Előszó

Könyvemet, bizonyos epizódokra tekintettel, az érettebb korosztálynak ajánlom. Ezen felül (és ez a fontosabb) olyan olvasónak, aki rendelkezik kellő empátiával a vakság, mint fogyatékosság, sajnálat és szánalom nélküli elfogadására.

Állapot, amivel együtt kell élni annak, akinek ez a sors adatott. Nem betegség, tehát a kudarcokat egészségesen kell feldolgozni.

Helyzetemnél fogva életemet csetlések-botlások tarkítják. 25 történetet osztok meg az olvasóval, amiket szórakoztatónak találtam, még akkor is, ha a kívülálló esetleg bizonyos momentumokat inkább drámainak érez. 69 évet nem lehet végigkeseregni. Botlás utáni gödörbe esés engem mindig nevetésre késztet. A fizikai fájdalom pedig könnyebben múlik el. Humorral és kellő öniróniával rendelkezem más állapotom kompenzálására. Úgy, mint az a mozgássérült, aki különböző láb-hosszúsággal látta meg a napvilágot. Neki éppen annyival hosszabb az egyik lába, amennyivel a másik rövidebb. Történeteim életem 40 évét ölelik fel, de az utolsó tíz évben születtek. A megelőző 30 év felejtős a humor szempontjából. Születésemről bizonyára lenne mit írnom, de nem emlékszem rá, miközben jelen voltam. Ami viszont érdekes, szüleim előtte hat teljes évvel házasodtak össze, bennem mégis élénken él az esküvőjük. Pedig a fantáziájukban sem én játszottam a főszerepet, hanem a bátyám. Fentebb túloztam, amennyiben csetléseim soha nem voltak. Ami tény, vakon, de görbe tükörben szemlélem a világot.