Bevezetés

Trianonról rengeteg mű szól. Valóban szükséges egy en-plusz-egyedik is, ráadásul ilyen faramuci címmel? A számos ismert részlet dacára sem vagyunk kellően tisztában nemzeti tragédiánk legalapvetőbb vonásaival. Részben azért nem, mert gyakran még ma is félretájékoztatnak bennünket. Részben azért nem, mert fülünk és szemünk csak nem akarja befogadni azt, ami nem fér össze a szívünkkel.

A részletek mellett három alapvető kérdésben látunk homályosan.

Elsőként azt a tévhitet kell említeni, amely szerint Magyarország darabokra hullását el lehetett volna kerülni, ha... Ha nincs első világháború... Ha nem lépünk be abba... Ha az Antant nem úgy viselkedik... Ha... Ez bizony tévedés. A XIX. századi etnikai törekvések és hatalmi változások előrevetítették országunk szétesését. Nemzetiségeink már 1848 során ellenünk fenekedtek, sőt a horvátok és a szerbek de facto el is szakadtak tőlünk. Nem véletlen, hogy Teleki és Wesselényi már akkor megjósolt egyféle Trianont. A század második felében függetlenné vált Szerbia és Románia immár teljesen leplezetlenül országunk feldarabolására törekedett. Ezért a bevett nézetekkel szemben el kell fogadnunk, hogy Trianon távolról sem volt váratlan fordulat. 1914-ben a háborúba való belépésünkkor Tisza István már számolt hazánk szétesésének a reális lehetőségével.

Másodikként Trianon következményeivel kell foglalkozni. Sokan úgy tartják, hogy a béketárgyalásnak beállított porhintés során Magyarországnak még lett volna lehetősége valamiféle alkura, területi veszteségeinek a csökkentésére. Ez önámítás. Az oroszok már az 1860-as években Szerbiának ígérték oda déli végeinket. A franciák már jóval a háború előtt Erdély átengedésével csalogatták táborukba a románokat: az 1916-os bukaresti egyezmény csak a korábbi ígéretek formális megerősítése volt. Jóllehet a hivatásos történészek csak a hivatalos papírokkal dokumentált egyezményeket tekintik ígéreteknek, akik a hátteret ismerik nem értelmezhetik ilyen mereven a történéseket. A lényeges dolgok a szalonokban dőltek el. A horvátokat tőlünk függetleneknek tartották az osztrákok is. A csehszlovák állam létrehozása az Antant és az USA szívügyévé vált már a háború kitörése előtt. A cseheket az osztrákok is ki akarták engesztelni különféle engedményekkel.

1918. októberében nemzetiségeink mindegyike bejelentette elszakadását hazánktól. Azonban Károlyi tette lehetővé egyrészt hadseregünk szétverése, másrészt a franciáknak tett engedmények által, hogy mások el is foglalják országunk egyes térségeit. A szerbek még novemberben lerohanták azt a területet, amire igényt tartottak. A Felvidék cseheknek történő átengedésére a franciák kényszerítettek bennünket. Erdélyben ők adtak szabad kezet a románoknak. Románia 1919. január 24-én törvénybe iktatta Erdély Romániához való csatolását. Józan ésszel ugyan ki hiheti azt, hogy bármelyikük lemondott volna akár egy négyzetméterről is, vagy azt, hogy a franciák veszni hagyták volna fáradságos művüket? A "béketárgyalásnak" már semmi értelme sem volt, rajtunk kívül más nem is vette komolyan, mert Magyarország szétverése gyakorlatilag 1919 tavaszára befejeződött és Trianonban már semmilyen fontos dolog nem történt. Csak annyi, hogy eleink a kikerülhetetlen kényszer hatására utóbb ott igazolták a már sokkal előbb ténylegesen megtörténteket.

Miért éppen ez a Trianon? A mű címe valójában ezt kérdezi: miért éppen az adott mód és mérték szerint történt meg velünk a baj? Hazánkra mindenképpen a szétesés várt, csak módja és mértéke lehetett volna számunkra kedvezőbb. Aktuális körülményei az akkori magyar vezetés áldatlan tevékenységének és a franciák mesterkedéseinek köszönhetők.

A harmadik témát szinte alig merem említeni, mert az igazságról szól, ami sokak szerint szubjektív tényező (szerintem nem az). Sok magyar meg van győződve arról, hogy Trianon abszolút igazságtalan volt és csakis velünk szemben volt az. Ha elfogadjuk Wilsonnak az etnikai önrendelkezési elveit, amelyeket a magyar vezetés 1918 októberében a magáénak vallott, akkor másként látjuk a dolgokat: a területi hovatartozást a Kárpát-medence egészében népszavazással kellett volna eldönteni. Ebből pedig két dolog következik. Egyrészt az, hogy hazánk nem maradhatott volna egyben, hiszen a horvátok, románok és szerbek már semmiképpen sem akartak hozzánk tartozni. Másrészt az, hogy Trianonnak nem mi vagyunk a legnagyobb vesztesei, hanem a ruszinok, hiszen egyetlen ruszin se került saját hazába...! Ugye milyen nehéz logikusan és igazságosan gondolkozni ezekről a dolgokról?

Az etnikai igazságosság híve vagyok. Ezért úgy tartom, hogy jóllehet Trianon a magyarságot nagyon nagy mértékben sújtotta, mégsem tartható abszolút igazságtalannak. Véleményem nem is annyira érthetetlen. Például senki se haragszik a horvátokra, amiért Horvátország-Szlavónia elszakadt tőlünk. Bár Fiume elveszítését egyesek fájlalják, etnikailag az is elfogadható volt, mert alig volt magyar lakosa. Ezért nincs értelme a "mindent vissza" szólamnak és a "64 vármegye" emlegetésének (lásd a 2.1. pontot).

Összegezzük a tételeket. Magyarországnak szükségszerűen fel kellett bomlania. Nem volt jogtalan és igazságtalan, hogy nemzetiségeink sorsukat a kezükbe akarták venni. Erre az alkalmat az első világháború vége adta meg nekik. Trianonban szentesítetten, de már jóval korábban a Kárpát-medencét egykor kitöltő Magyarország a darabjaira hullott. Aktuálisan ezt akarták a franciák és ezt tette lehetővé az akkori gyenge magyar vezetés. Magyarország felbomlása ezért nem következett be etnikailag igazságosan és ezért vetődik fel jogosan a kérdés: Miért éppen ez a(z ennyire igazságtalan) Trianon?

A fentiekben mindent elmondtam, amit Trianon lényegéről tudni kell. Tehát minden egyéb mondanivaló másodlagos? Ez azért túlzás. Egyrészt nem árt megismerni a részleteket: miért volt várható Magyarország felbomlása, mennyiben járultak hozzá a világháborús körülmények, milyen mértékben volt Trianon igazságtalan és így tovább. Másrészt ideje szembenéznünk önáltatásainkkal. Mi nem vagyunk hibásak, velünk csak megesett? Ma már bevalljuk, hogy a tatárjárás csapásait csak magunknak köszönhetjük. Ma már elismerjük, hogy Mohácsért csak mi voltunk felelősek. Sőt már azt is felfogjuk, hogy úgy 1848-nak, mint 1867-nek nem csak szép oldalai voltak.

Magyarország felbomlását semmiként sem, de ezt a Trianont bizonyára elkerülhettük volna, ha a magyar nép és vezetői 1918 őszén másként viselkednek. Művem akkor veszíti el aktualitását, amikor e kitétel igazsága sokak számára világossá válik.