---

Tartalom

Bevezetés
Magyarország a világ értéktérképén: szekularizált értékek, zárt gondolkodású, magába forduló társadalom
Az értékszerkezet keretei: négy önkényesen kiválasztott dimenzió
Bizalomhiány a mai magyar társadalomban és másutt Európában
Magánerkölcsök és közbűnök?
Bizalom és igazságosságérzet
Egyéni és társadalmi felelősségvállalás, bizalom és kockázatkerülés
Következmények: legitimációs deficit, értelmetlenségérzés, kiábrándultság
Okok: egy tétova és részleges lista
Teendők: a bizalom helyreállítása
Hivatkozások
1. Függelék - A kutatásban használt adatfelvételek leírása
2. Függelék - A kutatásban elkészült dokumentumok és tanulmányok jegyzéke

---

Bevezetés

"Soha ne higgyünk a politikusoknak, vallási vezetőknek vagy vezető üzletembereknek, amikor azt ígérik, hogy megreformálják a nemzeti értékeket. Ezeket adott tényként kell kezelnünk, ugyanúgy, mint egy adott ország földrajzi helyzetét vagy időjárását." Geert Hofstede, a szervezeti kultúra kutatásának világszerte elismert guruja többek között ezzel a figyelmeztetéssel kezdi a kultúrák és szervezetek értékalapjainak feltárásával foglalkozó könyvfejezetét (Hofstede és Hofstede, 2008: 45). A kultúra mélységeit egy hagyma rétegeihez hasonlítva emeli ki, hogy az adott kultúra látható részét alkotó szimbólumok, hősök, rítusok, valamint az ezeket megtestesítő gyakorlatok akár gyorsan is változhatnak, de a "hagyma" magját adó értékek lényegileg nem, vagy csak nagyon-nagyon lassan alakulnak át. A kultúra óriási nehézkedéssel óráról órára, napról napra, évről évre és évszázadról évszázadra reprodukálja önmagát, miközben esetlegesen a külsődleges technikai gyakorlatok átalakulnak, csillogóbbá vagy szürkébbé válnak. Ebben a tanulmányban ugyan a hagyma közepéhez nem jutunk el, de a magyar társadalom néhány alapvető attitűdjének, véleménynyilvánításának bemutatásával - mint látni fogjuk - meglehetősen stabil, viszonyainkat makacs módon befolyásoló, sorsunkat fogságban tartó jelenségre mutatunk rá - nem először és nem is egyedüliként.

A kultúra a különböző ismétlődő vagy váratlan szituációkban hozott döntéseken, viselkedésen keresztül nap mint nap stabilizálja érintkezési módjainkat, gazdálkodási, érvényesülési technikáinkat, és vezet ki különböző közösségeket adott esetben nagyon hasonló szituációkból, adott esetben nagyon eltérő irányokba. Nem szabad tehát meglepődnünk azon, hogy a kultúrát - rövidebb, technikai részletekbe belefeledkező időszakok kivételével - minden időben a gazdasági felemelkedés egyik kulcsaként emlegették a gazdasági fejlettséget kutató nagy, iskolaformáló közgazdászok és társadalomtudósok. Adam Smith, Karl Marx, Max Weber, Joseph Schumpeter, Friedrich Hayek érvkészletéből sohasem hiányoztak a kulturális (a tulajdonjogok tiszteletére, a felhalmozás etikájára, a tudásmegosztás társadalmi technológiáira és más, a gazdasági aktivitás szempontjából kulcsfontosságú) elemekre való hivatkozások. Miután a gazdasági növekedés elmélete egy ideig a tőke, a munka és a természeti erőforrások mennyisége, illetve az ezek feldolgozásának technológiai hatékonysága kiindulópontjából vezette le a gazdagság forrásait, előbb a humán tőke fontosságát fedezte fel újra, majd explicit módon is az intézményi rendszer és a kulturális beágyazottság vizsgálatához nyúlt vissza.

