Bevezetés

Eck Bálint, latin nevén Valentinus Eckius, vagy Valentinus Ecchius Philiripolitanus életpályája a XV-ik század legvégére és a XVI-ik század első felére esik. Olyan időszak ez, mely mind szellem, mind politikatörténeti szempontból egyaránt fordulópont a nemzet életében.

Politikai téren pártok mérkőzésével találkozunk. Ezek a párttusák felemésztették az ország anyagi és erkölcsi erejét, s védtelenül dobták oda a nemzetet a mohácsi síkon a hódító török sereg elé. A visszás állapotoknak a vereség sem vetett véget. Még el sem temették a halottakat, a Habsburg-ház, a török szultán és a Zápolya-párt között már tovább folyt a mérkőzés.

A politikai állapotoknak megfelelőleg szellemi téren is teljes az irányvesztettség. A régi tekintélyek már megsemmisültek, s újak még nem alakultak ki. A szellemi arisztokrácia határozott cél nélkül bolyongott a különböző áramlatok között, de oly megoldást, mely meghozta volna lelke nyugalmát, nem talált. Minden a bomlás, vagy a bölcs passzivitás nyomait mutatta.

A politikai és világnézeti fejetlenség döntő hatást gyakorolt a kor irodalmára is. A hirtelen kivirágzott kolostori irodalmat megfojtotta, a latin nyelvű világi irodalmat, a renaissance-szellem megtestesítőjét pedig átalakulásra bírta. A humanista irodalom művelői Mátyás korában még mind a királyi udvar köré csoportosultak, s munkáikban kivétel nélkül az olaszos ízlésnek hódoltak. A nagy király halálával azonban az udvar elvesztve hatalmát és fényét a humanisták szétszaladtak, s a plutokrata osztály politizáló alakjai, pártvezérei köré gyülekeztek. Szétosztásuknak további következményei lettek : 1. Számuk gyarapodtával a kisebb maecenasok nem tudták őket hathatósan támogatni, mire kénytelenek voltak tanítóságot és városi hivatalokat vállalni, hogy ezáltal az új szellemnek, mely Mátyás alatt csak egy kivételes osztály tulajdona volt, terjesztőivé, népszerűsítőivé legyenek. 2. Tanítványaik, a városi polgári rétegek fiai a Habsburg befolyás erősbödésével Olaszország helyett már a közelebbi nyugat felé vették útjokat, s útat nyitottak az újabb nyugateurópai hatásoknak is. Különösen a német polgári humanizmus hatása erősbödött, ami érthető is, mert ez állt a legközelebb a nyelvében úgy is német városi lakosság gondolkodásmódjához.

Irónk, mint a mohács-körüli időszak egyik legjelesebb, legműveltebb humanistája, tipikus alakja ennek a zavaros, vajudo kornak. Az olaszos irányú udvari (ekkor már középeurópai) humanizmus légkörében nevelkedett. Mint kortársai közül a legtöbben, ő is városi tanítóságot vállalt. Amint polgári környezetbe került, tüstént távolodni kezdett az olaszos iránytól, s eleinte morális kérdéseken töprengett, majd mikor a filozófiai megoldást, nem találta, meg, a mélységesen vallásos német irányhoz pártolt. (Még a közvetlen Mátyás után következő korban is igen ritka volt humanistáknál a vallásos tárgy!) Amint az olaszos irányú humanizmus hatása alól felszabadulva a németes irány felé haladt, úgy változott a különböző világnézeti felfogások iránti érdeklődése is. Mig filozofált, addig a platonista tanokra akart mindent felépíteni; mikor vallásos korához érkezett el, a reformáció felé kezdett sodródni. Jellemző azonban, hogy a végleges megoldást ő sem találta meg soha. Platonista korában a keresztyén tanokkal próbált egyezkedni, vallásos korában viszont az erazmista bölcsesség fokán állt meg, mindig irtózva a végső következmények levonásától. Mint a pártokra hullott ország többi humanistája, ő is belekeveredett a pártpolitikába, s amennyire Thurzó Élektől való függése engedte, mint annak mellékbolygója, ő is hatalmi pozició elérésére törekedett, miközben Ferdinánd szekerét tolta. Végeredményben, ha munkáinak nem is tulajdonítunk túlságosan nagy önértéket, sokszínű egyénisége miatt is értékes ő számunkra. Benne, mint egy mikrokozmoszban kicsinyítve szemlélhetjük az egész zavaros korszak irodalmi, politikai és világnézeti arculatát.

...