal,
Hej de bezzeg megakadt,
Mert a lapát ott maradt,
Lapát végin az asszony,
Ő is csak hadd mulasson!

Szépen szól a jávorfa,
Jávorfából furulya,
Szellő szárnyán elzendül
Hegyen-völgyön keresztül.
Fúja, fúja a bojtár,
A kis göndör táncot jár,
Aranyszőrű barika,
Nyakán piros pántlika,
A pántlikán gilingel,
Ezüst csengő csilingel.
Bárány szőrin a leány,
Rakja amugy igazán,
Leány hátán a lapát,
Hányja-veti ott magát,
Lapát végin az asszony,
Ő is csak hadd mulasson!

Arra megy a takácsné,
Csupa merő parádé,
Mint a páva, kevélyen,
Legyező a kezében.

Asszonyt szóval illeti,
Legyezővel megüti,
Hej de bezzeg megakadt,
A legyező ott maradt,
Legyezőn a takácsné,
Csupa merő parádé.
Szépen szól a jávorfa,
Jávorfából furulya,
Szellő szárnyán elzendül,
Hegyen-völgyön keresztül.
Fúja, fúja a bojtár,
A kis göndör táncot jár,
Aranyszőrű barika,
Nyakán piros pántlika,
A pántlikán gilingel,
Ezüst csengő csilingel.
Bárány szőrin a leány,
Rakja amúgy igazán,
Leány hátán a lapát,
Hányja-veti ott magát.
Lapát végin az asszony,
Ő is csak hadd mulasson.
Asszony hátán legyező,
Jobbra-balra lebegő,
Legyezőn a takácsné,
Csupa merő parádé.

Juhász-bojtár útra kél,
Hegyen-völgyön mendegél.
Elér elér vigadva
Egy királyi városba.
Tudakozza: mi ujság?
A harangot mért huzzák?
A királyi palota
Mért van gyászszal bevonva?

Nagy beteg a király-lány,
Hánykolódik az ágyán,
Hasztalan az orvosság,
A doktorok azt mondják;
Szomorúan beszélik:
Tán meg is hal estélig.
De ha egy jót kacagna,
Ugy életben maradna
Csináltak már sok furát,
Mindenféle figurát,
Hiába, mind hiába!
Csukva maradt a szája.

Kiadta ma a király,
Mert a szive nagyon fáj,
Hogy a ki tud valamit,
Boldog lehet az ma itt.

Álljon elő, ki vele!
Kacagtassa meg vele!
Királyságát megosztja,
A lányát is od'adja.

Juhász-bojtár útra kél,
A királylyal úgy beszél,
Hogy tud ő ám sok furát,
Soh'se látott figurát.
Meggyógyul a király-lány,
Rózsa nyilik az ajkán.

Király örül, örvendez,
A hopmester meg rendez,
Király-lány a tornácon,
Hófehér, mint a vászon.
Az udvaron a bojtár,
Lesik, várják, mi lesz már!

Szépen szól a jávorfa,
Jávorfából furulya.
Szellő szárnyán elzendül
Hegyen-völgyön keresztül.
Fúja, fúja a bojtár,
A kis göndör táncot jár.
Aranyszőrű barika,
Nyakán piros pántlika,
A pántlikán gilingel,
Ezüst csengő csilingel.
Bárány szőrin a leány,
Rakja amúgy igazán.

Leány hátán a lapát,
Hányja-veti ott magát,
Lapát végin az asszony,
Ő is csak hadd mulasson!
Asszony hátán legyező,
Jobbra-balra lebegő,
Legyezőn a takácsné,
Csupa merő parádé.

Nem kacag a király-lány,
Szomorúság ül arcán.
Szomorú a király is,
Az udvari dámák is.
Csinálhatnak sok furát,
Mindenféle figurát.
Király-lánynak hiába!
Csukva maradt a szája.

De felköhög nem egyszer,
Haragszik a hopmester:
"Ej, te hitvány pénzcsaló!
Komédiás naplopó!
Ménkő szántsa hátadat!
Rád veretem a vasat!
Becsukatlak, zsiványok -
Jó mulatást kivánok!"

