Bajcsy-Zsilinszky Endre
Helyünk és sorsunk Európában
TARTALOM, BEVEZETÉS
Tartalom
Bevezetés
I. AZ ELTÉVEDT LOVAS
Hol vétettük el az utat?
Pillantás az önismeret kistükrébe
II. EURÓPA ELLENÜNK ÉS ÖNMAGA ELLEN
A világtörténelem legnagyobb kontárai Trianonban
Intermezzó
III. DUNAI KIBONTAKOZÁS FELÉ
Bécs vagy Buda?
Magunk kötelességei
Mit várunk Európától?
Utószó
Bevezetés
Mérhetetlen terjedelmű és mélységű emberi válság s egy minden eddiginél kegyetlenebb európai háború kellős közepén, már-már az új világháború küszöbén, írtam ezt a könyvet. Nem irodalmi becsvágy sarkalt, hanem a fiúi aggodalom mindnyájunk édesanyja, Magyarország sorsáért.
Ezekben az időkben azonban csak kétféle magyar politikai könyvet lehet írni. Vagy olyant, amely siet jó korán elébe hódolni ennek vagy annak az - egyelőre csak elképzelt - győzőnek. Vagy olyat, amely a magyar lét örökkévalóságának szemszögéből igyekszik lemérni multat, jelent és próbál alászántani a jövőnek. Ez az írás az utóbbiak közé tartozik.
Keserű magyar önismeret és önbírálat kísérlete következik itt. De egyben: tanuságtétel a magyar "glóbusz“ ezeréves valósága, öntudata és halhatatlanságának jogosultsága mellett...
Azt akarom itt éreztetni és megértetni mindenek fölött, hogy a magyar célokon egyszerűen nem lehet változtatni. Ezért minden magyar korszak és nemzedék annyit ér, amennyire hű marad az árpádi és örökséghez. Tehát a szélesebb távlatú multat és a közeli multat egyaránt ezeknek az örök magyar céloknak mércéje alá kell állítanunk, leginkább pedig a magunk korszakát. Semmiféle új európai vagy világháború, semmiféle világnézeti mérkőzés, sem ilyen, sem olyan háborús győzelem, sem trianoni, sem más újabb békeszerződés, sem kívülmaradásunk a háborúból, sem belesodródásunk, sem győzelem, sem vereség, sem a magunk győzelme, sem a magunk veresége: egyetlen hajszállal sem másíthatja meg a magyarság, a magyar nemzet, a magyar állam évezredes európai hivatását, dunai "elsőszülöttségét", ősi pusztai ihletű szabad életrendjéhez és függetlenségéhez való bensőséges hűségét. Az európai és világesemények legfeljebb jobb vagy rosszabb kompromisszumokra szoríthatnak bennünket
Volt idő, mikor a Dunavölgyének minden más népe beleélte magát, vagy beletörődött, - történelmének bizonyos hosszabb és lényeges korszakaiban - az idegen protektorátus gondolatába, helyzetébe, kényszerébe. Ausztria elképesztő módon tudta kiszolgálni, mint "örökös tartomány", a Habsburg-császárokat. Csehország a fehérhegyi csata előtt (1620) legtöbbször s utána végképen: legalázatosabb kiszolgálójává idomíttatta magát a bécsi uralomnak. Szerbia az első rigómezei csata után (1389) fogcsikorgatva szolgálta az ozmán birodalmat s résztvett Bulgária leigázásában is, a török oldalán. A román vajdaságok, Moldva és Havasalföld szolgálták a magyart, a törököt, újabban az oroszt, mindaddig, míg a berlini kongresszus önálló állammá nem nyilvánította őket. Bulgária is a középkorban sokszor és sokáig szolgálta Bizáncot, volt államtagja a szent koronának is, leigázott tartománya az ozmán birodalomnak és II. Sándor cár fölszabadító hadviselésének köszönheti föltámadását elsősorban. Csak a magyar nemzet nem feküdött le, legtragikusabb korszakaiban sem, a nyugati - német -, s a keleti - besenyő, mongol, bizánci, török, orosz - hódító igény és világhatalmi túlsúly előtt. Hanem megkereste a módját, hogy szükség esetén egyszerre mindkettő ellen is keményen védekezzék. Erdély vállalta a török Porta látszatfelelősségét - Béccsel szemben. A királyi Magyarország pedig harcolt a török ellen és másfél század alatt valósággal felőrölte az ozmán hatalom nyugatra törő erőit. Bocskai először Béccsel tart a török ellen, aztán fölkelést szít és hadat vezet Bécs ellen, mert onnan érzi a fenyegetőbb veszedelmet. A költő Zrínyi Miklós a török megszállók leghatalmasabb üldözője, de ugyanakkor új nemzeti királyságon álmodozik, hogy egyesíthesse a magyar erőket és egyben védekezhessék a nyugati veszedelemmel szemben is...
Mindig csak taktikát jelentett az igazi nagy magyarok számára, vagy éppen helyzetet - a nyugatiak Bécsre szorultak inkább, a keletiek Isztanbulra - kivel szövetkeznek, ki ellen. A lényeg mindig: a magyar hivatás, önállóság, függetlenség megmentése vagy visszaszerzése volt. Európa legnagyobb belső elváltozásai, megrázkódtatásai, korok és korok szellemének váltása, reneszanszból barokkba, barokkból rokokóba, rokokóból ampirba, ampirból bidermájerbe való átsiklása nyomtalanul mult el a magyar célok fölött. Szent István, Kálmán király, Hunyadi Mátyás, a jogász (és nem a politikus) Werbőczi, Bethlen Gábor, Zrínyi Miklós, II. Rákóczi Ferenc és Kossuth Lajos: a világtörténelemben páratlanul tiszta egyenes vonal. És Kossuthon túl Ugron Gáborig és Ady Endréig. E gyönyörű ezer éves szellemi egyöntetűség és diadalmas következetesség megtörése csak Ugron és Ady idejében következett el...
A kuruc-labanc vita és harc, negyvennyolc és hatvanhét ellentéte is csak ebben a magyar glóbuszt, hivatást és magyar önálló életet valló és védő magatartás elháríthatatlan törvényszerűségében kapja meg igazi értelmét. De a hatvanhetes kiegyezés után az osztrák-magyar dualizmus korszaka, sőt a világháború óta eltelt jó két évtized magyar története is.
...