CÍMLAP
Emlékirat és történelem
TARTALOM, FÜLSZÖVEG
Tartalom
Bevezető (Pritz Pál)
Jeszenszky Géza: A történelmi Magyarország egyik sírásója: H. W. Steed
Borsi-Kálmán Béla: "Regátiak", "erdélyiek" és "magyarok" Ion Gheorghe Duca, Constantin Argetoianu, Armand Calinescu, Grigore Gafencu, valamint Alexandru Vaida-Voevod emlékirataiban
L. Balogh Béni: Alexandru Vaida Voevod és a magyar-román együttélés
Szakály Sándor: Napló, napló szerű emlékirat, emlékirat?
Shvoy Kálmán titkos naplója és emlékirata 1918-1945 nyomán a napló író felelősségéről és a forráskritika fontosságáról
Sipos Balázs: Rákosi Jenő emlékezései
Bödők Gergely: Örökölt álom - Milan Hodža és a Közép-európai Szövetség gondolata
Hornyák Árpád: A háború, amelyet elvesztettünk. Konstantin Fotia emlékiratai
de Montety, Henri: Aurelien Sauvageot: az ellenőrzött szubjektivitás
Püski Levente: Jobb oldali radikalizmus és konzervativizmus Lázár Andor Emlékezéseiben
Pihurik Judit: "Az igazat, ...csak is az igazat..." . Ullein-Reviczky Antal memoárjának forrásértékéről
Pastor, Peter: Király Béla az emlékiratai tükrében
Balogh Margit: Ikonná dermedt emlékirat - Mindszenty József bíboros visszaemlékezéseiről, különös tekintettel keletkezésének történetére
Maruzsa Zoltán: Emlékezet és valóság - Konrad Adenauer magyarság képe az emlékiratai alapján
Novák Csaba Zoltán: "Forradalomra ítélve." Silviu Brucan élet pályája emlékiratainak tükrében
Horváth Jenő: Piero Fassino és a Pál utcai fiúk
Rövidítések jegyzéke
Resumes
Névmutató
Fülszöveg
Kezdjük talán azzal, hogy mi, történészek, tudhatunk bár sokat az elmúlt korokról, az azok meg történt valóságát rögzítő forrásokról, ám számtalan esetben nem tudunk - vagy csak egyszerűen: elfelejtettünk - írni. Ilyen az élet: évszázadok szaladtak tova, mire a 19. században a történetírás elindult a tudománnyá válás útján, s azzal szinte párhuzamosan elveszítette azt, amit pedig már Hérodotosz is tudott. Azt, hogy színesen, lebilincselően adja elő mondanivalóját. Panaszkodunk, szörnyülködünk szélesebb körök történeti ismereteinek égbekiáltó hiányosságain, s közben számtalanszor olyan nyelvezettel fogalmazzuk meg mondanivalónkat, amely még kollégáink szűk köre számára sem mindig érthető. (Magára valamit adó történész "természetesen" diskurzusokról értekezik, narratívák között tájékozódik, olvasott forrásának megértéséhez azt kontextualizálja, a kognitív disszonancia ficamain töpreng.)