---

Tartalom

Előszó

Horváth Mihály és a dél-alföldi függetlenségi hagyomány
  Szeged és a piaristák
  A szegedi Dózsa-hagyomány és az érdekegyesítés
  Erdély szerepe

Szekfű Gyula török koros munkássága
  A száműzött Rákóczi
  A magyar állam életrajza
  A Magyar történet
  Trianont előlegezi az erdélyi más fejlődési út
  A nagy hírű Magyarország és a keresztény szolidaritás
  Bécs ápolja a magyar nemzeti kultúrát
  Az európai modernizáció csak Bécsen keresztül lehetséges
  A nemzetiségi kérdés rövid története, 1942
  Mi a magyar? A magyar jellemről, 1939
  Szekfű-recepció a háború után
  Zárszó

Nemzeti helyzetértékelés Németh László és Bibó István gondolkodásában
  Hol vannak Európa védőbástyái?
  A kisbirodalmi és föderatív koncepció
  Erdély nem földrajzi fogalom
  A nemzeti függetlenség
  A kontraszelekció, asszimiláció és a nemzeti alkat
  A centralizáció veszélyei
  Reagálóképesség és magyar alkat
  Protestáns hagyomány és demokrácia
  Bibó és a szocializmus
  Bibó 1956 és 1989 után

A deheroizációs nemzettudat. A Molnár Erik-vita és a Mohács-szindróma
  "Hősvértől pirosult gyásztér", avagy meddig terjed a Balkán Európának és nekünk? A nemzeti emlékezet korszak- és térlátása
  A "gyásztér"
  Horváth Mihály történelmi érvei az 1850-es években a dinasztiával szemben
  Szapolyai, a legitim reálpolitikus
  A szulejmáni ajánlat
  A Millenáris tízkötetes koncepciója és a honvédő paraszt mítosza
  Takáts Sándor
  Szekfű Gyula, avagy két század koncepciója és ismét az erkölcsök
  A koncepció
  A végvárakban épül az új nemzeti-lelki egység
  A nacionalista internacionalizmus, a Mohács-toposz az 1950-es évek ideológiájában
  A Molnár Erik-vita (1958-1965)
  A táskahordozók metamorfózisa és legendáriuma
  Szabó Ervin
  A "nemzetvita"
  A hamis tudat, avagy "Rákosi Mátyás a legnagyobb magyar nacionalista"
  "Bűnöztünk-e" Mohács előtt?
  Vita két forráscsoport körül
  A bűnös köznemes
  Francia példák szovjet valósággal
  "A párt összegez", avagy "az objektivitás hibája visz a burzsoá nacionalista szemlélet revizionizmussal korszerűsített kelepcéjébe" (1965)
  Az utóélet
  A Bibó-recepció elmaradása
  A "Mohács-vita", avagy az értelmiség árulása (1966-1978)
  "Nemzeti függetlenség" a 17. században, avagy külön magyar út sohasem létezett (1968-69)
  "Jönnek a csehszlovákok", avagy amikor a külön magyar utat már a prágai forradalom szele söpri, nem a "Nagy Októberé" (1968)
  A szulejmáni ajánlat újra (1971)"
  "A történelem a múlt szociológiája"
  Vácrátót, avagy "verjük által a labancot a másvilágra!"
  Meddig terjed a haza időben és térben? Viták Erdély körül (1972)
  Meghalt Mátyás, de ki emlékszik az igazságra?
  Kereszténység védőbástyájából a szocializmus ellensége?
  Beszéd Mohácson (1991)
  Összegzés

Ami utána következett
  Egy régi-új kép felelevenedése
  Az "elmaradott Erdély"
  Bethlen, a gyújtogató
  Magyar haza pedig nem létezett
  Rákóczi pusztulást hozó álmai, vagyis János király reinkarnálódása
  Minden jó, ha a vége jó
  Összegzés helyett tétova esszé
  Kiegyezéseink
  Miért a török kor?
  "Hamis realizmus" és a "majdnem ország"
  Zárszó

Függelék
  Kétséges kétségek?
  Magyar romantika és Bocskai István?
  A "behangosítatlan társadalom"
  Polgárháború?
  Bocskai vazallus állama?
  A Magyar Királyság keleti darabja és a lengyel út
  Szabadságharc?
  Nemzeti felkelés?
  Német vagy Habsburg?
  Mi is az, hogy romantikus?
  A fogalmi tisztázatlanság és a szemléleti kizárólagosság buktatói
  Viszonválasz Pálffy Gézának

Jegyzetek
Felhasznált irodalom
Névmutató

---

Előszó

Néhány évvel ezelőtt a Fertő tó mellett, nem messze az osztrák-magyar határtól egy traktor szántogatott. A gépet magyar nemzetiszín lobogó díszítette. Gazdája, aki saját földjét művelte, azért akasztotta ki rá, hogy "megmutassa a labancoknak, élnek itt még magyarok is!" (Labancoknak azokat a szomszédokat nevezte, akik osztrák állampolgárként felvásárolták, titkolt zsebszerződésekkel a környező földeket. Majd felvették Ausztriában az uniós agrártámogatásokat, ami hősünknek magyarként, saját hazájában nem járt. A terményeket azután szomszédai ott, vagy a határon túl értékesítették, amire neki szintén nem volt lehetősége.)

