Asztalfiókomban őrzött verssorok…
Gondolat-vásznamon képzelt kép lobog.
Mi régen megfogott, ma újra feldereng,
Archívum-fakó, kamaszlány-sejtelem.

Mocsárba süppedő, volt katlan-vidék,
Fekete-Köröshöz simult ölelés.
Mára neve Sarkad, egykoron sár-kád,
Várossá nőtt ősföld, és vízi világ.

Hajló nádfüggönyt remegtet a Bárkás,
Éden-tó megszállott horgászokra vár,
Fekete-éren hangos a kolomp,
Kopolyán úsznak ritka halfajok.

Körös-szagú szélben röppenő lepkék,
Kanyargós partokon élettér-emlék,
Sitka, Malomfok és Ökörörmény,
Kerékpártúrák, szabadság-élmény.

Fátylat libbent a szitakötő szárnya,
Rárímel a halak csobbanása.
Folyami rák-tanya parti kő alatt,
Örvénylő mélységben homok-ágy falak.

Vadlibák V betűt írnak az égre,
Lelkem húrjain hullám-naplemente.
Lenyűgöz a látvány, varázs-bíborfény,
Barna estét vár a cukorgyár-kémény.

Mályvádi erdőn fülemüle szól,
Vadvirág-álmos béke-csend honol.
Nekem zenél a tücsök hegedűje,
Bársony-éjszakán, a fű közé rejtve.

Az almári határ lustán menetel,
Suttog az érett búza-végtelen.
Büszkén magasodik a Peckesi-domb,
Mely bronzkori kincs-helyet ránk hagyott.

Templom mellett állt egy vén gesztenyefa,
Lombja-vesztett, végleg kiszáradt.
Jelkép-törzsére méla közöny dermedt,
Odvas ág-kezével már nem integet.

Fel-felbukkanó és bűntelen idő,
Lassan ringató természet-bölcső.
Őseim lélekben velem maradnak,
Kilenctornyú templomban kondul a harang...