Bevezető

A nemrég elhunyt jeles kecskeméti irodalmár-esztéta magyartanár, Kovács László az ezredforduló táján az egyik Kristály-számban előszeretettel boncolgatta: mi az eltérés - olykor talán a megtévesztő hasonlóság - a profi, az amatőr meg a dilettáns költő(k) között. Önvizsgálatra indító esszé volt ez, ki-ki rá (is) ébredhetett, hogy hová lehet(ne) őt beskatulyázni; mást meg éppen a végleges toll-letételre inspirálhatott...

Oskolás János "megúszta": nem akadt fönn, nem kellett ez ügyben vívódnia. Mert: nem volt, nem lehetett az érintettek között.

Oskolás Jánostól akkor még csillagtávolban állt a versírás...

Egy nagy - fájdalmat sem nélkülöző, mindazonáltal meggyőző katarzist hozó - élet-avagy pálfordulás kellett ahhoz, hogy az ihlet, az írás kényszere/késztetése megkörnyékezze, majd birtokába vegye. Ezt itt nem részletezzük - a továbbiakban, verseiből úgyis kiderül.

Sokkal fontosabb az: János barátunk rátalált az Istenre, a hitre, rá az emberi közösségre, az embertársra, a Társra (azaz a szerelemre); rá még sok-sok mindenre, amit korában úgy tűnt, már-már soha többé észre nem vesz.

...Ekkor - ezekkel egyidejűleg - történt hát, hogy Oskolás János rátalált a Szóra, a Versre. Ha még élne Kovács László, akkor igen-igen gondban lenne, hová sorolja őt. Hisszük, talán nem "versfaragó"-nak, "rímfaragó"-nak degradálná.

És ha mégis ekképpen nevezné? Nos - a már említett nagy fordulat tudatában és a főként erről való sorait megismerve - bizarr megállapítást teszünk: Oskolás János nem faragja a verset, a rímeket. Pontosítva: Nem Oskolás János faragja ezeket, hanem:

A vers, a rím "faragja" Oskolás Jánost! Embert - mégpedig, ahogy egyik verse jelzi is -, új embert faragott belőle. Persze, mindez nem ment volna egyedül a vers, a rím jóvoltából. Nem ment, és ma sem és ezután sem mehetne az Isten, a Kékkereszt és jó néhány segítő, kinyújtott jobbot kínáló embertestvére nélkül. De a ő, azaz Kánosunk személyes hozzáállása, szívós akarata is kellett-kell mindehhez a megújuláshoz.

Az a 80 vers, amelyet - eddigi termése nagyjából 1/6-aként - Oskolás János az asztalunkra tesz élete legelső kötetében, nem akármilyen, hanem ökumenikus ajándék. Így fejezi ki háláját keresztyénnek, kereszténynek egyaránt. De bátran megszólítja velük a különösebben nem hívőket is.

Fogadjuk szeretettel e kis könyvet: erényeivel és gyöngéivel együtt! A Szerzőjét pedig kérjük: - Kedves János, ne hagyja abba! Ne: se a verselést, se pedig a visszaszerzett Életben való "megörülés"-ét! És kiváltképp ne a gyermeki rácsodálkozást Isten szép világára, legyen az a sokszínű természet, az Univerzum..., a Hírös Város, a benne élők, a madarak, a virágok... vagy éppen egy tányér leves. Segítsen nekünk is verseivel, hogy rohanó hétköznapjainkban mi is jobban észrevehessük, megcsodálhassuk ezeket! Köszönjük tanúságtételét!

Kecskemét-Kadafalva, Szent József-kápolna, 2007, Nagyboldogasszony

Holczer József piarista