Mind szitokkal illeti,
A takácsnét megüti.
Hej, de bezzeg megakadt!
Pálcikája ott maradt.
Pálcikán a hopmester,
Átkot is mond ezerszer.

Szépen szól a jávorfa,
Jávorfából furulya.
Szellő szárnyán elzendül
Hegyen-völgyön keresztül
Fúja, fúja a bojtár,
A kis göndör táncot jár.
Aranyszőrű barika,
Nyakán piros pántlika.
A pántlikán gilingel,
Ezüst csengő csilingel.
Bárány szőrin a leány,
Rakja amúgy igazán.
Leány hátán a lapát,
Hányja-veti ott magát,
Lapát végin az asszony,
Ő is csak hadd mulasson!
Asszony hátán legyező,
Jobbra-balra lebegő.
Legyezőn a takácsné,
Csupa merő parádé!
Takácsnén a pálcika,
Gyönyörü szép muzsika.
Pálcikán a hopmester,
Átkot is mond ezerszer.

Felkacag a király-lány,
Rózsa nyilik ajakán,
Felkacag a király is,
Az udvari dámák is.
Egy nagy, egy nagy hahota
A királyi palota.

Barika is megörül,
Szép szeliden néz körül,
Arany szőrit megrázza,
Csak úgy hullnak utána:
Pálcikáról hopmester,
Átkozódik ezerszer!
Takácsnéról pálcika,
Gyönyörü szép muzsika.
Legyezőről takácsné,
Csupa merő parádé!
Asszonyról a legyező,
Jobbra-balra lebegő,
Lapátvégről az asszony,
Álljon odébb, dagaszszon!

Leányról meg a lapát,
Messze veti el magát,
Barikáról a leány,
Eredj haza violám!

Arany trónon a király,
A szive már dehogy fáj.
Király-leány kedvében,
Juhász-bojtár ölében.

Szépen szól a jávorfa,
Jávorfából furulya,
Szellő szárnyán elzendül
Hegyen-völgyön keresztül.

Fúja, fúja a bojtár,
A kis göndör táncot jár.
Aranyszőrű barika,
Nyakán piros pántlika,
A pántlikán gilingel,
Ezüst csengő csilingel.

Bodri kutya a küszöbön
Látja mindig, aki bejön.
Öreg háznak régi őre,
Tolvajoknak kergetője.

Nem is félhet az a kis ház,
Éjjel-nappal rája vigyáz;
Gazd'uramnak hű szolgája,
Mint egy papot, úgy szolgálja.

De legjobban akit szeret,
Mégis csak a Kari gyerek;
Legtöbb koncot kap ő tőle,
Öreg háznak régi őre.

Ad neki a kenyeréből,
Legjobb izű pecsenyéből.
Mikor esznek az asztalnál:
A két lábán neki szolgál.

Mikor megy az iskolába:
Hű kisérő cimborája.
Tőle Bodri el sem válik
Az iskola kapujáig.

Iskolából mikor kijön:
Ott várja már a kis közön.
Farkat csóvál, ugrándozva
Kari kezét nyalogatja.

Egyre rí a Csákó tehén,
Hogyne rína, bőgne szegény!
Bocikája, a kis Szőke,
Oda van, elvették tőle.

Mészárosnak drága áron
El is adták a vásáron.
Haza vitte Fehérvárra -
Tán azóta le is vágta?

Szomorkodik szegény Csákó,
Üres neki az istálló.
Mit ér az a szénás jászol,
Ha kis fia tőle távol?

A szalma is jobban esnék,
Ha a Szőkét visszavinnék.
Hátra tekint, hívja, várja,
De csak nem jön bocikája.

Fejni megyen a szolgáló:
Tejet nem ad ám a Csákó.
Dalol neki szép nótákat:
Mindent hiába próbálgat.

Adnak neki zöld lucernát,
Felvagdalva fehér répát;
De a tejet le nem adja:
Kis fiának tartogatja.

