1. ÉRZELMEKRE, LÉLEKRE HANGOLVA

Édesapám emlékére

Szól a harang...
Zúgása most nem sikolt,
csak kondul, hív
csüggedt érc-hangon.
Hűvös márványoszlop mögött
némán emlékezem.
Egy éve mentél el...
Szárnyakat kértél, hogy
erőtlen testeddel a fénybe repülhess...
Lélekmélyítő csend dübörög idebent,
s hiányod még most is átnéz
vén szemüvegeden.
Zsoltáradban kis kép:
angyalka, mely őriz.
A temetőben talpig beburkolt fájdalom.
Krizantémok pihennek,
s lelkemben méltó-feketében
kering könnyáztatta bánatom.
A gyász-év letelt.
Én örökbe véslek,
ahogy védőn az ég
ráhajol a földre.

Velünk maradsz,
s megáldva pihensz
a szürke hant alatt.

Denevérszárnyon csüng a sötét

Denevérszárnyon csüng a sötét,
Halk muzsikával szenderülj el,
Lázballadákat ír égi jel,
Mezítláb járó kíméletlen éj...

Imbolygó röpte elvarázsol,
Didergő csendben földet érint,
Vacogó vihar-könny sötétlik,
Fagy-vágyat kerget jégszemű álom.

Ébredő rezgés hajnalt oldoz,
Rád virrad tisztító szertartás,
Beburkol egyensúly-áramlás,
Tápláló fényerő körbe foltoz.