Előszó

Ezernyolcszázkilencvenhatban nagy lelkesedéssel ünnepeltük ezredik évfordulóját annak, hogy vitéz őseink karddal megszerezték nekünk ezt a drága hont.

Ámde országunk bíboros hercegprímása már akkor figyelmeztetett arra, hogy ha kard szerzette is, de kétségtelenül a kereszt, a kinyilatkoztatott igaz vallás és az azt őrző katholikus egyház tartotta azt fönn napjainkig. Azért az ezredévi ünnepségek természetszerű, szükségképes befejezése volt az, amidőn 1900-ban a magyarok kereszténynyé lételének kilencszázados emlékét ünnepeltük.

De a bölcs és jóságos Gondviselés úgy intézte, hogy édes hazánk, amikor a keresztet életelvéül fogadja, ugyanakkor a kereszténység közös atyjától, a római pápától kereszttel diszesített koronát is kapjon, hogy mint keresztény királyság bizalommal önmaga iránt s tekintélylyel mások előtt fejlődjék s teljesítse hivatását, mely abban áll, hogy az európai keresztény művelődést megvédelmezze s kelet felé terjeszsze e művelődés áldásait.

Ennek a két ténynek: a kereszténység fölvételének és a keresztény magyar királyság megalapításának kilencszázados évfordulóját ünnepelte hazánk 1900-ban.

Az alkalom nagyszerűsége hangosan követelte, hogy emlékére alkossunk egy oly művet, mely számot ad a kilencszázados multról s ecseteli a századok alatt tett fejlődés eredményeit, illetve nagyrészt, fájdalom, csak maradványait: a mai állapotot.

Ennek a fölfogásunknak eredménye a jelen munka, melyben a kilencszáz év előtt kereszténynyé és katholikussá lett Magyarország multját és jelenét kívántuk ismertetni, emlékéül a multnak, hevülésül a jelen katholikus magyarjainak s okulásul a jövőre.

Művünket három részre osztottuk. Az első a katholikus egyház történetét Magyarországon, tehát a katholikus Magyarország történetét nyujtja, a kereszténység magyarhoni kezdetétől 1901-ig, mivel mi a történeti kutatás újabb bizonyságai értelmében Szent István koronázási évéül 1001-et tartjuk, következéskép a kilencszázados évfordulót 1901-ben látjuk. A második rész külön tárgyalja az egyes művelődési tényezők; oktatás, nevelés, irodalom és művészetek történetét. Sokszor fölhangzott már az a kívánság, hogy egybefoglaltassék a mindent átjáró, mindent igazgató katholikus életelvnek hatása Magyarország művelődésére, tehát a katholicizmus szerepe a magyarországi összes művelődési tényezőkben: a népoktatásban, a közép- és felső oktatásban, az irodalomban a művészet minden ágában s a társadalmi tevékenységben. Ezt akartuk a második részben nyujtani: katholikus magyar művelődéstörténelmet. Végül a harmadik részben a magyarországi katholikus egyház mostani állapotát és kormányzását tüntettük föl, hozzáadva a jövő fejlődésre irányuló önkormányzati tervezést. A két első rész tehát a mult emléke, a harmadik a jelen tanubizonysága és a jövő reménye.

Művünk megírásához közreműködésre fölkértük leghivatottabb erőinket. A fölkértek a legkészségesebben vállalkoztak a munkára s tudásukkal és lelkesedésükkel hozzájárultak a munka mennél tökéletesebb megalkotásához. Mi mint szerkesztők nagy köszönetet mondunk nekik s nem kételkedünk, hogy az olvasóközönség is nagy hálával lesz irántuk. Munkatársaink nevét az általános tartalomjegyzéknél tüntettük föl. Amely cikknél a szerzőt nem jeleztük, az a szerkesztőség munkája. A második és harmadik rész egyes tárgyait szerettük volna bővebb kidolgozásban nyujtani, de ezt a mű előre megállapított keretei nem engedték, miért is több munkatársunk igen becses dolgozatát jelentősen rövidítenünk kellett. A munka így is csaknem másfél akkora lett, mint terveztük.

Nagy köszönettel tartozunk még különösen dr. Ortvay Tivadar apát, akadémiai tag és jogakadémiai tanár úrnak, ki az első részt átnézni s művünk részére a magyarországi katholikus egyház XlV-ik századbeli és jelenkori térképeit átengedni szíveskedett; dr. Karácsonyi János akadémiai tag és biharpüspökii plébános úrnak, ki a horvátországi részt átnézte; valamint mindazoknak, akik fölvilágosítással, útbaigazítással segítségünkre voltak.

Ugy a dicső mult, mint a jelen állapot adatait képekben is igyekeztünk föltüntetni. Ebbeli törekvésünkben nagyban támogattak: a műemlékek országos bizottságának nagyérdemű elnöksége, továbbá egyes művészek és magánosok, kik a rájuk bízott templomok s egyéb műalkotások képét vagy a magok arcképét átengedni szíveskedtek. Fogadják mindannyian legforróbb köszönetünket.

Tényleg sokkal több képet nyujtunk, mint amennyit igértünk, bizonyos tekintetben mégsem tudtuk elérni a szándékolt teljességet. Nevezetesen, mert a mű hivatva van az 1901-iki állapotot föltüntetni s annak emléke lenni, óhajtottuk az összes káptalani tagok, apátok és prépostok arcképét adni s e célból az illetőket, ismételt ízben is, fölkértük. Mélyen fájlaljuk, hogy kérésünk sok jelesünknél nem nyert meghallgattatást, minek következtében képcsarnokunk hiányos maradt. Némely templom s más alkotás képe is ily okból hiányzik.

A Szent István korabeli bizánci bekötési táblával is azt a kort akartuk jelezni, melybe lelkünk lendülettel, örömmel, büszkén visszaszárnyal.

Vajha munkálkodásunk eredménye, a kész mű, megfelelne a fönnebbiekben ismertetett szándékunknak! Vajha művünk legalább némikép méltó emléke lenne a katholikus Magyarország multjának és jelenének!

Budapest, 1901 a Magyarok Nagyasszonyának ünnepén.

Dr. Kiss János,
Dr. Sziklay János.