Neve alapján a "kuruc" gazda német származású lehetett. Így ha a 18. század elején ezen a területen éltek az elődei, akkor biztosan nem kurucként, Béri Balogh Ádám fakó lova, Murza után úsztatták át a Lajtát, és gyújtották fel ott a városokat, hanem a másik oldalon állhattak, ugyanúgy, mint a Bocskai-, vagy a Bethlen-járások idején is. Jelenleg azonban a gazda olyan korszakot keresett az elmúlt ezer év magyar történelméből - az "egyenlőbb" versenylehetőségekkel bíró szomszédságával szemben, akikről úgy vélte, hogy hosszú távon tönkreteszik -, mely hasonló szituációt mutatott fel. Tehát saját korára, helyzetére alkalmazta a történeti konstrukciót, függetlenül attól, hogy családi hagyományai odaköthették-e vagy sem.

A rendszerváltás időszaka utáni mintegy húsz év Magyarországon és közvetlen térségében is számtalan politikai mozgást hozott; mindez arra késztette a változásokat átélő generációt, hogy újrafogalmazza helyét és feladatát a folyamatban. Ez az újraértelmezés elsősorban történeti viszonyítási pontokhoz igazodott. A viszonyítási pontokat, adatokat pedig már különböző korok történészei és iskolái rendezgették koncepciókba, mely konstrukciók nehézkedési pontjai mindig saját időszakuk legjelentősebb problémái szempontjából voltak megfogalmazva. Minden kor nemzedékének adott helyzetben először a múlt állításaira kell reagálnia: elutasítva vagy átvéve annak elemeit, de mindenképpen saját kora kérdésfelvetéséhez alakítania.

"A személyes és az egyéni identitás szintén tudatosulással támad és fejlődik. Ez esetben csakhamar szükségszerű és elkerülhetetlen folyamatról van szó, melyet az vált ki, hogy az egyén egy eleve adott társadalmi és kulturális alakulatba születik bele. Ez amolyan »antropológiai reflexivitás«. A személyes identitás olyanmód alakul, hogy az egyén hozzá képest »szignifikánsan másokkal« és általuk róla visszavetített képpel azonosul. Önmagunk megtapasztalása mindig közvetett, csak másoké közvetlen. Arcunkhoz hasonlóan belső önmagunkat sem láthatjuk másként, mint tükörben. Ez a tükröződés, re-flexio tudatosítás és a reflexivitás szerkezetét mutatja. Tehát nem egyszerű szójátékról van szó. A másokkal való érintkezés egyúttal érintkezés önmagunkkal. Önmagunkra, vagyis személyes identitásra csak kommunikációban és integrációban tehetünk szert. A személyes identitás, egyrészt önmagunk tudata, másrészt a többiek, a mások részéről velünk szemben támasztott elvárások és az ebből fakadó felelősség tudata. Ahhoz, hogy az ember személyes identitást alakíthasson ki a másokkal való érintkezésben, közös »szimbolikus értelemvilágban« kell velük élnie. Ez azonban nem szükségképpen jelenti azt, hogy a közösködés máris (kollektív) identitást teremt. Ilyesmire, csak akkor kerül sor, ha a közös vonás tudatossá válik, és az marad" - írja Jan Assman.

Az itt következő könyv fejezetei arra vállalkoznak, hogy egy korszak, a magyarországi török kor eseményeinek historiográfiai értékeléseiről adjanak képet, arról a múltvízióról, amit különböző, az eseményeket követő korok történészgenerációi és nemzetstratégiában gondolkodói számára nyújtottak elemzendő tapasztalati-történeti nyersanyagot, de egyben kiindulópontként és tükörként is szolgáltak saját koruk megértéséhez. Munkám során az eszmetörténeti vizsgálatok közben másfél század, a magyar újkor legfontosabb szellemi irányait vizsgálva olyan berögzült toposzokról kellett lefeszegetni a megtévesztő, rákövesedett szellemi üledéket, melyek teljesen más kapcsolódási pontokat és erővonalakat mutattak saját korukban, és a múlt és jelen feszültségében mára más alakzatot vettek fel.