Néninek volt egy malaca,
Gyönyörű kis mangalica.
Kedvence volt Mariskának,
Elnevezte mancikának.

Kis király volt a konyhában,
Ott nőtt fel nagy uraságban.
Tartogatták minden jóval:
Dercés liszttel, meg savóval.

Játszott vele kis Mariska,
A hátát is megvakarta,
Simogatta, fésülgette,
Ugy szerette, majd megette.

Nagyon kedves kis malac vót,
Meg is értett már minden szót,
Ugy röfögött Mariskára,
Lépten-nyomon járt utána.

Kedvelte az állapotot,
Szemlátomást gyarapodott,
Sörtéje is fényesebb lett,
Kivánni sem lehet szebbet.

Néni örült már előre:
Milyen jó lesz telelőre,
Orrja, nyulja, szalonnája,
Kettőjüknek asztalára!

De hogy szegény volt a néni,
Nem lehetett azt megérni.
Rossz nap derült Mariskára:
Eladó lett mancikája.

Meg is vették a vásáron,
De bizony csak olcsó áron,
Pedig, pedig semmi másért,
Mint Mariska jóvoltáért.

Rossz volt már a cipellője,
Lába is ki volt belőle.
Ujat vett az édes anyja,
Sírt-rítt szegény kis Mariska.

S nagy zokogva mondta: inkább
Eljárt volna ő mezitláb!
Neki az a cipő nem kell!
Neki csak a mancika kell!

Nincs ravaszabb állat,
Mint a vörös róka:
A tudósok már sok
Könyvet írtak róla.

Lompos, éhes farkas
Ludat fogott egyszer;
Meglátja a róka,
A nagy ezer-mester.

"Micsoda község ez?"
Kérdezi a kópé.
Rá mondja a farkas:
"Tápé, koma, Tápé!"

"Noha Tápé, akkor
Magamat ajánlom!
Szádból a pecsenye
Kiszállott, barátom!

Jó étvágyat hozzá,
Rövid eszű koma!
Vigyázz: meg ne ártson
Majd a nagy lakoma."

El is inalt gyorsan,
Viszi az irháját...
Tán azóta már ő
Eszi a lúd máját.

Kedvesek a szarvasok,
Szarvuknak van ága sok.
Nőnek, nőnek, egyre nőnek,
Mutatják: hány esztendősek.

Mint a madár szállva szállni,
Zerge ugy tud futni, járni.
Könnyen viszi fürge lába
Kőszikláról, kősziklára,
Meredekről meredekre
Játszva lebben, mint a lepke.
Hol elillan, hol felvillan,
Majd amott van, majd emitt van.
A kiálló bérceken,
Mint egy álom, ugy megyen:

               Játszva,
               Szállva,
               Ingva,
               Ringva,
               Lengve,
               Rengve,
               Szökve,
               Tünve.

Végre, mint egy pillanat,
Eltűnik egy perc alatt.
Köd előtte, köd utána,
És a vadász soh^'se látja.

Messze, messze északon,
Járnak iramszarvason.
Szánba fogják, cifra szánba,
Csörgőt tesznek a nyakába.
Pitteg-pattog a kocsis,
De fut ám a szarvas is.
Havas erdők, hegyek alján,
Mint a gőzös, szalad a szán;
Hipp-hopp! hipp-hopp! - s ott vagyok
Kedvesek a szarvasok.

Tányértalpú,
Lomposfarkú,
Szőrös-bőrös, mint az ördög,
Ha haragos, dirmeg-dörmög.
Komor állat a medve,
Igen sokszor nincs kedve.
Máskülönben nagy hamis:
Ha akarja, táncol is.
Városokban
És falukban
Mutogatják, táncoltatják,
Jobbra-balra megforgatják.

Ha nehéz is: ugrik a^',
Csőrgős dob a muzsika.
Csörgetik és pörgetik,
Szegény mackót döngetik.
Ugy megugrál, mint a bak,
Gazdája sok pénzt bekap;
Mert ha táncolt eleget,
Akkor aztán kéreget.
A réztányért elveszi,
A talpára rá teszi.
Ugy megy körül emberséggel
Alázatos medve-képpel.

