Fülszöveg

Minden korszak, minden civilizáció sajátos idő-tudatban él. Sok mindent átvesz a múltból, van, amit megőriz, mást elhagy, s talán észre sem veszi, hogy merőben másként kezeli az időt, mint elődei. Az idő-képek jelzik a társadalmak, személyiségek, országok civilizációs szintjét, értékrendjét, teherbíró, önfenntartó, megújuló képességét. "Kibeszélik" titkaikat, félelmeiket és reményeiket, viszonyukat az élethez és a halálhoz. Idő- képzet: a kor látlelete önmagáról. Sűrített világértelmezés.

Az emberek idő-tudata diagnosztikus értékű.

Minden társadalom szembesül az idő nyugtalanító kérdéseivel. Főleg válságok és korszakváltások idején.

...

A történeti ökológia azt vizsgálja, hogy az ember az évszázadok folyamán miként alakította ki együttélését a természettel, mennyiben ismerte fel a természet törvényszerűségeit, hogyan teremtett egyensúlyt igényei és a természet szabta lehetőségei között. Olyan közismert történeti jelenségek mögöttes világát keresi, mint például a francia pásztorok természetkímélő technikája. Arra kíváncsi, hogy milyen természetismeretre épültek az ókori vízszabályozások és útépítések, milyen "ökológiai szemléletmód" és gyakorlati igény hozta létre a 16-17. század kertkultúráját. Milyen ökológiai tudás rejlik a part menti lakosságnak a folyók látszólag szeszélyes életét hasznosító gyakorlatában. Abból a szinte közhelyszerű felismerésből indul ki, hogy a természet védelme, az alkalmazkodóképesség a természethez egyidős a civilizációval. Természetes velejárója az ember egységben látó képességének, a holnappal, a jövővel számoló életvitelének.

(R. Várkonyi Ágnes)