Érdekes, hogy a történetfilozófia nagy ívű modelljeit, leírásait a "nemzettudat historiográfiájára" (Szűcs Jenő kifejezése) csak a történészszakmán kívüli emberek alkalmazzák a két háború között. Szabó Ervin könyvtáros, Jászi Oszkár szociológus, Molnár Erik jogász, Németh László orvos-író, Bibó István jogász. Még az egy Szekfű Gyula is ideszámítható, ugyanis precíz, szaktörténeti munkái (mint például a Serviensek és familiárisok című habilitációs dolgozata) nem ebbe a körbe tartoznak. Mintha az adatokat egymásra halmozó történészek pozitivista módon megelégedtek volna apró faragványok készítésével, és a politikára, valamint a független értelmiségi rétegre hagyták volna a nagyobb ívű gondolatok kimunkálását. Természetesen a szellemtörténeti iskolának is voltak kvalitásos tagjai, a marxi gazdaságtörténet is jelentős eredményeket produkált, ha például csak az 1950-es, '60-as évek forráskiadványait nézzük. (Még akkor is, ha tudjuk, hogy ezeket részben a szakmából kibillentett, jól képzett, de ideológiailag megbízhatatlan történészek készítették. Kumorowitz Bernát, Benda Kálmán stb.)

A későbbiekben is ez volt a helyzet, szinte a mai napig. Nyugat-európai, Magyarországot ismerő neves szakmabeliekkel beszélgetve nem értik, miért ijed meg egy magyar történész attól, hogy elvonatkoztasson a feltárt tényektől, miért ijed meg az absztrahálástól, tehát miért olyan elméletidegen a hazai történésztársadalom nagy része. Milyen utak vezettek ide? (Nem kielégítő válasz minderre az sem, hogy a történettudomány lett az a diszciplína az 1950-es években, a kommunista kemény diktatúra időszakában, melynek művelői, egyetemi katedrái közvetlenül a pártközpont alá tartoztak. Ilyen szintű ellenőrzés más tudományágak esetében, talán a filozófián kívül nem volt jellemző.)

Mintha a szellemi szekértáborok és a gondolati törésvonalak nem ott húzódnának, ahol ma látjuk őket, vagy ahogyan az elmúlt fél évszázadban láttatni kívánták velünk. Hogyan lett a később protestáns függetlenségi kisnemzeti hagyománynak elnevezett szemlélet megalapozója Horváth Mihály, a katolikus pap? Miért lesz a rendszerváltás szimbolikus figurája Bibó István? Milyen utak vezettek a polgári radikálisok szellemi irányzata és a Szekfű Gyula-féle konzervatív hagyomány között, hogy a rendszerváltás előestéjére a kibékíthetetlennek hitt követők egymásra találjanak a Habsburg Intézet falai között? Mi okozza, hogy a nemzeti hagyomány "védelmezője" az a Mód Aladár, aki a Molnár Erik-i, Szabó Ervintől kölcsönzött ausztromarxista szemléletet bírálja marxi alapon, és ehhez Benda Kálmán és Révai József érveit használja fel? Mi okozza, hogy a Habsburg Birodalom ideológiai érvanyaga alkalmazható az 1956 utáni konszolidáció szovjet birodalmi hegemóniájához és behelyettesíthető az 1989 utáni globalista rablótőke érdekeit képviselők érvrendszerébe is.

Remélhetően ha az olvasó kézbe veszi e könyvet, kellemesen csalódik majd, mert száraz történetírói, életrajzi adatanyag helyett egy-egy korszak fő problémáira lel rá, melyek saját jelenkorához vezetnek. Talán mindezen historiográfiai tanulmányokban nem elsősorban az írók történeti iskolákhoz való kötöttségét, vagy olvasmányi, módszertani jártasságát vizsgáltam, hanem azokat a politikai meghatározókat, melyek egy magyar értelmiségit minden korban szinte azonos módon befolyásoltak.

Mindehhez sok tanácsot és segítséget kaptam azokból a beszélgetésekből és vitákból, melyeket legtöbbször munkatársaimmal, tanáraimmal, egykori történész kollégáimmal, hallgatóimmal folytattam az Eötvös Kollégium, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem falai között, vagy egyéb konferencia-helyszíneken, köszönet érte. Végül szeretnék köszönetet mondani a Hamvas Intézet igazgatójának, Hankiss Ágnesnek és munkatársainak, hogy lehetőséget és segítséget nyújtottak számomra, hogy könyvvé rendezzem eddig e tárgykörben végzett kutatásaimat és írásaimat.

---