Előszó

Egyszer volt, hol nem volt...
Túl az Óperencián, túl az Üveghegyen...

Olyan ez, mint a mese; tudod, egyszercsak elindulni hétmérföldes csizmával s átkelni az óceánon, hogy egy másik óceán partján találja magát az ember gyereke, hát ez mese - hiszed, nem hiszed, igaz mese.

Volt egyszer egy király - aki álruhában lakatos volt (talán már nem is tudjátok, mi az, hogy lakatos) -, aki éppen kilencvenkilenc esztendős lenne, ha élne, de már régen magukhoz szólították őt az égiek!

Szóval ennek a 99 éves királynak volt három gyermeke, s a legkisebb királylány egyszer csak útra kelt, hogy az indiánok földjére menjen, hol a nagy hegyeket szentként tisztelték, ahogy a nagy folyót, az Urubambát is, amelyről még földrajzórán hallott a kis királylány, azóta is ott duruzsolt dallamával fülének valamely járatában a tompa dobszó, U-ru-bam-ba, U-rubam-ba!

De hogy egyik szavam a másikba ne öltsem, előbb még az történt, hogy nagy próbatétel elé állították a kis királylányt egy szép napon - aki azóta már akár nagymama is lehetne -, mégpedig azzal álltak eléje, hogy nagy ajándékot kap. Az élet nagy ajándékainak egyikét, ha felszáll a nagy madárra, mely óriás madarat most Luft-Hanzának hívták, s átkel vele hegyen-völgyön, Európán, sivatagok felett, a mesés Afrika földje szegélyén, majd át az Óperencián, s a világ másik csücskén, Dél-Amerikában pihenjen csak meg rövid időre, nem messze a híres karneválok színhelyétől, a híres futballisták országában, a kakaduk hazájában. Ott aztán kitekint a nagy üveg kalitkából, míg meg nem érkezik a kisebbik griffmadár, hogy azzal átrepüljön őserdők és hegyek felett, s megérkezzen a másik Óperenciához, a Csendeshez, aki úgy rajzolja a homokba a nyomait, mint egy angolkisasszony a szoknyája fodrait.

- Hát ezt egy szuszra elmondtam.

Pedig ez bizony a próbatételnek csak az első lépése - merthogy huszonegy nap és éjszaka kell e különös földön tartózkodnia, ahová majd megérkezve egyre feljebb és feljebb, egyre magasabbra és magasabbra kell hágnia, olyan magasságokba, ahol már a levegő is csak ritkán adja magát, s ahol majd mellette aratnak, míg a szemközti hegyek csúcsa az égig ér, s hósapka van a fejükön, s olyan szelídek az állatok, hogy mind-mind megengedi, hogy fura masinákkal képeket készítsenek a puha-pihe fehér jószágokról a messzi idegenből érkezők.

...

Így hát a legkisebb királylány igent mondott, s elindult a nagy ezüstmadár felé, hogy szárnyai alá bújjon.

Mielőtt elindult volna, búcsúzóul azt ígérte, hogy útjáról, a próbatételekről írásokat készít majd s leveleit a fehér galambokra bízza!

Ha kíváncsi vagy a nagy utazásra, olvass bele leveleibe.