---

Tartalom

UTÁNÍRÁS A CIKKEKHEZ.
SABÁC ELSŐ OSTROMA.
A KÖTÖZŐHELYEN.
A PARLAMENTAIR A HÁBORÚBAN.
HÍDVERÉS.
ÚTBAN A RAJVONAL FELÉ.
RAJVONAL ELŐTT.
RAJVONALBAN.
WACLAV SURA, Ő FELSÉGE LEGFIATALABB KATONÁJA
SZERB FÖLDÖN AZ ELLENSÉG ELŐTT.
A TEMES MONITOR AZ AKNÁN.
AZ ŐCSÉNYI PAP A SÁNCÁROKBAN.
A GÖRBEDI LÉVITA.
KÜZDELEM A FÖLDBEN.
SABÁC OSTROMÁNÁL.
A SABÁCI ÁRKOK KÖRÜL.
A MEGHÓDÍTOTT SZERBIÁBAN.
ELŐHALADÁS.
SZURONYTÁMADÁS.
ELLENTÁMADÁS.

---

Előszó

Egészen a háborút voltaképen senki meg nem nézheti. A rajvonalban haladó közkatona épen úgy nem, mint az ezredes, a brigadéros, vagy a hadvezér. Az egyik elől a részletek fedik el az egészet, a másik a térkép centimétereinek nagyot jelentő vonalaitól nem figyelheti a gödrök történéseit.

A csatákat a technikának és az emberi léleknek nyilvánulásaival vívják meg s egy pillanat alatt s egy talpalatnyi téren annyi minden - és annyi ezer változatban - történik, hogy mindenki csak azzal foglalkozhatik, ami hozzá, vagy céljához legközelebb áll.

Látni azonban mégis látni lehet a háborút. Az összeszedett, összegyűjtött adatokat, mint a mozaik-rakó a színes kockákat, összeállítjuk és egész kép jön ki belőle. Ki hány kockát tudott belőle összeszedni és akkor jön még a nagyobb művészet: e kockák színét és jelentőségét megérteni és e megértés szerint összerakni azokat. Az a szép épen a dologban, hogy minden ember másképp fogja egymás mellé állítani a kis köveket és mindenik a háború képét hozza ki belőle. Sok képe van a háborúnak.

A Száva két partján s beljebb a kis szerb folyók medre körül kavicsokért jártam én is. Amennyihez és amilyenekhez hozzájutottam, - vannak kövek, amelyeket nem szabad fölszedni, - azokat elhoztam s betükkel rajzolva lefestettem. Az olvasóra vár most a művészi feladat: egyénileg összerakni a kis kavicsokat, hogy mindenki maga szerint meglássa a nagy világfelfordulás egyik részletét, a szerb háború képét - abból a mozaikdarabból, amit a kis kavicsokból összerakott. Hiszen mindenkinek magának is van néhány színes köve, találkozott sebesültekkel, hallott tőlük valamit, a másik a falun, a városon találkozott egy feketekendős asszonnyal, aki sóhajtott, vagy egy rózsaszínű kis lappal a kezében ballagott a templomba.

Most, hogy e bevezető sorokat írom, karácsony felé haladunk. Minden olvasómnak ajándékot szeretnék adni az ünnepre: hitet tudok mellette tenni, hogy ott, kint, minden szenvedést letompít a nagy együttérzés. A hideg nem olyan hideg annak, aki nem egyedül áll benne, a seb nem olyan fájó, ha századmagával fekszik a segélyhelyen. A természettudósok régóta tanítják az emberi természet alkalmazkodó képességét.

Én is megtanultam. Kezdetben a golyóktól való vigyáztomban hajlott derékkal jártam a katonák közt. Aztán lehajtott fejjel azért, mert fejet kell előttük hajtani.

Fényes László.

---