Derék állat az elefánt,
Ha nem bántják, senkit se bánt.
Nincsen ugyan szép dolmánya,
Nagy egy kicsit az orrmánya;
Hanem azért, mondhatom,
Okos állat ez nagyon.

Tenger partján... messze... messze...
Ugy vigyáz a gyerekekre,
Mikor azok játszanak,
Mint valami dajka csak.
És ha aztán egy gyerek
A homokban hempereg,
Közel ahoz a nagy vizhez -
Tudjátok-e, akkor mit tesz?
Orrmányával felveszi,
S onnan messze elteszi,
Hogy valahogy be ne essék...
Ugy-e bizony nagy eszesség?
Azelőtt meg mit csináltak
Hátára az elefántnak?
Épületet, toronyformát,
Onnan lőttek a katonák.
Onnan néztek, leselkedtek,
Háborúztak, verekedtek.
Ha megnyerték a csatát:
Kényes lett az elefánt.
De ha jól megverték őket:
Szégyenében majd elsülyedt.
Bizony, bizony, mondhatom,
Derék állat ez nagyon.
Hanem azért hébe-korba,
Ha valaki dühbe hozza,
Őkelme is megharagszik;
Azután nem nyugszik addig,
Mig valamit ki nem forral.
Hogy tett egyszer a szabókkal?

Hát ugy, hogy az ablakon át
Benyujtotta az orrmányát
A műhelybe, hol dolgoztak,
A szabók csak gondolkoztak:
Mit kellene kitalálni?
Hogy kellene megtréfálni?
Egyszer aztán kitalálták
A gonoszok s megszurkálták,
Ki ollóval, ki meg tűvel;
Az elefánt szörnyű dühvel,
Kirántotta az orrmányát,
Szaladt tüskén és bokron át.
S egy mocsárig meg sem állott -
Ugyan vajjon mit csinált ott?
Az orrmányát tele szítta
Sáros vizzel s ugy ment vissza.
És bedugta a műhelybe,
Össze-vissza fecskendezte.
Persze ezzel ott csinált
Iszonyatos galibát:
A posztó az asztalon,
A sok szép kép a falon,

Ajtó, ablak, kanapé,
Nadrág, lajbi, csurapé,
Pruszli, szoknya, viganó,
Meg aztán a sok szabó,
Csupa víz lett, csupa sár -
Hogy vinné el a tatár!

Fütyül a gyík, az intő gyík,
Hogy ha krokodilt lát...
Haza fut a kósza gyerek,
Nilus partját az emberek
Kerülik is mindjárt.

Mikor a gyík, az intő gyík
Nilus partján füttyent:
Az emberek jóságáért,
Gondoskodó hű voltáért
Dicsérik az Istent.

Idegen világban,
Messze Afrikában,
Hol a futó homok ég a napsugáron:
Vándorol a teve sivatag pusztákon.
Megrakodva megy, mint a puszták hajója,
Az ég is, a föld is, láng-nyilait szórja.
Megy, mendegél békén,
Szahara vidékén.

Egy levél se rezdül
A tájon keresztül.
Nincs egy árnyékos fa, nyugalomra intőFuvó szél sem éri, hűvösen legyintő,
Gyöngyöző patak friss habbal nem kinálja,
Hosszú út gyötrelmét tartósan kiállja.
Megy, mendegél békén,
Szahara vidékén.

Ételbe nem finnyás,
Nem válogat, mint más.
Vágyait okosan csak kevésre méri,
Sokat érdemelne: kevéssel beéri.
Megelégszik egy kis kóróval, árpával,
Ünnepi ebédre egy pár datolyával.
Megy, mendegél békén,
Szahara vidékén.

Dal-szerető állat,
Akármilyen fáradt:
Hangjain megujul szép szavú zenének,
Örül a karaván zengő hangszerének.
Gyönyörüen siró fuvola szavára
Víg sebesen baktat pusztáról-pusztára.
Megy, mendegél békén,
Szahara vidékén.