Előszó

A földreszállt pokol. A Doberdo tábornoka mondotta először ezt a keserü, kénkőszagu, rőt lángba, fekete füstbe burkolt szót. És aki valaha ott járt a Karszton, e szennyesszürke kősivatagon, e sziklák és szakadékok zavaros tömkelegében, az látta, ahogy ez a kőtömb emelkedni kezdett, ahogy dörgés és villámlás között szállni kezdett fölfelé az alvilágból, amig éles szirtjeivel át nem törte a föld humuszát és kivetette magát a föld felszinére. És látta, ahogy alvilági szállása közben lemaródott, lesodródott róla minden élet. Vize, folyója ott maradt alatta, füje, fája lemorzsolódott testéről. Csak a szikla, csak a kő szállt föl a földre. A legenda beszél bukott angyalokról, akik a mennyből a földre zuhantak. Itt forditva történt: itt a pokol szállt föl a földre. A Doberdo a földreszállt pokol.

A népmonda meséli, hogy sok század előtt itt járt a nagy Dante és ezek a sziklamartok és sziklaszakadékok lettek volna az "Inferno" mintája. Ezeken a sziklákon alélt el pokolbanjárása közben, itt támogatta Vergilius és itt biztatta az angyali Beatrice a nagy vatest. Itt látta az emberi bünök és szenvedések őrült kavargását, itt a vérpatakban fuldoklókat, a ronda esőben ázókat, az eleven erdőként szenvedőket, az ólomcsuhában görnyedőket, a tüzeső alatt égőket, az ostorozástól vonaglókat, a rühben vakaródzókat, az örök munkát görgetőket, itt látta a pokol annyi fantasztikus kinját, itt nyult meg arca keskennyé, itt éleződött orra vékonnyá, fogyott teste aszkétává, mialatt a nagy mü, a Pokol képe, az emberi bün és szenvedés legnagyobb éposza terzinákká formálódott benne.

Hat évszázad telt el azóta. 1316 volt a Dante ideje. Hat évszázadja telt el azóta a felvilágosodásnak, a civilizációnak, az emberi élet értékéről, a halálbüntetés eltörléséről való vitáknak. Hatszáz olyan esztendő, amely egyebet se tett, csak csufolta azt a komor, középkori fantáziát, amely sötét életre hivta a Pokol rémeit, amely boldogan sütkérezett a maga fölvilágosultsága, tanultsága, modernsége napjában. Hatszáz év óta dicsekszik az emberiség: Ime, mily, sokra vittük, mily messze tartunk, hogy' elkergettük a középkor borzalmakról huhogó baglyait. 1316 a Dante ideje és ime 1916-ban ujra pokol a szürke Doberdo, ujra a pokol előtt folyik el Styxként a zöld Isonzo, Pluto városává lett Görz városa.

Megint pokol a Doberdo. És milyen pokol! Dehogy tudott a Dante komor, nagy fantáziája olyan borzalmakat elképzelni, mint azok az olasz hullahalmok, amik szagát csak parfümmel meg foghagymával birták elviselni katonáink. Dehogy tudott Dante leirni olyan szenvedést, amit a juliusi, az augusztusi szomjuság jelentett a viztelen Doberdon. Hol látott, hol hallott az ő képzelete olyan poklot, aminővel a pergőtüz tébolyitott? Volt-e fogalma a lánglövelő gépek, a könnyfakasztó gázok pokoli kinzó eszközeiről?

A földreszállt pokol: - ez az Isonzo, ez a Doberdo, ez Görz eposza. Mai hősköltemény, tehát szenvedésről, türésről, munkáról szól. A ma hősei, ha harcosok is, a szenvedés, a türés, a munka hősei.