Érdekes módon a gazdasági kultúra "újrafelfedezéséhez" több esetben is a nagyobb sokkok elemzése vezetett el. Francis Fukuyama (2001) szerint például a kulturális tényezők szerepének vizsgálatára sarkallt az államszocializmusból a piacgazdaságba átalakuló országok sikerességének vagy sikertelenségének elemzése is. Az történt ugyanis, hogy miközben a szocializmusból a kapitalizmusba való átmenet végső soron nagyon hasonló gazdaságszervezési elvek és intézmények bevezetését hozta, az átmenet gyorsasága, eredményessége, robusztussága tekintetében mégis óriási különbségek vannak még az egyes európai országok között is (vö., mondjuk, Szlovénia, Bulgária, Szlovákia, Ukrajna és a balti országok tapasztalatait), nem beszélve a volt Szovjetunió közép-ázsiai tagköztársaságainak vagy Mongóliának, esetleg Kínának az esetéről. Legutóbb a közgazdasági Nobel-díjas George Akerlof és a Yale Egyetemen tanár szerzőtársa, Robert Shiller hívják fel a figyelmet arra, hogy a gazdasági világválság sem érthető meg kulturális beállítottságok ismerete nélkül. Sőt, egyenesen amellett érvelnek, hogy a racionális kalkulus mellett, azokkal párhuzamosan - ahogy ők fogalmaznak - zsigeri beállítottságok mozgatják az emberi gazdasági tevékenységet.

A mai magyar gazdaságpolitikai vitákban is érlelődőben van az a felismerés, hogy a gazdasági növekedés tartós növekedési pályáról történt letérése, amelyre ebben az évtizedben került sor, csak részben írható a fundamentumok vagy a nemzetközi konjunktúra alakulásának rovására. Maga a költségvetési ciklus, a hiány kialakulása és kezelési módja tünet, a gazdaság tág értelemben vett politikai beágyazottságából következik, a "húzd meg - ereszd meg" politikája nem érthető meg a tágabb értelemben vett intézményi-kulturális közeg vizsgálata nélkül. Mindjárt az elején leszögezem: mi sem áll távolabb tőlünk, mint hogy a gazdasági bajok okait a lakosság attitűdjeiből vezessük le. Az efféle kiindulópontok eddig mindig tarthatatlan politikai következtetésekhez vezettek: a szocialista embertípus megteremtésének igényétől a kulturális forradalmakig; egytől egyig embertelen rezsimeket jöttek. Meg kell azonban tudnunk, mi lehet az újra és újra felbukkanó és széles körű intézményi hatékonytalanság oka: az intézmények tervrajzával, esetleg az intézményeket körülvevő társadalmi beágyazottsággal van a hiba, netán az egyes intézményeket működtető emberekkel van baj? A tanulmányban csak részben fejtjük ki, de véleményünk szerint mindhárommal baj van. Ez a tanulmány ugyanakkor a középső tényezőre fókuszál: a gazdasági intézmények társadalmi-kulturális beágyazottságára. Ezért itt és most ezt tekintjük fel legfontosabbnak.

Elemzésünk empirikus kutatás eredményeit foglalja össze. Az egyszerű, gyorsjelentésszerű adatközlésnél - szándékaink szerint - továbblépünk: igyekszünk a magyarországi és nemzetközi empirikus szociológiai adatfelvételek tapasztalatait tágabb értelmezési kerethez, afféle középszintű elméleti sémába illeszteni. Ha úgy tetszik, az empirikus szociológiai eszköztárral összeszedhető tényelemeket ajánljuk fel abban a reményben, hogy azok majd tágabb eszmetörténeti/társadalomtörténeti keretekben is megtalálhatják a helyüket, bár ez utóbbi szisztematikus, aprólékos végiggondolására másokat hivatottabbnak tartunk. A szociológiatudományban szokásos, bár az értékek és az attitűdök közötti nem teljesen egyértelmű különbségtétel (lásd Spéder, 2006) szerint a mi elemzésünk valahol a kettő "között" helyezkedik el, bár különbséget tesz értékek és attitűdök között.

---