Bevezetés

Ahhoz, hogy megértsük a modern egyiptomi államhelyzetet, geopolitikai érdekeit, a fejlődés alternatíváit, szükségesnek véljük belehelyezni a Kairó által meghatározott politikai-gazdasági teret geográfiai, stratégiai, kulturális környezetébe. A modern Egyiptom politikai territóriuma abban a hatalmas földrajzi régióban helyezkedik el, amely a mára némileg elavult brit fogalommal arab civilizációs térként definiálható. A sokszínű arab - és iszlám - világhoz gazdasági, geopolitikai/stratégiai, történelmi és kulturális értelemben szorosan kapcsolódik Izrael területi enklávéja, valamint a peremhelyzetű iráni államtér. A hatalmas - Egyiptomot is magában foglaló - területet nyugaton az Atlanti-óceán határolja. Ez magába foglalja Észak- Afrikát, az Arab-félszigetet és Mezopotámiát. A régió északi határát az Anatóliai-félsziget déli részén húzódó Taurus/Toros-hegység, a Kaukázus, a Kaspi-tó déli partvonala jelöli ki, míg keleten a Zagrosz-hegység, délen az Indiai-óceán, illetve az afrikai kontinensen Földünk legnagyobb térítői sivataga, a Szahara jelenti.

Az egyiptomi államtér a Közel-Kelet nyugati részén helyezkedik el, amelyről azonban érdemes megjegyeznünk, hogy nem geográfiai, hanem történelmi-politikai régió, amely térpercepció a XX. század elejétől vált elfogadottá, míg az esetenként - elsősorban az angolszász terminológiában - megjelenő Middle East kifejezés elsősorban a térség globális geostratégiai helyzetére utal. A nevezéktani bizonytalanság a térség bonyolult fejlődését, belső ellentmondásait tükrözi.

...

Nyugat definíciós bizonytalanságaival párhuzamosan az arab politikai közvélemény nagyjából ezer év után ismét megkísérli meghatározni azt a geográfiai territóriumot, amelyben él, amelyben kifejti gazdasági-társadalmi és politikai aktivitását. A VII. és a XIII. évszázad közötti időszakban a Damaszkuszban székelő Omajjád-dinasztia, a bagdadi Abbászida Kalifátus arab politikai territóriuma/birodalma az Atlanti-óceántól az Indiai-óceán közötti területeket fogta át, ám a birodalmi központ áthelyezését követően hamarosan megkezdődött a dezintegráció folyamata: az egység térmegtartó erői nem voltak képesek megakadályozni török, perzsa és európai hatalmak területi expanzióját. A fragmentálódás oda vezetett, hogy a hidegháború időszakában a politikai geográfia tudósaként Saul B. Cohen már arról beszélt, hogy a régió egy olyan ütközőzóna, amely képtelen bármilyen politikai és gazdasági egység kialakítására a jelentős belső különbségek miatt, valamint mert a regionális térmegtartó erőket külső hatalmak geopolitikai érdekei felőrlik.

Napjainkban azonban az arab világ ismét esélyt kapott, hogy meghatározza saját természetes belső rendjét. A globalizáció nyújtotta lehetőségeket kihasználva a Szaharától Arábiáig a közös civilizációs-kulturális örökség: a nyelv és a vallás segítségével lehetségesnek tűnik a szorosabb kapcsolatok kialakítása a térséget alkotó államok között, valamint az arab egység újradefiniálása is. A globalizáció regionális megjelenési formája talán az arabizmus, illetve az iszlamizmus, amelyek modern térmegtartó erőként funkcionálnak.

...