A sötétségben el ne vétsd

Vergődés tétova kényszer
megvett a rohanó élet
habzó patakja elfolyik
kiapad szádból az ének

valami nem ismert erő
őrült de titkolt imádat
hűlő abroncsa rád szorul
s ez a kín halálra sápaszt

hallgatag csended megtöri
s szétömlik az éjszakában
tornyodon felejtett zászlód
lengedezik magányában

a sötétségben el ne vétsd
a megjelölt virágokat
az idő virágszirmait
s a természetes dolgokat

a föld változó felszínén
a mulandóság jeleit
aranykori aranymaszkot
s a lét berozsdált vértjeit

hajód törött árbocait
megtépett vitorlázatát
s bolygóid forgatagában
boldogságod sarkcsillagát