Tartalom

Előszó

Előszót iratni nagyon divatos dolog; előszót irni, nagyon ósdi dolog; de még ennél is ósdibb a müvet valakinek ajánlani. Igy hát én nyomban két ósdiságot fogok elkövetni. Előszót kell irnom, hogy abban elmondjam - pedig nem hiszem, hogy kiváncsi lenne rá valaki - miért ajánlom e kötetet nektek: pályatársaimnak? S még valami mást is meg kell mondanom; szóval, szükségét érzem a szónak. És ti asszonyok ezt megértitek.

Tehát nektek ajánlom e kötetet, mert ti is - kevés kivétellel - mindnyájan megemlékeztetek valami módon rólam: kezdve a ragyogó tollu, igazán tehetséges irónőn, a kiről méltán mondta a költő, hogy: "Ez a sokfényü lélek nem irt több prózát egy kötetnél; de annál az egy kötetnél értékesebbel kevés iró ajándékozta meg irodalmunkat" végig, egészen az irónő fiatal leányáig - a kinek dalait szintén a Kisfaludy-vér teszi olyan melegekké - mind jó szivvel voltatok hozzám. Mindnyájatoknak volt egy üzenete, egy meleg sora, mely nagyon jól esett: a szivemhez szólt, buzditott és feledni nem fogom soha. Ezért a kitüntető figyelemért: a sok kedves levélért, érdekes kötetekért, fogadjátok szivesen - mint csekély viszonzást - az én "Asszony"-aimat ti "Asszonyok".

És e régies előljáró beszéd nélkül azt sem menthetném ki, hogy miért van éppen a nektek ajánlott kötetben egy olyan beszély, mely nem az eddigi csapáson halad s mely... hogy is mondjam csak? tőlem talán egy kissé igen is modern.

De hát higyjétek el, eszem ágában sem volt, hogy valaha kitudódjék az a dolog, nyilvánosságra jőjjön a neve annak a "Kitépett levelek" irójának. Hej, de a szerkesztőnek más volt az eszében és irt nekem olyan, de olyan leveleket... nos, olyakat, melyekért nem szoktak az irók megneheztelni - még ha asszonyok is! És ha már ott, abban a nagyon szellemes lapban nyilvánossá lett, azt gondoltam, hogy ugyan miért is titkolóznám tovább? Hiszen azzal meg nem történtté már ugy sem tehetném. De egyet megtehetek s ezt igérem is nektek: hogy ezentul az olyan elbukásra rögtön kész ideges asszonykákat egészen odaengedem a fiatal iróknak; aztán ők lássák, mint boldogulnak velök. Hiszen ugyis az ő érdemük, hogy az ilyen asszonyok már nem mennek ritkaságszámba...

Mi pedig, ti és én, dolgozzunk csak ezentul is a sziv természetes melegével és nem a szenvedélyek felkorbácsolt, perzselő lázával; hagyjuk ezt is azoknak, a kiknek a szép, ideges asszonykákat, a - modern fiatal iróknak. Hozzánk inkább illő pirulni, mintsem piritani.

Bánffy-Hunyad, 1895.
Gyarmathy Zsigáné.