1. ÉRZELMEKRE, LÉLEKRE HANGOLVA

Átívelek fényes lélek-szinteken

Versenyt fut velem a párhuzam-idő,
vagy én követem, mint jelent a jövő?
Visszanézek, mögöttem kanyargó múlt,
előttem ismeretlen kötéltánc-út.

Készültem, és ünnepelni akartam:
mulandóságot sirat a naptáram.
Januári döbbent csendben a hitem,
s fényezetlen életmesém keresem.

Szentélyemben ha befelé kémlelek,
behunyt szemmel megláthatom lelkemet.
Ellenállhatatlan húrok pendülnek,
egymásnak feszülő ölelés felett.

Felrémlenek bennem korszak-rejtjelek,
hétköznap-taposók, s színes hátterek.
Völgy-mélység húz, szikla-magasság emel,
vágyódó távollal dacol a közel.

Kandallómban zsarátnok-parázs pirul,
tükrömön túl a sorsom is átfordul.
Akár jóra, akár rosszabb irányba,
sorstervemet az angyalom vigyázza.

Nem törhet meg ármány erők hatalma,
sem a hamis képmutatás csapdája.
Tudom, helyes úton járok, ismerem
küldetésem, hivatásom, életem.

Itt vagyok, és édesanyám is velem
ünnepel, hogy életet adott nekem:
Püspöklila ciklámen a cserépben,
emlékeztet, ötven éve születtem.

Üzennek a szivárványba írt szavak,
csaponganak fantázia-madarak.
Családom, és mindazok, kik szeretnek,
osztozhatnak bajban és örömömben.

Szárba szökken sok elhintett gondolat,
megremeg és érlel a most-pillanat.
Átívelek fényes lélek-szinteken,
képzeletem határtalan, időtlen.

Ünnep-létem védelmezőn átkarol,
emelkedett percem büszkén vállalom.
Tortámon a gyertyalángot elfújom,
ötven évem bölcsességét adhatom.

Az orsómról lepergett fél évszázad,
mennyit tartogat még a sorsgombolyag?
Érzéseim által megélt jelenem,
s virágcsokrom farkasszemet néz velem...