Havas István
Töretlen úton
Előszó
E könyvnek az egyszerüség a legnagyobb ékessége. Lelkével rokon a lelkem: azért állok az iró mellé, fogom meg kezét s vezetem eléd, nyájas olvasó. Havas István neve - mint szokták mondani - nem ismeretlen. A költő-tanitó sok szép költeménye, sok kedves története talált már utat nagyok és kicsinyek szivéhez, az én ajánlásomra ő nem szorul. Az én szavamnak valóképpen ez az értelme: talán lesznek sokan az én olvasóim közt, akik szivesen veszik, ha ez irásommal bizonyítom, hogy a lelkünk rokon: egy uton járunk, az egyszerüség egyenes utján; nem engedjük elcsábbíttatni magunkat útvesztőkbe; nem kapkodunk a hirtelen feltünő s hirtelen letünő irodalmi divatok után; többet nem akarunk mutatni, mint amennyit érünk s boldogít, ha a magyar közönség ezt megérzi, s megérezvén, minden zaj és lárma nélkül ezt méltányolja is.
Havas István könyve egy falusi tanitó élete. A tanitó maga mondja el élete történetét az iró tollán a lelkén keresztül. Mi lehet egyszerübb, cicomátlanabb, megindítóan csendesebb, mint egy falusi tanitó élete? Egy falusi tanitóé, aki nem békétlenkedik az ő szegénysége miatt; aki a falusi bölcs nyugalmával hajtja föl a keserü cseppekkel telt poharat; aki munkájának, minden munka közt a legszebbnek s legnehezebbnek bő jutalmát találja, ha nem terméketlen, nem háládatlan talajba hintette a magot, és... van egy kicsi méhese, egy kis gyümölcsöse, ahol hallgathatja a szorgalmas méhek zümmögését, nyesegeti, ápolgatja a maga ültette fákat.
Hányan meg fogjátok kivánni, olvasván Havas István könyvét, a kevés igényü ember csöndes, megelégedett életét s hánynak kél szívében irigység, hogy ennek az egyszerü életnek részese nem lehet! Egy bizonyos: mind fogjátok dicsérni e könyvnek iróját, hogy egy-két órára elvezetett titeket a falusi tanitó méhese elé, s míg kint a csöndet fölveri a vásári zaj, ti bent csak a méhek altató zümmögését halljátok.
Az én lelkemnek nagy gyönyörüséget szerzett Havas István könyve. Mint az istentiszteletről jövő mondja annak, ki nem hallotta a szent beszédet, én is mondom nektek, igaz szívvel mondom: részetek legyen benne.
Budapest, 1905. november havában
Benedek Elek